Dragonits Márta, az Év Belsőépítésze 2005-ben

Szentpéteri Márton interjúja

Dragonits Mártával, az év belsőépítészével, a Magyar Iparművészeti Egyetem (MIE) Építész Tanszéke diplomavédéseinek idejénbeszélgettünk az egyetem kertjében.

Építészfórum: Ön szerint melyik a halmaz, s melyik a részhalmaz, ha építészetről, s belsőépítészetről beszélünk? Milyen a viszonya e két szakmának vagy szakterületnek?

Dragonits Márta: A képzés szempontjából, úgy látom, a belsőépítészet, illetve az építészet két külön halmazt jelent. A mindennapi gyakorlatban a belsőépítészek természetesen önálló halmaznak tekintik szakmájukat, az építészek a belsőépítészetet ellenben csupán részhalmaznak, még pedig az építészet részhalmazának. A fiam most diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetemen építészmérnökként, s a felmenőim is mind-mind építészek. Jól látom tehát, hogy az építészképzés hangsúlyosabban műszaki jellegű, s főként globális építészeti koncepciók megalkotásában érdekelt. Ezzel szemben a MIE ma is sokkal inkább valaminő művészeti vonalat követ. Ez a különbség már a diplomázók előadásmódján is jól észrevehető.

Éf: Van azért változás e tekintetben az Iparon is, hiszen a tanszéket immár Építész Tanszéknek nevezik - tanszékvezetője korábban Turányi Gábor volt, most pedig Nagy Tamás.

DM: Ez így van. Ettől függetlenül ma Magyarországon két helyen folyik érdemi belsőépítész-képzés: az Iparon, illetve a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, ahol a Csíkszentmihályi Péter vezette tanszék az egyetlen az országban, amely még viseli a belsőépítész nevet. Ez tulajdonképp óriási baj. Ám véleményem szerint mindez nem annyira a képzés mikéntjére, mint inkább a sajátos felsőoktatás-finanszírozási háttér követelményeire utal inkább - remélhető, hogy ez nem lesz mindig így. Mindenesetre, függetlenül attól, hogy építésznek vagy belsőépítésznek képeznek valakit, az építészek között mindig is voltak, akik inkább művészi alkatúnak, s olyanok is szép számmal, akik pedig inkább mérnöki beállítottságúnak vallották magukat. Abban tehát semmi kivetnivalót nem látok, hogy itt építészek képzik a belsőépítészeket.

Éf: Mit gondol Ön az egyetemes design legfrissebb szellemi áramlatáról? Vajon igaza van-e annak, aki szerint csupán egyetlen nagy tervezői szakma létezik, s ezen belül tevékenykednek az építészek, formatervezők, grafikusok, webtervezők, környezet- és kerttervezők? A londoni Design Council honlapján az építészek például a "building designer" elnevezés alatt keresendőek.

DM: Hogy jó-e mindezt így gondolni? Feltehetően igen. De nem is érdemes ezen túl sokat morfondírozni, hiszen az egyetemes designszemlélet nyilvánvalóan a globalizáció szükségszerű velejárója. Ám mindezt józanul kell kezelnünk. Miként például számítógépes mappáinkban is sok-sok további mappát nyitunk, s így épül fel számítógépünk könyvtára, a nagy design-folderben is sok kis részfejezetet kell nyitnunk, sok kis önálló, létjogosult mappát, amelyeknek mind-mind meg kell mutatkozniuk saját jogon. Mindegyiküknek társadalmi támogatásban kell részesülnie, semmiképpen nem nyelheti el egyik szakterület a másikat.

 

Éf: Ön szerint a magyar design felsőoktatás visszatükrözi ezt az egyetemes szemléletet, a valódi universitas szellemét? Mintha idehaza a folderek igen gyakran teljesen önálló életet élnének, egymásról sokszor tudomást sem véve. A diákok, s oktatóik ritkán járnak át a társtanszékekre...

DM: Ez szomorú jelenség, de tőlem távol állnak azok a viták, amelyek egyik vagy másik szakma létjogosultságát vonják kétségbe, vagy egyik szakmát a másik elé helyezik. Számomra minden szakma egyformán fontos. Mindez idehaza, azonban nem szakmaspecifikus kérdés, és korántsem mai keletű. Az emberek másutt sem beszélgetnek egymással, hiszen nincs valódi társadalmi kohézió, mindenütt a széttartás jelei tapasztalhatóak. Amúgy régen is ritkaságszámba ment itt az Iparon, amikor egy textiltervező diáktársamat kértem meg a diplomamunkám kárpitozására. Ezt a szomorú állapotot csak fölülről jövő kezdeményezésekkel lehet megváltoztatni. Aktivizálni kell az embereket. Épp a napokban jött egy körlevél az Építész Kamarától, Mónus János kérdezte benne kollégáit: "Hová tűntetek? Ez a közömbösség megengedhetetlen!"

 

Éf: Ezért is támogatom az egyetemes design eszméjét, amely hatékony designpromócióval valóban új szemléletet ígérhet Magyarországon is.

DM: Ezt a változást a képzési helyeken, és persze nem is csak ott kellene elindítani. Szerencsére a Kamarában van most egy új, ösztönző kezdeményezés, hogy végre bejárjuk egymás munkáit, megnézzük, mit, miért és hogyan tesz a másik? Persze, ez is pénz és emberi hozzáállás kérdése, mert hiszen vannak kiállítások, egy-egy lap, amely elmondja, bemutatja, mik épültek, milyen kiállítások voltak az évben. De nem elég aktív a szakmaszervezés. Jó lenne, ha egy-egy épület teljes egészében jelenne meg az újságokban, vagy a kiállításokon: az építész, a belsőépítész és az iparművész munkáival egyetemben. S egy olyan megjelenési formára is szükség volna, ahol válogathatunk partnerekben, hogy ne pusztán csak az informális kapcsolatrendszerek működjenek, de a szakmai értékek, jó munkák alapján történő válogatás esélye is megadassék.

 

Éf: Úgy hírlik, az Erzsébet téri Design Terminál ilyen célokkal áll föl a közeljövőben... Egy belsőépítész hogyan látja most a saját szerepét, társadalmi megbecsültségét Magyarországon?

DM: Szerencsés vagyok, s azt hiszem, kellőképp megbecsült is, főleg a megrendelőimnek köszönhetően. Mindig akad új kuncsaftom, s jók a referenciáim. Nekem inkább folyton az a gondom, fejlesszem-e az irodámat, avagy sem? Valójában nemigen szeretném növelni irodám kapacitását, hiszen én tervezni szeretek, s nem menedzselni.

Éf: Mit gondol arról, hogy az átlagemberek ismerik-e a munkáit? Tudják-e, mi is az a belsőépítészet? Tudják-e az átlag magyar napilap-olvasók, kik is a magyar designerek?

DM: Nem hiszem, hogy tudják.

 

Éf: Fontos ez? Számos designpromotőr szerint a design társadalmi beágyazottsága kulcskérdés egy olyan országban, ahol a kis- és középvállalkozók nemigen tudják, mi is az a design, mire is alkalmazhatóak a designerek, s hogy mekkora üzleti előny származhat a designorientált magatartásból. Vajon a sztárdesignerek kultusza volna a megoldás?

DM: Valóban két oldalról lehet közelíteni ehhez a kérdéshez. Az én olvasatomban a sztárdesigner főként a cégnek jó, hiszen az húz belőle igazi hasznot. Ami engem illet, én azoknak a gondjait akarom enyhíteni, akikkel kapcsolatba kerülök, nekik kínálok megoldásokat, s egyáltalán nem foglalkoztat, hogy milyen széleskörű az ismertségem. Én a megrendelőimre tudok hatni, attól függően, persze, mennyire nyitott a szívük a javaslataimra. Ha egy lakást tervezek, sohasem az aktuális tervezői trendeket passzírozom a kuncsaftjaimra. Előbb megismerem a családot, majd egyéni javaslatot teszek különféle tőlem megfelelőnek vélt megoldásokra. Többségében e javaslatokat örömmel fogadják, persze, mindig akad olyan megrendelő is, aki inkább visszalép. Szíve joga, a belsőépítész tevékenysége egyáltalán nem a kényszerre épül. Munkám során a megrendelőim igényeinek kielégítése az alapvető célom, finom ráhatásokkal. A közületi megrendeléseknél természetesen egészen más a helyzet, ott szabad a kezünk, s bármilyen szakmai bravúrt megvalósíthatunk.

Szentpéteri Márton