Technológia

Drón és szkenner - soha nem volt még ilyen hatékony az épületfelmérés

2016.10.10. 13:00

A drón és a lézerszkenner kombinálása egyre elterjedtebb módszer az épületfelmérésben, hiszen az új technológia nemcsak gyors és pontos, de még a munkaerőigényt illetően is jóval hatékonyabb, mint a hagyományos módszerek. A technológiában élen járó GLT Scan&Plan Kft. legújabb projektjeiben vidéki templomokat mért fel.

A drón és a 3D szkenner kombinációja számos területen forradalmasítja a mérnöki munkát. Az úttörő technológia új távlatokat nyit meg a műemlékvédelem és a várostörténet területén is, hiszen segítségével úgy lehet műemléki védettségű épületeket felújítani, hogy az építkezést megelőző felmérésnél egy ujjal sem kell az épülethez nyúlni, ami nagyon rossz állapotban lévő szerkezeteknél igen nagy előny. Így történt ez a szakcsi, koppányszántói, sükösdi és jánoshalmai templomok esetében is, amelyek felmérését a GLT Scan&Plan Kft. végezte. A felújítás előtt álló templomok némelyike szerkezeti szempontból igen rossz állapotban van, így valóban nem volt mindegy, hogy milyen módszerrel mérik fel az épületeket.


A szakcsi és a koppányszántói templomokat a cég kívül-belül felmérte, ezek munkaigénye egy-egy nap volt templomonként. A sükösdi és a jánoshalmai templomoknak csak a homlokzatát és a tetősíkjait mérték fel, melyekkel összesen egy nap alatt végeztek a cég munkatársai. Az utóbbi két templom esetében a megrendelő a homlokzatok állapotát akarta pontosan ismerni – az elkészült modellen még az is látszik, hogy a templomok vakolata hol hullott le.
A felméréshez összesen két kollégára volt szükség helyszínenként, egyikük drónozott, másikuk szkennelt. Azért kellett kombinálni a két technológiát a templomok esetében, mert a tetőt hagyományos módszerekkel szinte lehetetlen lett volna felmérni a szerkezeti gyengeség és az ebből következő nehéz megközelíthetőség miatt. Drónnal öt perc alatt készítettek kb. 100 darab fényképet, amelyekből a fotogrammetriai módszerekkel előállított pontfelhőt összeillesztették a szkenner által felmért pontfelhővel. A lézerszkenner a falakat látta, a drón a tetőt, a kettő kombinálásával pedig a mérnökök megkapták az egész épületet egyben. "Olyan formátumokban szolgáltatjuk a pontfelhőt, amelyeket az ArchiCAD 19 jól kezel, tehát a magyar építészek 90%-a tudja használni, amennyiben nyitottak az újdonságokra. A pontfelhő alapján tudnak modellezni 3D-ben, tehát nem a manuálé, pár darab fénykép és a Google Street View alapján kell modellezniük, ez pedig jelentősen megkönnyíti a munkájukat." – mondja Cserkúthy András, a GLT Scan&Plan Kft. ügyvezetője.

 

 

A drón és a szkenner kombinálásnak egyik legnagyobb előnye a gyorsaság. Egy templom felmérése hagyományos módszerekkel több napig tartott volna, drón és szkenner kombinálásával fél-egy nap alatt kész volt a munka attól függően, hogy csak kívül, vagy pedig kívül-belül volt szükség a felmérésre. "Az építészetben szükséges centiméteres pontosságot a drón önmagában is biztosítja. Szkennerrel kombinálva még nagyobb pontosságot érhetünk el, így eltérés esetén a szkenner eredményeihez lehet igazítani a drónos felmérést." – mondja Cserkúthy András. Az alacsony munkaintenzitás szintén nem elhanyagolható szempont, hiszen projekttől függően egy-két ember el tudja végezni azt a munkát, amihez hagyományos módszerek esetén akár az egész iroda segítségét kell kérni, ami jelentősen megdrágítja a projektet.

 

 

A két technológia kombinálása nem csupán a műemlékek felújítása kapcsán hasznos, hanem például gyártócsarnokok és nagyobb ipari területek felmérésére és dokumentálására is tökéletes. Ilyen projekt volt a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. egyik romániai csarnokának, valamint a hozzá tartozó 7 hektár területnek a felmérése is. Az épület átalakításához és felújításához nyújtott nagy segítséget a 3D felmérés, amelyet mindössze egy nap alatt készítettek el a GLT szakemberei.

 

 

További információ és referancia a cég honlapján érhető el.

 

Cserkúthy András, GLT Scan&Plan