Duna Régió Stratégia / 1. — Gyökerek és kétségek

Ebben a félévben, 2011 első félévében Magyarország látja el az Európai Unió soros elnöki tisztét. A remények szerint ennek a félévnek a végére kerülhet pont az EU Duna Régió Stratégiájára (EUDRS) is. De mit is takar ez? Milyen értelmezései, eszközkészlete, intézményei, forrásai lehetnek ennek a gondolatnak, mennyire alapoz realitásokra, milyen lobby-érdekek húzódnak mögötte, és mindez mit jelenthet Magyarország területi fejlesztésében, várospolitikáiban, ágazati politikáiban? E kérdéseknek kíván a mélyére nézni Bardóczi Sándor háromrészes mini sorozatában.

Régen és most
Meghökkentőnek tűnhet, de az egyik első európai intézmény (amelyet az Európai Parlament is így tart számon) sokáig Galatiban (Románia) székelt, és 100%-ban köthető a Dunához. Az 1856. március 30-án Párizsban alapított Európai Duna Bizottságról van szó, amelynek most - Duna Bizottság néven - Budapesten van a központja. A Dunával kapcsolatos nemzetközi szabályozás hívta életre, mai formáját az 1948-as Belgrádi Egyezmény teremtette meg. A Duna Bizottság mai alapvető feladatai közé tartozik a Dunával, mint az egyik fontos európai közlekedési útvonallal kapcsolatos nemzetközi jogi kérdések kezelése, a folyó szabad hajózási rendjének szabályozása és a hajózhatóság mindenkori biztosítása mind a kereskedelmi, mind az egyéb közlekedési forgalom számára. Jelenleg a Duna Bizottságnak 11 állandó tagja van; Németország, Ausztria, Szlovákia, a Magyar Köztársaság, Horvátország, Szerbia, Románia, Bulgária, Moldávia, Ukrajna és Oroszország. Megfigyelői státusszal négy ország rendelkezik: Francia-, Törökország, a Cseh Köztársaság és Hollandia.

1992-ben műszakilag a Duna-Majna-Rajna csatorna megnyitása lehetővé és egyben az unió régi tagállamai számára is érdekessé tette újra a Dunát, mint szállítási útvonalat. Ez az ún. VII. számú közlekedési folyosó – mint látni fogjuk – az alfája és omegája az EU formálódó Duna Régió Stratégiájának, habár a rá borított kulturális és fenntarthatósági ködfátyolban ennek kontúrjai – talán szántszándékkal – meglehetősen elmosódottak.

Kossuth Lajos azt üzente…
Talán az sem általánosan tudott – vagy a popkultúrán nevelkedett generációknak esetleg csak az István, a király c. rockoperában Torda (Deák ’Bill’ Gyula) látomásos énekéből rémlik – hogy emigrációs éveiben már Kossuth apánk is ügyködött egy Duna-menti Köztársaság összebarkácsolásán, amely a mai Magyarország, Szlovákia, Horvátország, Szerbia és Románia föderalisztikus államközösségéből tevődött volna össze - a Duna-völgy dél-keleti országainak államszövetségeként. Kossuth az emigráció évei alatt ugyanis alaposan revideálta korábbi politikai álláspontját és arra világított rá, hogy egy sikeres régiós megújuláshoz nem a nagyhatalmakkal (azaz a Habsburgokkal) kell kiegyeznie Magyarországnak, hanem a szomszédos népekkel. Ezt a gondolatot öntötte politikai formába a Dunai Szövetség terve, amelyet már emigrációjának kezdetén (az anatóliai Kütayiába való internálásának idején) elkezdett kidolgozni, de csak 1862-ben hozta nyilvánosságra – egyhangú ellenzést és tiltakozást kiváltva a korabeli magyarországi közszereplőkből.

Az elképzelés, amely filozófiájában mintegy elővetítette az EU regionális-föderalisztikus berendezkedését és a nemzetállami súlypontok csökkentését (ugyanakkor a teljes – az Egyesült Államokhoz hasonló – unió elvetését), pusztán a közös ügyeket (külügy, fejlesztéspolitika, stratégia) utalta volna egy újonnan felállított csúcsszerv (Szövetségi Hatóság) hatáskörébe, az összes többi kérdésben a csatlakozó államok megőrizték volna szuverenitásukat, a vallásszabadság és a nyelvhasználat liberalizálása mellett. Természetesen a kor politikai realitása ezeknek az eszméknek az útját állta, de érdekes megfigyelni, hogy egy félresikerült duális kiegyezés, valamint egy, az ebből kimaradt nemzetiségek okán kódolt háború (I. világháború) és a II. nagy világégés után Európa végül is hozzálátott a Kossuth-terv sokkal nagyobb, makroszinteken történő megvalósításához.

Dunai Egyesült Államok
Történt azonban még egy jelentős intermezzo 1918-ban, a dualizmus végnapjaiban, amikor Jászi Oszkár porolta le a Kossuth eszméit, hogy egy még radikálisabb elképzelés formájában öntse látomásos geopolitikai stratégiává. Jászi a nagy háborút a duális államalakulat rossz nemzetiségi politikájából eredeztette, és a Dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok c. politikai víziójában kifejtette, hogy „…általában Magyarország nemzetiségi problémái még jobban megmérgeződtek a háború alatt: recrudescunt vulnera: a lövészárokból hazatérő százezrek a régi antidemokratikus uralmat elviselni nem fogják s annyi véráldozat után követelni fogják, hogy mint egyenrangú polgárok vehessenek részt az állami és társadalmi lét minden terén. Szóval, a háború – a hatalmi politikusok ígéreteit és reményeit kicsúfolva – nem oldott meg semmit: ellenkezőleg, az inkább lappangó ellentéteket a forradalmi elkeseredés állapotáig izzóvá tette…”

A dunai megbékélés apostolaként számon tartott demokrata-utópista Jászi svájci mintára egy olyan, a Nyugat és Kelet rivális befolyásainak határállomásán létesített demokratikus nemzeti államszövetségről ábrándozott, amely - kilépve a dualizmus kereteiből - megteremti a monarchiát alkotó öt nemzet (magyar, a német, a lengyel, a cseh és a horvát-szerb) egységét, a nemzetiségek kulturális sokszínűségének biztosítása mellett. Mint ismert, ez az elképzelés is a történelem szemétdombjára került, viszont Jászi intő látomása többszörösen is beteljesült: …Az óriási gazdasági és politikai integrációk korában egy izolált Magyarország csak a nyomorúságos vazallus Pufferstaat életét folytathatná…

Regionális fejlesztés vízgyűjtő alapokon?
Kilenc évtized múltán a Duna, mint térszervező erő hirtelen ismét felbukkant és alig két év alatt általánosan elfogadott gondolattá érett az európai erőtérben, immár az Európai Unión belüli gondolatként. Látszólag minden előzmény nélkül, de csak látszólag: ennek is van történeti előzménye és háttere. Egyrészről ez a háttér az EU gazdasági terének, befolyási övezetének terjeszkedéséről, másrészről pedig – és ezzel összefüggésben – egy hatalmas logisztikai folyosó-rendszer, a Transzeurópai Közlekedési Hálózat (TEN-T) programjairól, ún. prioritás-tengelyeiről szól. Az utóbbiról bővebben még értekezünk, ám előtte érdemes elidőzni egy kicsit az európai térszervező erőknél.

Az európai régióközi, azaz INTERREG programoknál az elmúlt évtizedben azt tapasztalhattuk, hogy a vízgyűjtő alapon működő régióközi együttműködések (pl. Balti-tenger menti régió, az Északi-tengeri régió, az Atlanti-óceán menti régió, vagy a Nyugat-mediterrán régió) erősödtek fel. Kézenfekvő gondolatnak tűnik, hogy ezek mentén egy Duna-völgy régió is szervező erő lehet, makro-régió alakulhat, amelynek ráadásul van egy olyan olvasata is, ami az újonnan csatlakozókat (gazdasági oldalról az Unió közvetlen gazdasági terjeszkedését, outsourcing-zónáját) szimbolizálja, míg mondjuk a Rajna vízgyűjtő az uniós gondolat Nyugat-európai magvát jelenti. A nagy európai folyóvizeknek ráadásul van egy európai kulturális olvasata is: tekintettel arra hogy az áruforgalom, az információáramlás, a migráció kiemelt tengelyei, szinte kizárólagos lehetőségei voltak a történelmi időkben (gondoljunk itt csak a Donau svábok kultúraformáló hatásaira Magyarországon), nagyon jól illeszthető ebbe a gazdaságpolitikai gondolatmenetbe az ennek hódító és globalista élét tompító kulturális vonulat.

Európai tervgyár
A TEN-T harminc összeurópai érdekű fejlesztési tengelyéből több is átszeli Magyarországot, hogy a tranzitország szerepkörünket erősítve logisztikai kaput nyisson a Balkán felé. Egy 2005-ös tanulmány¹ jól érzékelteti ennek az 1994 óta létező közlekedéshálózati tervgyárnak a súlyát: 2020-ig a 30 kijelölt prioritás-tengely megvalósítására 600 Mrd eurós forrással gazdálkodhat. A TEN-T program több elképzelése is érinti a Duna vízgyűjtőt, ezek közül a leginkább a program 18. prioritás-tengelye, a Rajna-Majna-Duna hajóút programja a húsba vágó Magyarország számára. A projekt-meghatározás szerint ezen a tengelyen a csúcsgázlók felszámolása, és a torlódásokkal küzdő közúti szállítás részleges átterelése a teherhajózásra a fő feladat, ahol is a teljes magyarországi Duna-szakasz (Palkovičovo-tól Mohácsig) csúcsgázlónak számít, amelynek felszámolására a projekt 300 millió eurót különít el.

A csúcsgázló státusz jelen esetben azt jelenti, hogy a magyar Duna-szakasz nem felel meg annak a kritériumnak, amelyet a TEN-T támaszt a hajózóúttal szemben: nevezetesen hogy az év teljes szakában álljon rendelkezésre minden keresztszelvényben minimum 28 deciméteres hajózási mélység a legfeljebb 300 tonnás szállítójárművek alkotta hajóosztályok számára. Magyarra lefordítva: a Dunából Rajnát kellene csinálni, de a ceh-et (és az ezzel járó társadalmi, járulékos beruházási, környezetvédelmi költségeket) az EU hajlandó lenne kifizetni. (A hajózóút fejlesztési elképzelésekkel, dunai vízlépcsők és energiatermelés problematikájával a sorozat 2. fejezete foglalkozik részletesebben.)

Egy gépezet mozgásba lendült
Baden-Würtenberg tartomány brüsszeli képviselete 2008. októberében – amikor a globális gazdasági válság már tematizálta Európát – egy Duna Konferenciát szervezett, ahol hangsúlyozták az együttműködési lehetőségek sokaságát a Duna-menti infrastruktúra-fejlesztés, a kereskedelem, az oktatás, az innováció, a környezetvédelem és a kultúra területén. Danuta Hübner – a Regionális Politika Európai Biztosa – októberi nyilatkozatában ennek hatására támogatta egy Európai Duna Stratégia kidolgozását, amelynek hosszú távú célja egy új közép- és délkelet-európai növekedési tengely alapjainak megteremtése (ki nem mondottan az európai gazdaság előre menekülése a gazdaságilag fejletlenebb régiók felé.) 2009. májusában Ulmban létrejött egy Duna-csúcs 14 ország (ebből csupán 8 uniós tagállam) minisztereinek részvételével, amely 260 milliós népességet képviselt. Ennek a csúcstalálkozónak zárónyilatkozatában² a részvevő országok támogatást ajánlottak egy közös stratégia kidolgozáshoz, felhívást intéztek minden érintett uniós intézethez, hogy anyagaikkal, kutatásaikkal támogassák ezt a célt, kérést intéztek az Unió csúcsszerveihez, hogy a Duna Régiót ismerjék el, mint együttműködési és fejlesztési egységet, és hitet tettek a Lisszaboni Stratégia mellett, amelynek szellemében kívánják eme új makrorégiót a szebb és fenntarthatóbb jövő felé kormányozni.

Baden-Würtenberg tartomány tehát – ekkor úgy tűnt – elérte célját, és élére állt egy régi-új gondolatnak, amit ma a Duna-völgy új típusú államszövetségének is lehetne aposztrofálni. 2009. júliusára az elképzelés az uniós politika szintjén is révbe ért: az Európa Tanács megbízta az Európai Bizottságot, hogy dolgozzon ki a Duna térségre egy EU Duna Stratégiát. Az újsütetű alakulat miniszterei a mintát is kiszemelték: az EU Balti-tengeri Stratégiája lett a jól hivatkozható kaptafa. Az Európai Parlament 2010. januári állásfoglalásában³ mindezekre, már-már ideálisan tökéletes összhangban erősít rá: szinten minden fel van itt sorolva, mi szem-szájnak ingere azzal bezárólag, hogy kétévente Duna-csúcsok összehívását szorgalmazza az ügyek aktualizálása érdekében.

Az Európai Bizottság ilyen felhatalmazások birtokában nem is késlekedett sokáig: 2010. februárjában már egy stratégia nyilvános konzultációjának feladatait meghatározó dokumentumban  (a nyilvánosság bevonására 2010 nyaráig lehetőséget adva) három csoportban 17 stratégiai területet határozott meg. A három kérdéscsoport az energia- és a közlekedési rendszerek kapcsolatfejlesztését és az infokommunikációt (1), a környezeti, a vízi erőforrások megőrzését és a rizikófaktorok azonosítását (2) a társadalmi-gazdasági, humán- és intézményi infrastruktúra fejlesztéseket (3) tárgyalja a Duna régión belül. Magyarországon a társadalmi egyeztetés a nyilvánosság limitált bevonásával (a Külügyminisztérium által életre hívott EU2011 Civil Munkabizottság keretein belül) történt meg a meghatározott szűk határidőkön belül, amelyet a 2010-es választási időszak is hátráltatott – lévén a leköszönő kormány már nem, az új kormány még nem érzi magának a feladatot. Az új kormányban Barsiné Pataky Etelka államtitkár személyében kormánybiztost neveztek ki az EU Duna Régió Stratégia magyar koordinációjára, az EU pedig az EC elnökének (Emanuel Barrosso) részvételével újabb Duna-csúcsot szervezett 2010. novemberében, ezúttal Bukarestben.

Beüt a ménkő
A fentiekből az tűnik ki, hogy az EU-verkli igen határozott ritmusban halad a célja felé, az egyeztetések irdatlan iramban zajlanak, 14 ország egyszerre, ütemre lélegzik. Aztán egyszer csak kisebb detonációnak is felfogható papír csusszan be az ajtó alatt az EU Duna Stratégia Akcióterve formájában, amely mintegy elbocsátó szép üzenet, három határozatlan, és alig kiolvasható NEM-et mond arra, amit eddig a Duna makrorégiót gründoló országok képviseltek. A NEM-eket legkiválóbban és legérzékletesebben Fleischer Tamás, az MTA Világgazdasági Kutató Intézet munkatársa foglalja össze⁴ egy nemzetközi konferencia (Belépés egy új évtizedbe – új európai uniós kihívások és prioritások a magyar elnökség idején) Duna Stratégiával foglakozó szekciójában. Fleischer rávilágít, hogy miközben azt a példátlanul gyors egymásra találást, amit az érintett 14 ország két év alatt produkált annak érdekében, hogy új EU-s forrásokhoz jusson, az Akcióterv 14. oldalának elejtett félmondata teljesen keresztülhúzza, aminek következtében az eddig felépített együttműködés darabjaira hullik szét. Az Akcióterv ugyanis rögzíti, hogy Nincsen szükség sem új uniós finanszírozásra, sem új uniós jogalkotásra, sem pedig új uniós struktúrákra.

Fleischer szerint a magyar elnökség alatt gyökeresen át kell értékelni a Duna Stratégiához való viszonyt, amely a jelenlegi formájában nem több az érdekcsoportok álomgyűjtő vállalkozásánál, ahol régi, halogatott projekteket halmoztak fel, miközben az unió láthatólag eldöntötte, hogy sem extra forrásokat nem biztosít a megvalósításhoz, sem pedig arra nem törekszik, hogy definiálja és az EU intézményi struktúrájába beépítse a makroregionális szintet. Jelen pillanatban úgy néz ki a helyzet, hogy a stratégia, amely

• beígéri a németeknek, hogy megerősíthetik a gazdasági befolyásukat a térségben,
• beígéri az osztrákoknak, hogy szorosabban együttműködhetnek a németekkel,
• beígéri a szlovákoknak, hogy ők lesznek a legnagyobb folyammenti logisztikai csomópont a Balti-, az Északi- és Fekete-tengert összekötő folyosón,
• beígéri a magyaroknak, hogy irányító szerepet tölthetnek be egy alig körvonalazott új európai együttműködésben,
• beígéri a szerbeknek és a horvátoknak, hogy hamarabb csatlakozhatnak az európai közösséghez, és
• beígéri a románoknak és a bulgároknak, hogy országaik között kiépíthetik azokat az infrastrukturális kapcsolati hiányokat (közúti és vasúti kapcsolatok, hidak), melyeket régóta szeretnének,

úgy tűnik, hogy egyre súlytalanabb lufiként lebeg az európai politikai térben.

Bardóczi Sándor

(folyt. köv.)

¹ Forrás: TRANS-EUROPEAN TRANSPORT NETWORK, TEN-T priority axes and projects, 2005 EUROPEAN COMMISSION

² Forrás: http://www.ulm.de/sixcms/media.php/29/090506_Schlusserklaerung_Donaugipfel_Englisch.pdf

³  http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?type=TA&reference=P7-TA-2010-0008&language=HU&ring=P7-RC-2010-0031

⁴  Forrás: Fleischer T.:  EU STRATEGY FOR THE DANUBE REGION: EXPECTATIONS AND REALITIES , Budapest, 2010 dec. letölthető: http://tepsavki.webatu.com/presentations.html