Közélet, hírek

Ők a Dusan Jurkovič-díj nyertesei

2019.12.17. 12:00

A múltnak emléket állító kilátó és egy kihasználatlan városi helyszín fejlesztése kapta idén Szlovákia legrangosabb elismerését, a Dusan Jurkovič-díjat, melynek zsűrijében Nagy Csaba építész is részt vett a MÉSZ delegáltjaként. Az ő írását közöljük.

Szlovákia legrangosabb építészeti díja a Dusan Jurkovič-díj, melyet a modern építészet alapítójának tiszteletére hozott létre a Szlovák Építész Szövetség. A hét tagból álló nemzetközi zsűri (három szlovák, a V4 országok - magyar, lengyel, cseh - küldöttei, valamint az előző év nyertese) az elismeréssel a Szlovákiában megvalósult építészeti és urbanisztikai munkákat díjazza. A beadott anyagokat három fordulóban bírálják el, az elődöntős projekteket a zsűri a helyszínen is megtekinti, ez alapján hozza meg a végső döntést. 2019-ben a Dusan Jurkovič-díjat a besztercebányai első világháborús katonai temető rekonstrukciója és emlékmű épülete kapta, míg a legtöbb dicséretben a pozsonyi Park JAMA részesült.

2019-ben a Dusan Jurkovič-díj nyertese és a legtöbb dicséretben részesült projekt is közösségi beruházás volt. Közösségi beruházások, melyeket nyílt tervpályázatok előztek meg. Friss, mai gondolatok, jó minőségben kivitelezve. A három másik kiemelt dicséretet kapott épület magánberuházásként valósult meg: egy lakópark, ahol három-négyszobás lakások is voltak, egy nagyszülői családi ház, ahol az unokának is jó lenni, és egy környezettudatos kis irodaház, átlátással az átriumra és kilátással a tájra. Csupa jó terv, jó minőségben kivitelezve.


A Dusan Jurkovič-díjat a besztercebányai első világháborús katonai temető rekonstrukciója és emlékmű épülete kapta. A kommunizmus idején elhagyatott temetőt később forgalmas utak keresztezték, mely egy részére autószalont építettek, míg más részét benőtte a természet. A Monument Majer egy kilátó, ahol a lépcsőn feljutva a magasból látjuk a felejtés és emlékezés összes rétegét: a temetőt, a kereszteződést, az autószalont és a hegyekkel övezett tájat. Ez egy 8 mm vastag acéllemezből hegesztett, 2,4 m széles, 19,2 m hosszú és 8 méter magas kápolna. Egy sírtömb az úton, a civil és katonai temetőt elválasztó tengelyen, a város és a természet között. A Monument Majer emléket állít arról, hogyan felejtük el a múltat, azt a múltat, amire emlékeznünk kellene. 

A legtöbb dicséretet kapott projekt a Park JAMA, mely Pozsonyban a Fenntartható város program keretén belül valósult meg. A városvezetés szabadidős zöldterület fejlesztésére írt ki tervpályázatot a barnamezős, kihasználatlan városi helyszínen, a volt kerékpárstadion helyén, a jéghoki, a nemzeti focistadion és teniszcentrum mellett. A Park JAMA központi gondolata a városi többfunkciós rekreációs park - “a hely”. A korábbi kerékpárstadion ovális alaprajzi vonalai választják el az alsó, nyugodt parkot a felső, városi nyüzsgéstől. Az aktív felső részen a kerékpárpálya mentén kialakított futókör télen korcsolyázókörként funkcionál. Teniszpályák, játszóterek, amfiteátrum, teraszok és a meglévő épület átalakításával létrejött kávézó, kiállítótér, koncertpódium kapott itt helyet. Az alsó szinten pihenőpark, növények és egy kis tó van, mely a drénrendszeren keresztül az esővízháztartás fontos eleme. A városi növényzet őshonos, kevés kezelést igénylő, gyorsan növekedő. A Park JAMA előremutató kortárs példa a városok klímaváltozás elleni küzdelmében. 

Nagy Csaba


Díjazottak

2019 évi Dusan Jurkovič-díj
Monument Majer, Besztercebánya
Építész: Benjamín Brádňanský, Vít Halada, Maroš Greš

Kiemelt dícséret

Park JAMA
Építész: Martin Berežný, Katarína Boháčová-Fejo, Daniel Šubín / BAAR
Tájépítész: Eugen Lipka

ABW irodaház, Tehelna
Építész: René Baranyai, Borislav Benedek

Családiház patioval, Pozsony
Építész: Radoslav Buzinkay, Andrej Ferenčík, Jakub Viskupič, Gabriela Masláková

NIDO lakópark, Pozsony
Építész: Peter Sticzay-Gromski