Egy év - egy pályázat

”Az építtetők óvatosak, biztosra mennek, hiányzik belőlük a távlatokban való gondolkodás, nem készek sem pénzt, sem időt áldozni nyílt építészeti pályázatok szervezésére.”

Bajsz Edit beszámolója a finnországi építészeti pályáztatásokról.

Bajsz Edit beszámolója a finnországi pályáztatásokról

Az elmúlt évben egy átfogó kiállítás a Finn Építészeti Múzeumban, és egy hozzá kapcsolódó vaskos könyv megjelenése emlékeztetett arra, hogy Finnországban 130 éve építészeti pályázatokon dől el, ki tervezhet meg egy-egy fontos épületet, városrészt. A 130 év összefoglalása megmutatja, hogy az adott időszakban milyen épületekre, építményekre volt szükség: falusi iskolákra, a háborúk hősi halottainak temetőire, típusházakra, majd városházákra, kulturális intézményekre. A kiállítás a visszatekintésen kívül arra is próbát tett, hogy felhívja a ma építtetőinek figyelmét: az épületek, várostervek nagy része, amik nélkül nem tudnák Helsinkit sem elképzelni, szinte mind pályázatok eredménye alapján épültek.

 

Az elmúlt néhány évben aggasztó tendenciát mutatott a nyílt pályázatok száma és témája. 2006-ban három nyílt pályázatot hirdettek, ebből kettő egy-egy városterv ötletpályázata volt. 2005-ben öt pályázat, ebből négy, új városrész megtervezését előkészítő ötletpályázat volt. (Összehasonlításképpen: még a ’90-es évek Nokia előtti első felében, a finn gazdasági krízis legnehezebb éveiben is 5-6 nyílt pályázat volt évente.) A várostervezési ötletpályázatok megnyerése nem jelent biztos munkát, hiszen az építész konzulens szerepben marad, az igazi munkát a városok tervezőirodái végzik. A történethez hozzátartozik, hogy annál több a meghívásos pályázat, illetve a tervezési díj alapján való „pályáztatás.” 2006-ban tizenhárom meghívásos pályázatot hirdettek települések, intézmények, ill. magánbefektetők. Ez azt jelenti, hogy az építtetők óvatosak, biztosra mennek, hiányzik belőlük a távlatokban való gondolkodás, nem készek sem pénzt, sem időt áldozni nyílt építészeti pályázatok szervezésére.

 

Ez a tendencia ki fogja termelni azt a fiatal generációt, akik nem abban a hagyományban nőnek fel, hogy folyamatosan pályázatokon kell részt venni, és egy áttörés elindítja a biztonságos karriert. Hiszen nincsen pályázat, és fiatalon pályázatra meghívást kapni szinte lehetetlen. Ez a generáció a külföld felé fordul. Nem is eredménytelenül, a közelmúltban fiatal finn építészirodák sorra halásszák el nemzetközi építészeti pályázatok díjait. A teljesség igénye nélkül: ALA arkkitehdit  - a varsói modern művészeti múzeum pályázatán megvétel, a tartui észt nemzeti múzeum pályázatán 2. díj, a norvégiai Kristiansand koncertházának pályázatán 1. díj. Avanto arkkitehdit  - Tsunami Memorial ötletpályázaton Thaiföldön 2. díj.

 

Pedig a pályázatokon való részvétel iránti igényt, lelkesedést mutatja, hogy arra a pár finn nyílt pályázatra, amit az elmúlt évben rendeztek, 100-130 pályamű érkezett. A Vantaa város Tikkurila városrészében lévő templom bővítésére kiírt pályázat is megmozgatta a szakmát. A pályázaton elvileg az EU-ból bárki részt vehetett, de nyelve csak a finn volt, így tulajdonképpen országos pályázatról volt szó.
 

Az akkor épülő városrész központjában 1956-ban készült el az egyházközösség központja, benne a templommal és egy kisebb kápolnával. Az épületegyüttest mára kinőtte a város. A pályázat feladata volt egy új, a meglévővel együtt is használható templomtér tervezése, és az egyházközösség munkáját kiszolgáló terek elhelyezése részben a bővítésben, részben a meglévő, védett épületben. A pályázatot az a fiatal építésziroda nyerte, aki a 2005-ös év egyetlen épülettervezési pályázatán (Espoo, Kirkkojärvi iskola) is 1. díjas lett, a Verstas Arkkitehdit. Meglepő tervükben az új templomtér tömege a zsűri szerint „úgy áll a téren, mintha mindig is ott lett volna. Környezetétől eltérő formáját –amit a téglahomlokzat kapcsol a tér többi épületéhez – az ember könnyen szívébe zárja.” A pályázaton két 3. díjat osztottak ki, a JKMM építészirodának, és a Vesa Humalisto, Sami Heikkinen és Antti Lehto által alkotott csapatnak. Előbbiek épphogy átlépték a „fiatal építészt” a építésztől elválasztó 40 éves kort, utóbbiak még a közelében sincsenek. A pályázat eredménye mutatja, hogy a nyílt építészeti pályázat még mindig betölti szerepét - ha van, ha meghirdetik. Az építtetőnek az építészek mindenüket beleadva „dolgoznak”, hogy ő megtalálja a programjához, elképzeléseihez illő, építészetileg is lehető legjobb megoldást. A fiatal építészeknek pedig lehetőség tudásuk megmutatására.

 

Talán a néhány, óriási érdeklődést keltő nyílt pályázat sikeresebben felkelti az építtetők figyelmét és bizalmát a nyílt pályáztatás iránt, mint a gyönyörűen kivitelezett kiállítás finom köhintése.

 

Bajsz Edit