Közélet, hírek

Egy fesztivál, ami nem a zenéről szól

2017.08.04. 08:37

Ismét közeleg a már két ízben is nagy sikerrel megrendezett Beton Fesztivál, amely felejthetetlen élményeket biztosít diákok, kivitelezők, szakmabeliek valamint az építészetet és a kortárs dizájnt kedvelők számára is. A fesztivál hazánk két meghatározó építőanyag-ipari, betonos szakszövetségének szervezésében valósul meg évről évre (CeMBeton és MABESZ). 

A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is a fővárosi Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont ad otthont a rendezvénynek 2017. október 4-én. A Beton Fesztivál a 2015-ös debütálása óta mára hagyománynak tekinthető, melynek célja a beton - nem csak mint építőanyag - népszerűsítése, valamint a tapasztalatok átadása a fiatal generáció számára. Számtalan előadás - melyen a szakmával kapcsolatos kérdésre kaphatnak választ a résztvevők -, interaktív workshopok valamint fotó- és tárgykiállítás várja az érdeklődőket. Utóbbira ez évtől a széles közönség előtt is megnyílt a megjelenési lehetőség, augusztus 31-ig várják a szervezők az alkotásokat.




Az idei fesztivál kiemelt témája az országos árvízvédelmi helyzet, amelynek keretében, a meglévő létesítményekről, valamint az árvíz elleni védekezésről hallhatnak bővebben a szakemberek. A szakmai kérdéseken túl a résztvevők az előadásokon megismerhetik a hazai meghatározó építészeti beruházásokat, valamint az új kihívásokat, amelyekkel korunk építészeinek szembe kell néznie. Ilyen például az idei év egyik sokakat foglalkoztató eseménye, a 2017-es budapesti Vizes Világbajnokság is, melynek egyik fő látványosságának kivitelezéséről, az építési folyamatokról is első kézből kaphatnak információt az érdeklődők.




A Fesztivál keretében immár hagyományosan díjazzák a „Minden építés alapja 2017” pályázat nyerteseit is, melyet összesen négy kategóriában írtak ki gyakorló építészeteknek és hallgatóknak egyaránt.

Részletes program és jelentkezés: http://beton.hu/betonfesztival/