Jövő héten kezdődik az Építészfórum legújabb tematikus hete, melynek középpontjában a lakhatás és az építészet kapcsolata áll. Május 15. és 22. között változatos cikkekkel – elméleti írásokkal, interjúkkal, épületbemutatókkal, galériákkal –, adott esetben a szakma határterületeire merészkedő szövegekkel, továbbá egy exkluzív online filmvetítéssel is készülünk olvasóinknak. Tartsanak velünk!
„A magyar lakóépület-állomány nagyon rossz állapotban van: a KSH adatai szerint még 2020-ban is több mint 100 ezer lakott lakásban hiányzott a vezetékes víz, fürdőszoba vagy wc; a háztartások csaknem ötöde nincs rácsatlakozva a vezetékes gáz- vagy távhőszolgáltatásra. Emellett a magyar népesség 20 százaléka lakik olyan lakásban, ahol a tető beázik, nyirkosak és/vagy penészesek a falak, nyílászárók. A legtöbb lakóépület műszaki állagának javításához olyan jelentős felújítási munkálatokra lenne szükség, amelyre a benne élőknek nincs anyagi lehetősége."[1]
A fenti sorok a Habitat for Humanity Magyarország egyik friss közleményében olvashatók. Vajon vitatná-e bárki, hogy elszomorító és botrányos, hogy egy fejlett, európai országban, a 21. században ilyen lakhatási körülmények léteznek? Természetesen a kialakult helyzetet nemcsak az elmúlt 30 esztendő értékvesztett neoliberális berendezkedésének köszönhetjük, ugyanis a hazai lakáshelyzet súlyossága évszázados történelmi okokra vezethető vissza. Ugyanakkor felfoghatatlan, hogy ilyen számok mellett – sok kisebb, főként alulról szerveződő kezdeményezésen és néhány elszórt lakhatással kapcsolatos szociális programon kívül, amelyek jelentősége természetesen nem elenyésző – miképp lehetséges, hogy Magyarország évtizedek óta képtelen érdemleges, átfogó koncepció mentén zászlajára tűzni állampolgárai lakhatási viszonyainak jobbítását. Ezzel szemben a piaci, értékalapú fokmérők szerint szinte egyáltalán nem szabályozott lakásépítés virágkorát éli, ami a legtöbb esetben építészeti szempontból gyatra, de a jobb esetekben is csak korrekt, a tipológiai kísérletezést és a lakók életkörülményeit javító, "innovatív" megoldásokat jobbára mellőző eredményekhez vezet.
Az Építészfórumnál már régóta tervezzük egy, a lakhatással foglalkozó tematikus hét megvalósítását. Kétségtelen, hogy a lakhatás kérdésköre a világszerte jelentkező és sok helyütt egyre súlyosbodó lakhatási problémák fényében kitüntetett fontossággal bír. A téma feldolgozását azonban nemcsak annak égető relevanciája, hanem a lakozás építészeti diszciplínában betöltött elemi, esszenciális szerepe, valamint a lakhatás építészetének a történelem során felgyülemlett megannyi különböző elméleti és gyakorlati megközelítése teszi nehéz feladattá.
A tematikus hét alapvetően a tömeges lakásépítés építészeti vonatkozásaira fókuszál, azonban ezen belül nem szűkítettük a látószöget: történeti és kortárs, hazai és nemzetközi vonatkozások egyaránt szerepelni fognak. A nagy léptékű lakásépítés igazán csak a 20. századtól kezdődően része az építészet szakmai diskurzusának, ám az azóta eltelt időben számtalan építész foglalkozott a lakhatás kérdésével, hol több, hol kevesebb sikerrel. Voltak, akiknek az elvei hamar megkérdőjeleződtek, voltak, akik ebben a kérdésben is a saját retorikájuk megvalósításának eszközét látták, de persze voltak olyanok is, akik kellő odafigyeléssel és alázattal fordultak e nemes feladathoz.
A tematikus hét reményeink szerint szerteágazó, de korántsem átfogó vagy valamilyen narratíva szerint koherens képet nyújt lakhatás és építészet kapcsolódásairól. Kiváló, tanulságos példák, illetve a minél magasabb minőségű lakókörnyezet kialakításához kapcsolódó tervezéselméleti elképzelések bemutatása mellett a téma építészetelméleti, társadalomtudományi, gazdasági és politikai vonatkozásait is érinteni fogjuk, adott esetben kísérletező formátumú cikkek segítségével.
A kiválasztott épületek és résztémák mellett megannyi más kiemelkedő lakhatási projektre, illetve a kérdéskör egyéb aspektusaira is lehetne koncentrálni, azonban hét napba és hét éjszakába nem férhet minden bele. Anyagaink között mások mellett felvázoljuk a lakhatás építészetelméleti alapjait; bemutatjuk a legendás bécsi Alt-Erlaa lakótelepet; felfedezzük a budafoki kísérleti lakótelepen épült Nyugdíjasok Házát; felelevenítjük a modernkori alacsony, sűrű beépítési forma megszületésének pillanatait; részletesen elemezzük a hetekben elhunyt magyar származású építész, Peter Tábori egyik lenyűgöző lakótelepét; bejárjuk az elmúlt évtized építészetileg is leginkább elismert szociális bérlakástelepét, a norwichi Goldsmith Street beruházást; összehasonlítjuk a budapesti gangos bérházak és a belga beluiken-ek téri lehetőségeit; és így tovább.
A hétvégén pedig a mozgóképeké lesz a főszerep: egyszeri online vetítésen bemutatjuk Lotte Schreiber és Michael Rieper 6 ausztriai co-housing projektről és lakóikról szóló, Olyan anyagból vagyunk, mint álmaink c. dokumentumfilmjét, illetve megismertetjük olvasóinkkal korunk egyik legjelentősebb filmrendezője, a brit Terence Davies 2008-as Of Time and the City (Időről és a városról) c. esszéfilmjét.
A beharangozó elején megütött borús hangvétel ellenére tematikus hetünkkel főként a lakhatás építészetének pozitív tendenciáira fókuszálunk. Cikkeinkkel az építészet és a lakhatás kapcsolatának jelentőségére, a lakhatás építészetében rejlő lehetőségekre, a téri minőség és gazdagság fontosságára, a lakozás emberi életben betöltött alapvető szerepére szeretnénk felhívni a figyelmet. Épp ezért mottóként idézzük fel a kiváló olasz építész, Giancarlo De Carlo a ’60-as évek végén írott, de relevanciájából mit sem vesztett sorait:
„Jogunk van megkérdezni, hogy mégis »miért« kellene a lakásoknak a lehető legolcsóbbnak lenniük, és nem épp például drágának; ahelyett, hogy mindent megteszünk azért, hogy a minimális szintre csökkentsük az alapterületet, a teret, a vastagságot, az anyagokat stb., »miért« nem próbálunk meg tágas, védett, szigetelt, kényelmes, jól felszerelt, továbbá a magánélet, a kommunikáció, a kapcsolatok, a személyes kreativitás lehetőségeit gazdagító lakásokat létrehozni.
Senki sem elégedhet meg a rendelkezésre álló források szűkösségére hivatkozó válasszal, miközben tudjuk, hogy milyen összegeket fordítanak háborúkra, rakétákra és rakétaelhárító rendszerekre, holdprojektekre, a partizánok által lakott erdők lombtalanítására vagy a nyomornegyedekből kikerülő tüntetők megbénítására irányuló kutatásokra, burkolt manipulációra, mesterséges szükségletek kitermelésére stb.
A hatalmi struktúrák által felállított fontossági skálának nincs más értelme, mint a saját önfenntartása, és ennélfogva senki nem fogadhatja el, és nem is szabad elfogadnia a lakhatásnak, a városnak és a tájnak tulajdonított sokadrangú prioritást."[2]
Építészfórum
[1] Lásd: Összeomlás szélén – az állam helyett civilek és önkormányzatok igyekeznek fékezni a lakhatási válságot. Habitat for Humanity Magyarország.
[2] De Carlo, Giancarlo: Architecture’s Public. In: Jones, Peter Blundell–Petrescu, Doina–Till, Jeremy (szerk.): Architecture and Participation. London: Rutledge, 2005. p. 8.