Egy keresett és egy talált hely – Sziget Fesztivál építész szemmel
”2001 óta járok a Szigetre. Ma már nemcsak fesztiválozóként és építészként nézek szét, hanem az is szempont, hogy gyerekekkel járom körbe a fesztivált. A Luminárium olyan helyszín, amihez minden évben fontos visszamenni: sajátos térélmény, felnőtteknek is.” Bedecs-Varga Éva építész írása.
Nem egyszerű kis gyerekekkel körbejárni a Sziget Fesztivált, de ismét tettünk rá egy kísérletet. Idei két legkedvesebb építészeti élményem egy keresett és egy talált helyhez kapcsolódik.
A Luminárium első volt a látogatási listánkon, a gyerekek ezt várták a legjobban. A 2002 óta rendszeresen visszatérő helyszín korábban a Sziget legtávolabbi sarkában volt, néhány éve azonban áttelepítették a K-hídhoz egészen közel, így bármelyik bejáraton keresztül érkezünk a fesztiválra, könnyen és gyorsan elérhető. Részben emiatt, valamint folyamatos népszerűsége miatt is, általában sorba kell állni a bejutáshoz, de megéri a várakozást. Az angol Architects of Air csapata ugyanis minden évben újabb és újabb installációval lepi meg a közönséget és egy varázslatos világba repíti el őket.
Az Alan Parkinson tervező által kitalált Luminárium alapvetően egy vékony vinil fóliából kialakított térsor, aminek állékonyságát a folyamatos levegőbefúvás biztosítja. Bejutni ezért egy légzsilipen keresztül lehet, s mivel a padló is ugyanaz a vékony membrán, mint a falak és a mennyezet, ezért kizárólag zokniban vagy mezítláb látogatható. Leginkább olyan élmény, mintha egy felfújt gumimatrac belsejében sétálgatnánk, ahol még zene is szól és negyed órára kiszakadhatunk az eddig megismert világból.
A membrán alapvetően ezüst színű, amit sárga, piros, kék és zöld díszítések prizmaként osztanak meg, az ezeken keresztül beáramló fény változatosan színezi az alagutakat. Az idei installáció Minósz király labirintusának építészéről, Ikarusz apjáról, Dédaluszról kapta nevét. A Daedalum 19 tojás alakú kupolából épül fel, valamint két különleges alakzatot tartalmaz, melyeket Alan Parkinson fia, Meko Parkinson alkotott. Az egyik egy fa elnevezésű, a látogatók fölé magasodó, összetett alakzat, mely minden irányból más vizuális élményt ad, egyszerűen magával ragad és nem enged. A másik egy hatalmas kupola, mely a nap járásától függően folyamatosan változó élményt nyújt.
A másik kedves – nem keresett, de talált – hely három kreatív pihenő volt, a Magyar Zene Háza és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum helyszíneinek közelében, a Family Camping szomszédságában. A fa tartószerkezetű, egymás felett elhelyezkedő két körgyűrű közé kifeszített, több rétegű, finom szövésű háló alulról volt megközelíthető. Az alsó körgyűrű egy pad, míg a felső egy LED-es világítást rejt. Az építmény belsejében 3-4 fős társaság tudott kényelmesen elférni. A szándék feltehetően egy pihenőhely kialakítása volt, azonban a szigetlakók spontán térhasználata a használatot átértelmezte.
Mint sok más területet a Szigeten, ezt a helyet is ellepték a sátrak, a „sziget város” erre fele is növekedtek. A kreatív pihenőhely a telepnek ezen a részén centrumképző erővel rendelkezett. Az ideiglenes lakhelyek, a sátrak köréje csoportosultak, a lakók szinte kisajátították ezt a kis találkozóhelyet, saját magánszférájukhoz csatolták. Kipróbálni mi is csak akkor tudtuk, amikor a „lakók” éppen nem használták. Az építmény önmagában is ötletes felvetés, de építészként a spontán kialakult téri struktúrát, a beavatkozás központ teremtő téri hatását találtam figyelemre méltónak.
Bedecs-Varga Éva
Arról, hogy milyen a Sziget Fesztiválon építészként jelen lenni és építeni, itt írtunk.
szerk.: SK
