Egy régi parókia új élete a Hajdúságban

Hajdúszovát szellemi központjaként máig a református templom és közvetlen környezete szolgál. A ritka erődtemplom nem csak műemlékileg értékes, hanem egy közösség valós központjaként is szolgál. A régi parókia és az erődfalak megújítását China Tibor építész tervezte.

Jelen írás közzététele nem kifejezetten egy építészeti tett/produkció bemutatására irányul. A megjelenítés elsődleges oka a szakmai figyelem egy olyan műemlékre* való ráirányítása, amely a Magyarország keleti peremvidékének egyik megejtően szép - és hazánkban ritkábban fellelhető típusú - épületegyüttesét alkotja.

Az erődített templomok országos eloszlását tekintve az megállapítható, hogy a Tiszántúl kifejezetten szegény ilyen típusú épületek terén. Megyénkben Hajdúszováton kívül Hajdúnánás református temploma büszkélkedhet ennyire kiemelt pozícióban elhelyezkedő, ilyen állapotban megmaradt, illetve rekonstruált erődfallal. Hajdúdorogon és Hajdúszoboszlón is találhatunk erődfallal részben körbevett templomot, de azok kevésbé látványosak, illetve a későbbi körbeépítés során, - ahogy a település ránőtt a templomra - szinte észrevétlenné váltak.

Az épületegyütteshez érvén első benyomás a meglepően szépen komponált hatás, amit még jobban kiemel a domborzat. Az alföldön ritka halomszerű kiemelkedést keretező fal a sarokbástyákkal, az alsó - érkezési szintű - perspektívából nézve egyedülállóan érdekessé teszi a templommal megkoronázott látványt. Ez a fajta logikus építés, - pontosan a létrehozás logikájából eredően – építészeti/esztétikai szempontból tekintve ösztönös építészetté vált, mivel egy erődítés létrehozásának stratégiai elvei nyilvánvalóan felülírják a vizuális szempontokat. Ezeknél az épülettípusoknál előfordult, hogy reprezentációs céllal épült ez a „védmű”. A reprezentáció szempontjai megkövetelhették, hogy a szorosan vett várakon kívül más magán-, illetve közösségi tulajdonú helyeket - templomokat, kolostorokat, kastélyokat és egész városokat - is erődítsenek**, de itt nem erről van szó. Mindenesetre az összhatás nyújtotta élmény alól nehéz kivonni magunkat.

Jelen felújítás és rekonstrukció az épületegyüttes két elemére vonatkozott – a templom körüli erődfalra, és a régi parókiára, amely az utóbbi húsz évben közösségi térként szolgál egyúttal helyet adva egy kisebb helytörténeti múzeumnak is.

A „sarokbástyák” és az erődfal az együttes legérdekesebb elemei. A téglalap alakú erődfal négy sarkán saroképületek láthatók. Ezek a részek az eredeti templom építésével egyidejűleg 1640–44 között téglából készültek. A nádas, mocsaras résszel teljesen körülvett egykori kis település lakóinak védelmére épült a templomot körülvevő, téglalap alakú „védmű”, lőréssel ellátott falakkal, négy sarkán egy-egy kis saroképülettel. Az ingoványos részen mégis átmerészkedő, kisebb portyázó csapatok elleni védekezésül szolgált az építmény, melynek keleti falán volt a kapu, amelyen keresztül akár szekérrel is be tudtak menni a falak mögé. Ezek a falak ma is állnak, viszont a négy saroképítményből mára csak kettő látható. Az északkeleti saroképület helyén, a pince utólag lett kialakítva. Az északkeleti és a délkeleti saroképületek méretei hasonlóak a délnyugati saroképület méreteihez. Ezeket a templom építésekor 1795-ben, vagy a templom későbbi bővítésekor, (a keleti oldalon kialakított apszis építésekor, a falak magasítása és a síkfödém kialakításakor) bonthatták vissza az erődfal többi részével együtt, felhasználva az így nyert építőanyagot az építkezés során. Egészen bizonyos, hogy az „erőd” építésekor meglévő templom nem volt ennyire feltöltött területen. A későbbi időkben, a keletkezett építési törmelékkel, és a templom körül, az erődfalakon belül folytatott – több rétegben történő – temetkezéssel egyre jobban emelkedett a templom körüli terepszint, egészen a jelenlegi magasságáig.
A nyugati lőréses fal és az ahhoz kapcsolódó „sarokbástyák” utoljára 1985-ben lettek helyreállítva.

Jelenleg az Ady Endre utcához közelebb eső részben helytörténeti múzeum helyhiány miatt be nem mutatható tárgyi emlékeinek raktározása történik, míg a templomkert felőliben a helyi – Kodály Zoltán nevét viselő – énekkar kiállítóterme fog rövidesen működni. Ez utóbbi, a maga kis léptéke mellett is valami szóban nehezen kifejezhető módon ihletett tér, ezzel egyidejűleg intim és otthonos.

A régi parókia két ütemben valósult meg. Az íves tornácos motívumú belső udvari első üteme – mely az alföldre jellemző archetípust jelenít meg – 1792-ben épült. Ebben az alápincézett részben a falumúzeumnak helyt adó helyiségcsoportban, valamint egy autentikus búboskemencében gyönyörködhetünk.

Ennek építését követően, bő száz évvel később (1900-1910 között) valósult meg az utcai rész, mely összeépült a meglevő épülettel immár a falusi közhivatalokra, módosabb gazdaházakra jellemző vidéki eklektika stílusjegyeit hordozva magán. Ez az épület jelenleg hitéleti célokat szolgál. A két nagyobb utcafronti helyiség erre teljes mértékben alkalmassá teszi.

Ki kell még emelnem azt, hogy az egyházközséget képviselő Ferenczi Pál lelkipásztor személye nagyon fontos volt a terv szakmailag körültekintő, megalkuvások nélküli megvalósítása során.

*Műemléki törzsszám:1876
**forrás: Dénes József: Várak és erődítmények a középkori Magyarországon

China Tibor