Egy rejtélyes életmű
Ki ne hallotta volna Eisenstein nevét? A híres rendező az expresszív filmkészítés egyik legnagyobb mestere volt, azonban kevesen tudják, hogy édesapja, Mihail Eisenstein nevéhez olyan épületek kötődnek, amelyek a szecesszió páratlan példái. Pákozdi Imre írása.
Ki ne hallotta volna Eisenstein nevét? A híres rendező az expresszív filmkészítés egyik legnagyobb mestere volt, aki a Patyomkin páncélossal - annak elkészítése után 33 évvel – első helyen került be a világ legjobb 12 filmjének képzeletbeli válogatottjába.1
Ugyanakkor kevéssé ismert, hogy Szergej Eisensteinével egyenrangú életművet teremtett a rendező édesapja, Mihail Eisenstein építész. Magyar szócikket nem is hoz róla a Google, sőt, az angol nyelvű Wikipédia is csupán nyolc sorra méltatja,2 holott nevéhez a szecesszió páratlan mesterművei kötődnek. Ezek a nagy lakóházak – összesen egy tucat – mind Rigában épültek, mi több, közülük hat egyazon utcában, az Alberta ielán, pár év (1901-1906) alatt.
Mihail Eisenstein egy ukrán kisvárosban született 1867-ben, jómódú zsidó családba. 13 éves volt, amikor Kijevbe költöztek, később Szentpéterváron építőmérnöknek tanult. Nem volt eminens, sőt, 26 éves korában, évfolyama leggyengébbjei között végzett. Ezután Rigába vezényelték állami szolgálatra, ahol gyors előmenetel várta. 1897-ben felvette a pravoszláv vallást, beházasodott egy gazdag orosz nemesi családba és - megőrizve állami, útmérnöki állását – építészpraxist kezdett. Első épületei szokványosak: szimmetrikus, szerényen díszített homlokzatú, hagyományos tömegszerkezetű lakóházak.3
1901-től azonban gyökeres változások láthatók építészetében. Kezdetben nem történt más, mint hogy feldúsult a homlokzati ornamentika, miközben az épület továbbra is hagyományos, eklektikus hatást tesz. Az ezután tervezett házak homlokzata viszont valami egészen másról szól. A férfi és a női principium ábrázolása szenvtelen, helyenként fájdalmas női arcok és a terhektől komor férfiábrázatok kavalkádját mutatja. Ezeken a reliefeken – sőt, helyenként egész alakos szobrokon – tombol az érzékiség, ám egyetlen arc sem boldog. A nőiség csodáját a félaktok, a férfias indulatot, vágyat, erőt a vicsorító oroszlánok, a természet mindenhatóságát az indázó ágak, levelek, fatörzsek szimbolizálják. Szimbolizálják? Amit látunk, az helyenként több ennél. Néhol az ornamentika az art nouveau elvont szépségeszményén túl, az art déco kőkemény formarendjét előlegezi meg. A helyi szakkönyvek ezt a homlokzati rendet vertikális jugendstilnek nevezik. Ám az arcokat ábrázoló, absztrakt reliefek legmerészebbjei már az expresszionizmus előfutárai.
Mihail Eisenstein életrajzírói ezt az 1901 körül bekövetkezett alkotói fordulatot az 1900-ban megrendezett párizsi világkiállítás hatásával magyarázzák. Nyilván járt ott, méghozzá a családja nélkül, hiszen fia ekkor alig két éves volt. Hogy konkréten mit látott, tapasztalt, érzett, "vett le" a kor művészetének, életformájának és technikájának fantasztikus seregszemléjéből? Sajnos nem tudjuk, mert az építész minden rajza, írása, vázlata, emléke, levele, dokumentuma, személyes használati tárgya elveszett. Az azonban biztos, hogy 1906-ban újra Párizsban járt, de ekkor már a fiával, a nyolc éves Szergejjel.
Ezután - ki tudja, miért – hirtelen véget ért Mihail Eisenstein építészi pályafutásának csodálatos, szecessziós szakasza. Amiket utána tervezett – mindössze három épületről van szó – kifejezetten visszafogott ornamentikájú lakóházak, amelyek jóindulattal is csak a lett nemzeti romantika középmezőnyébe sorolhatók. Nyilván összefügg ezzel az alkotói töréssel, hogy felesége megcsalta, majd 1909-ben – a férjnek újraházasodást engedélyező válás után – az asszony, a teljes hozományt visszakövetelve hazaköltözött apja szentpétervári házába. A gyermek nevelését a hatóság az apára, Mihailra bízta. A rendező, az ekkoriban alig tizenegy éves Szergej, élete végéig keserűséggel emlegette ezt az időszakot.
A mégoly vázlatosan megismert életút felvet néhány izgalmas kérdést. Olyanokat, amelyeket a Rigában általam elért szakirodalom4 alaposan elolvasva sem válaszol meg. Hiszen van egy viszonylag gyenge előmenetelű egyetemi diák, aki állami szolgálatban szárnyakat kap, elragadja őt "a kötelességteljesítés öröme",5 és amint jól kijelölt pályát lát maga előtt, sietve elindul a karrier útján. Ugyanez az ember, Rigába érkezvén, felismeri az ottani építészeti boomot és bátran beleveti magát a sűrűjébe. Sorra tervezi a szokványos lakóházakat, miközben ráhajt minden kitüntetésre, medálra és rendjelre, ami a cári Oroszországban, állami alkalmazottként elérhető. Beilleszkedik és nagy házat visz: főtisztviselőket, vezető állású mérnököket, gazdag polgárokat lát vendégül és egyre inkább közéjük tartozik. Három nyelven olvas, zongorázik, minden rigai balett- és operaelőadáson ott ül, jó humorral, nagy baráti körrel mulat, de persze csak a maga visszafogott, fegyelmezett, polgári módján. Mindeközben szépművészeti ízlése zavarba ejtően konzervatív, romantikus, majdnem szentimentális: kedvenc festője Konsztantyin Makovszkij. Építészünk mindenesetre nem Cézanne és társai akkoriban forradalmian új képi világát kedvelte.
Tény viszont, hogy 1901 és 1906 között tervezett házai a kor díszítőművészeti avantgardjának élvonalába tartoztak. Furcsa, hogy a hirtelen jött zsenialitás hirtelen is tűnt el. Maradt a kiábrándult, józan, csendes szakmaiság, az alig pislákoló munka. Mert míg korábban évente két nagy lakóházat is tető alá hozott, később, 1907-től 1917-ig összesen hármat vagy négyet. Mi történhetett? Felívelése Adyéval volt egyidejű, de korántsem rokon, hiszen Mihail Eisenstein mindvégig rendezett keretek között élt, míg Adyról tudjuk, hogy kivételes adottságai mellett az alkohol és a kokain hevítette. Költőnknél ez 41 évre volt elég, ám Mihail Eisenstein sem élt sokkal többet, hiszen 53 éves korában hunyt el. Utolsó éveiről annyit tudunk, hogy 1917-ben elhagyta Rigát és beállt a fehér hadseregbe, a bolsevikok ellen harcolni. A vereség után Berlinbe emigrált, ahol röviddel második házasságkötése után, 1920 júliusában meghalt. Fia, aki a vörösök táborában küzdött, csak 1923-ban szerzett tudomást apja sorsáról.
Pákozdi Imre
1 Brüsszeli tizenkettő
2 Mikhail Eisenstein (Szerencsére az épületekről szóló képanyag ugyanitt igen bőséges.)
3 Az 1. és a 2. kép Solveiga Rush könyvéből származik. A többi az én felvételem.
4 Martin Silis: Michail Eisenstein: Ein Meister des Jugendstils in Riga (ISBN 9984-31-698-X), Civil Engineer Mikhail Eisenstein (ISBN 978-9934-19-317-0), Solveiga Rush: Mikhail Eisenstein (Neputns kiadó, Riga, bőséges irodalomjegyzékkel)
5 A kifejezés Siegfried Lenz Németóra c. regényéből származik.
