Egy százéves ház átalakítása

A régi épület kiegészítésével egy olyan lakótér létrehozása volt a cél, amely a cellás rendszer helyett egy összenyitott térsorból álló, alapvetően nyitott családi élet színtere lehet. Dobos Botond vezető tervező mutatja be az átalakítást.

A múltból átörökítendő hagyományos népi építészeti beépítés, forma, arányrendszer, karakter, térképzés, szerkezet és építéstechnológia összeegyeztetése a megváltozott kulturális és épített környezettel, a ma építészetével, a kor gépészeti és hőtechnikai igényeivel, egy család életének tereivel. A múlt és a ma karakteres mellérendelése. A család is közösség, főleg ha 5 tagból áll. A lakás térképzése is befolyásolja ezt a közösséget. Az emeleten és a tetőtérben lakás, a földszinti présház és borospince helyén pedig iroda és galéria, amely a jövőben a környék fiatal építészeit tömörítő közösségi eseményeknek adhat helyet.

Az eredeti épület oldalhatáron álló, pince + földszint + beépítetlen tetőtér szintszámú épület, amely a homlokzati vakolatdíszre írt évszám szerint 1914-ben épült. Az épület Szép utcai főhomlokzatának meghatározó elemei a nagyméretű boltíves kapu, illetve az ablakokat keretező finom, egyszerű vakolatdísz, amelyeket mindenképp megőrzendőnek ítéltünk. Az utcai főhomlokzat díszítettsége a többi homlokzatra nem fordult át, ezek egyszerű, díszítetlen felülettel épültek. A Bor utca felőli, az utcavonaltól hátrahúzott ablaktalan oromfalas véghomlokzat továbbépítési szándékra utalt. A korábban nyitott tornácot időközben beépítették, ez a tér az épület belső közlekedőjeként funkcionált.

Az épület átalakítását elsősorban funkcionális igények motiválták. Az eredeti épület kiegészítésével egy olyan lakótér létrehozás volt a cél, amely a cellás rendszer helyett egy összenyitott térsorból álló, alapvetően nyitott családi élet színtere lehet. Ennek megfelelően a lakószint zömét egy lineáris közlekedőtengelyre felfűzött, „közös használatú” térsor adja, amely a tornácot fogja közre. Ezeken a helyeken egységes sötétszürke terrazzo burkolat készült, hangsúlyozva a külső és belső tér egységét.

A konyha-étkező tér fölötti födém kibontásával egy dupla légterű, csak a tetőszerkezet gerendái által szabdalt tér jött létre, amely kapcsolatot teremt a lakásszint és a tetőtér között.

Az eredeti épület utcaszinti (pinceszint) pincéje építésziroda-funkciót kapott, a hozzá tartozó teakonyhával, raktárral és vizesblokkal, illetve a hozzá kapcsolódó borospincével, amely a későbbiekben kiállítótér és kis előadó, vagyis közösségi funkciót kaphat.

Az eredeti épület tömegét additív módon két ponton módosítottuk: egyrészt egy nappalinak helyet adó épületrésszel egészítettük ki, másrészt a tornác alatti pincei tárolók kibővítésével nagyobb gépészeti és raktározási célú területeket hoztunk létre, amely az újra megnyitott tornác előtti nyitott teraszrész megnövekedését, illetve az épület tengelyével párhuzamos nyitott lépcső elhelyezését is lehetővé tette, hogy direkt kapcsolatot hozzon létre a lakásszint és az utcaszint között.

Az átalakítás képlete gyakorlatilag az eredeti tömegében megjelenő egységes szürkésfehér színre festett megjelenéssel egy idézőjelbe tett régi épület és egy talapzatszerűen megjelenő, mai hangvételű épület kiegészítés kölcsönhatásaként értelmezhető. A hozzáépítést a parasztház-jelleg morfológiájából fakadó lineáris továbbépítésként pozicionáltuk. A bővítés az oldalhatáron álló épület hátsó helyiségeinek természetes megvilágítását biztosító, a Bor utcai homlokzaton a szomszédos garázsépítménytől elhúzott tömegével kialakuló zárt udvar miatt nem értelmezhető egyértelműen a történeti épület hagyományos továbbépítéseként. Ez a linearitástól való eltolódás magyarázza az épület kiegészítés hagyományos építészeti karaktertől eltérő kezelését. Az építészet kevés, általánosan elfogadott axiómáinak egyike a parasztházak hagyományos lineáris továbbépítésének módszere. Ennél az épületnél mi mégis úgy gondoltuk, hogy a két utcával határolt beépítés miatti „kétarcúság” és az épületbelsőből eredeztetett kimozdulás a linearitásból megalapozza ennek az alapelvnek a megkérdőjelezését. Így döntöttünk a kézenfekvő megoldás helyett egy, a különböző korok építészetének dramatizáltabb ütköztetése mellett.

Az eredeti épület keleti homlokzatán nyitott, megnövelt felületű falnyílások a hagyományos kőkeretezésre utaló plasztikus keretezést kaptak, a hagyományos megoldást átértelmező formában.

Az épület színezésével, felületképzésével egységesen, de mégis karakteresen különböztettük meg a régi és az új szerkezeteket és épületrészeket, vagyis a régi elemek világos, míg az új részek sötét tónust kaptak.

Dobos Botond