Egy talált tárgy megtisztítása

Évtizedek alatt egy ház – sok esetben a funkcióváltozások következtében – sok olyan elemmel bővül, amelyek elfedik, eltakarják az eredeti épület koncepcióját, szerkezeti szépségét. Marián Balázs tervei nyomán egy klasszikusnak mondható, Váci úti gyárépület a felújításának köszönhetően saját évszázados történetét is láttatni is engedi.

Adott egy, az 1920-as évek elején létrejött hagyományos karakterű gyárépület, amely az Orion Gyár tulajdonát képezte, összeszerelő üzemként működött évtizedeken keresztül. A rendszerváltás után ez a funkció eltűnt, az épület főként irodáknak és utcafronti üzleteknek adott otthont, ami átalakította mind a homlokzati struktúrát, mind a belső tereket, amelyekben – az álmennyezetes megoldások nyomán – eltűnt a századfordulós ipari jelleg. A megrendelő igénye a jelenkori felújítás kapcsán egy A kategóriás, loft irodaépület kialakítása volt, melyre Marián Balázs kapott megbízást. Az épület átértelmezése alapvetően kettős irányú volt: részint ki kellett alakítani az egységes homlokzati arculatot, mely a korábbi, a posztmodern építészet jegyeit megvalósítani igyekvőt felváltja, valamint fel kellett szabadítani az álmennyezettel erőteljesen nyomott belső tereket. Végső soron tehát úgy kellett egy kortárs épületet létrehozni, hogy az magán viselje a ház majd’ évszázados történetét is.

A bontás során – amikor is a belső enteriőrök későbbi rétegeit eltűntették – derült fény arra, hogy az álmennyezet alatt vasbeton gerendarendszer, illetve téglabéléses struktúra található. A tervező jó érzékkel látta meg az ebben rejlő potenciált: ahelyett, hogy újra elfedte volna, inkább feltárta ezeket a rétegeket, felfedezve az eredeti szépségben rejtező lehetőséget. Noha a tartószerkezet ilyen irányú esztétikai minőséggé való formálásához szükség volt több helyen a födém megerősítésére, ezt követően olyan érték született, amely alapjaiban határozza meg az irodaházzá lett ház építészeti arculatát. A világos felületek külső homlokzaton és enteriőrben történő alkalmazása által nemcsak kifehéredett a ház, hanem a korábbi terheitől megszabadítva „le is vetkőzött”: a bérlők számára az eredeti mennyezet szabadon hagyása, és ezzel párhuzamosan a gépészeti elemek láthatóvá tétele rendkívül szimpatikus érték. 

Az épület történetiségének megmutatása az irodatereken kívül az aulában és az étteremrészen is érvényesül, utóbbiban a falak színezése, díszítése maximálisan illeszkedik az ipari hangulathoz: geometrikus minták és betonhatású festék alkalmazása teremtették meg ezt a jelleget. De már a lobby homogén és szürkés árnyalata és az ehhez illeszkedő fafelületű recepciós pult is lényegében bevezetik és szemléltetik ezt az egységes tervezői megközelítésmódot. Az innen induló régi, negyedköríves lépcsősor megmaradt, hajlított üvegkorlát-kiegészítésével szintén hozzálényegült a többi épületrészhez. Követi a tipográfia is az egységes arculatot, így például a liftelőterek emeletjelzései azonos tipográfiát, de szintenként más-más színeket kaptak.

Az immár Balance Loftra keresztelt épület külső homlokzatát minimálisan építették át, a belső terek pedig részben az eredeti struktúrát mutatják. Az építészeti koncepció nem elrejti a múlt jeleit, hanem egy újragondolt épület lényegi részévé formálja azokat, így az itt dolgozók nap mint nap részesei, „használói” lehetnek egy építészeti hagyománynak. Egyszerre alázatos és bátor gesztust tett Marián Balázs, mely gesztus nem fél újat mondani, de nem akar mindenestül megszüntetni.

Kovács Péter

Jelen cikk nyomtatásban az Octogon magazin 2018/5. (145.) lapszámában jelent meg.