Egy terv, egy történet: a Pompidou-központ, ha Kévés György tervezi
A ma Pompidou-központ néven ismert „Beaubourg" 1971-es pályázata a modern kori Franciaország első nemzetközi pályázata volt – és mindjárt közel 700 pályaművet vonzott! Köztük magyarokat is: Kévés György az Ipartervből toborzott csapattal és egy különleges, süllyesztett udvarú, kör alaprajzú épület tervével vett részt a pályázaton.
1971-ben írták ki a Beaubourg nemzetközi pályázatát. A nagy irodáknál, itt-ott itthon is megjelentek kollégák, ajánlkozva, hogy beadnák. A pályázat híre az Ipartervhez is eljutott, ott jelöltek engem, majd én választottam további kollégákat a pályázathoz.
A program eléggé összetett volt: könyvtár, múzeum, előadótermek, mindenféle – végső soron sok szakember kellett hozzá. Az Országos Széchényi Könyvtár főkönyvtárosa, dr. Farkas László volt az egyik szakértő, dr. Vargha László, a Műegyetemen volt tanárom, a másik, aztán Kovács Imre, aki nálunk dolgozott fiatal építészként – mi négyen csináltuk a programot.
A helyszín a Beaubourg-negyedben az egykori vásárcsarnok, a Les Halles helye. Ez az első ilyen komplex épület volt, a Pompidou nevű francia elnök menedzselte – később róla nevezték el Pompidou-központnak. Sokan adták be ezt a marha nagy munkát.
Mi azt csináltuk, hogy betartottuk a párkánymagasságot körben, mert Párizs építészete valamennyire rokon Budapestéhez, és lefelé terjeszkedtünk több szint mélységben. Abból a döntésből, hogy igazodunk a környező párkánymagasságokhoz, tulajdonképpen adódott a forma. Az utcák keskenysége miatt bizonyos funkcióknak szüksége volt a természetes fényre, ezért került egy „lyuk" a házba. És aztán ez az ötlet kiadta magát – vannak dolgok, amikkel hiába tököl az ember, soha nem adják ki magukat, de ezt gyönyörűen össze lehetett rakni.
Az épület mélysége tíz emelet. Rengeteg irodát kellett belerakni, középfolyosós elrendezéssel, és nagyobb terű helyiségeket is. Előadók, könyvtár… Volt még rajta legfelül egy kilátó-étterem.
Reménykedtünk valami helyezésben! Hiú remény volt. Párizsba persze nem tudtunk kiutazni, mint korábban Bécsbe. De azt fontos tudni, hogy a Beaubourg tényleg magáénak érezte ezt a feladatot. Őszinte leszek, énnekem ma sem tetszik igazán, ami megépült, de tényleg volt annak a kornak egy ilyen, a gépszerűséghez vonzódó szellemisége.
Miért pályázik az ember? Ilyen nagyságrendű, ilyen volumenű épületet nem tudsz másképp tervezni. Saját magadnak kiírhatsz egy feladatot, de ilyen nagyságrendet csak pályázaton lehetett megcsinálni. Akkor belefért: fiatalok voltunk, és a kommunizmusnak egy előnye volt, hogy megkaptad azt a szerény kis fizetést, és nem kellett csinálni semmit hozzá. Bár én ugye maszek munkát csináltam, párhuzamosan a vállalati munkákkal és hazai és külföldi pályázatokkal, azokon lehetett keresni. Ritkán voltak sikereink; egy-kettőn, talán a bilbaói városrendezésin nyertek a Mester Árpádék egy megvételt. Többet nem tudok, talán a Gerő Balázs, a Laci bácsi fia nyert valamilyen városrendezési pályázatot Linzben…
A történetet Kévés György elmondás alapján lejegyezte és szerkesztette: Kovács Dániel. A képeket Kévés György bocsátotta rendelkezésünkre.
