Egy tervezési segédlet bővítésének ürügyén

Az épített környezet akadálymentesítése nem tervgazdasági de nem is piac-konform feladat, hanem etikai kérdés, kulturális misszió.
Zsilinszky Gyula írása

Az épített környezet akadálymentesítésével kapcsolatos társadalmi elvárások, szakmai és jogszabályi követelmények ma már nem új keletűek és nem is kampány-jellegűek. Az épített környezet alakításról és védelméről szóló törvény (Étv.), valamint az Országos Településrendezési és Építési Követelmények (OTÉK) egy évtizede hatályosak. Hetedik éve működik „Az év akadálymentes épülete” országos építészeti nívódíj-pályázat, és öt éve adta ki a Belügyminisztérium Építésügyi Hivatala azt a Tervezési Segédletet, amelynek kibővített változata tavaly készült el, és került közzétételre internetes honlapokon.

2003-ban indult „Phare” támogatással egy jól szervezett akadálymentesítési program az oktatási/nevelési intézmények, valamint a sportlétesítmények körére kiterjesztve, amelynél a támogatás elnyerésének feltétele volt az építészeti-műszaki tervek szakszerűsége. A pályázatoknak több mint a fele az akadálymentesítési megoldások szakszerűtlensége miatt esett ki a versenyből, végeredményben a megvalósítás lehetőségéből.

Ennek kapcsán a szociális ágazat egyik képviselője kereken úgy summázta álláspontját, hogy az építészek felkészületlensége a legfőbb akadály az épített környezet akadálymentesítésében. „Ez így, ebben a formában nem igaz” – idézzük Koltai Róbert hajdan volt illetékes elvtársát (ha rajtam kívül valaki emlékszik még rá...).

Lehetséges volna, hogy a különféle támogatásra pályázó intézmények hosszú éveken át nem arra szocializálódtak, hogy a szakszerűség döntő szempont az eredményességben? Lehetséges volna, hogy emiatt nem az építészek színe-javát bízták meg a tervezéssel?

Ezzel együtt minden jel arra mutat, hogy úgy általában, - tisztelet a kivételnek - az építészek felkészültségében (is) vannak problémák, ezt kár lenne vitatni. Tapasztalatok szerint a tervezők jelentős hányada megpróbál ugyan eligazodni a jogszabályok betűi között, de ezek gyakorlati céljának, szellemének felismeréséig nem mindig jut el. Hasonló a helyzet a hatósági engedélyezés területén is. Ennek nyilván többféle oka lehet.

Az OTÉK-nak kétségtelenül van egy-két nehezen érthető részlete, amely a folyamatban lévő korszerűsítéssel remélhetően megvilágosodik. Egyébként a bonyolult részletektől függetlenül is, objektíve nehéz felfedezni a különböző követelmények, sőt különböző jogszabályok közötti összefüggéseket. Ugyanakkor azonban a Tervezési Segédlet már eredeti változatában is közérthető és részletes magyarázatát adta az OTÉK-ban foglalt céloknak, követelményeknek. Több pozitív példát ismerünk, amikor meglévő, bonyolult adottságú épület akadálymentesítését hibátlanul oldották meg, pusztán a segédletből nyert információk alapján.

A jogi szabályozásnak megvan a maga funkciója a hatósági tevékenységben, a közérdek érvényesítésének területén. A követelményeknek meg kell felelni, ez nem vitás. Nem szerencsés azonban ha egy sajátos szakterület minden csínját-bínját a jogszabályi követelményekből akarjuk kiolvasni, megismerni. Már azért sem tulajdonítható kizárólagos jelentőség a jogi szabályozásnak, mert műfaji jellege miatt nem terjedhet ki minden apró részletre, vonatkozásra, és különösen nem tartalmazhat fontos háttér-információkat, amelyeknek egyébként egy-egy konkrét helyen, illetve építészeti megoldásnál jelentősége lehet. Még egy dolog: az OTÉK megfogalmazásakor határozott cél volt a követelmény-elvű szemlélet érvényesítése, azonban ennek ellenére – kényszerűségből vagy elkerülhetetlenül, de – mégis több ponton megjelennek a számokban kifejezett minimál-értékek. Ha a tervezés során valamely helyiség méretét az OTÉK-ban foglalt minimum szerint határozzuk meg, akkor a hatósági követelményeknek megfelelünk ugyan, de önmagában ettől a tervezett tér még nem lesz kényelmes, nem lesz célszerűen használható.

Mindezek után talán nem kell külön indokolnom a 2002-ben kiadott Tervezési Segédlet kibővítésének időszerűségét. A kibővítés legfontosabb célja volt, hogy a ténylegesen követhető példák, részletmegoldások mellett, megvilágítsa az épített környezet akadálymentesítésének szellemi, etikai és fizikai alapjait. Nyújtson lehetőséget mind a gyors tájékozódásra, mind pedig a témában való elmélyedésre. Gondolkozásra, kreativitásra késztessen, ne kőbe vésett dogmákat hirdessen. Óvja meg hivatásunkat az ügyeletes bűnbak hálátlan szerepétől.

Az épített környezet akadálymentesítése nem tervgazdasági de nem is piac-konform feladat, hanem etikai kérdés, kulturális misszió.

Ahhoz, hogy építészeti kultúránk színvonalát ne csak esztétikai vagy ideológiai síkon, hanem a társadalom egésze által érzékelhetően, gyakorlati téren is javíthassuk, ismernünk kell a múltból eredő determinációkat és a világhoz viszonyított mai helyzetünket egyaránt. Például sehol a világon nem vállalt a politika olyan totális – ergo irreális - kötelezettséget a régi épületek akadálymentesítésére, mint minálunk. (Ezt nem én állítom, hanem világot látott szakértők, és megalapozottan nyilatkozta ezt szociális minisztersége idején dr. Göncz Kinga asszony is.) A szakmai gondok egyik forrása a differenciálatlan szabályozás, amely nem tesz különbséget régi és új épület között. Nem arról van szó, hogy a meglévő épületekkel egyáltalán nem kéne foglalkozni, hanem arról, hogy nem az új épületekkel azonos mértékben.

Szakmai örökségünk hátrányos vonatkozásairól, mint rossz beidegződéseink gyökeréről viszonylag ritkán esik szó a szakmai publicisztikában. Arra gondolok itt, hogy a hatvanas-hetvenes években az állami építéspolitika egyrészt a szűken értelmezett takarékosság ürügyével, másrészt az üzemi előregyártás öncélú erőltetésével kényszerítette az építész tervezőket főleg a közlekedők és a mellékhelyiségek méreteinek zsugorítására. Ez a szemlélet aztán az oktatást is megfertőzte, és az építészeti-műszaki tervezés terén is tartósnak bizonyuló gyakorlattá vált.

Balgaság lenne azonban minden rossz okát a múltban keresni. A használati érték rovására történő helytakarékosság ma a gyors megtérülésre összpontosító befektetői stratégia sajátja, ami különösen a lakás- és irodaház-építés terén jellemző.

Gyakran lehet hallani egy-egy időszerű, társadalmi szintű program indítása alkalmával, hogy itt és most szemléletváltásra van szükség. Aztán a dolog ennyiben is marad, mert az emberek szemlélete egy óhajtól nem változik meg. A szemlélet általában csak kényszerből, ösztönzésre vagy a hittel együtt változik meg.

Kényszerítő ereje lehet a jogi szabályozásnak a hozzákapcsolódó szankcióval együtt. Ösztönző hatása lehet a sikervágynak, társadalmi, szakmai elismerésnek, díjnak. Megváltozhat a hitbéli meggyőződés valamely felismerés vagy megrázkódtatás hatására. A felismerés fakadhat tanulásból, tapasztalatból vagy empátiából, a megrázkódtatás lehet mondjuk egy lábtörés, ami hat-nyolc hétre fogyatékossá teszi az embert.

Az épített környezet akadálymentesítése nem most kezdődik, de az ehhez szükséges szemléletváltás még nem fejeződött be. Időközben számottevően bővült a szakirodalom, javult a tájékozódás, az önképzés lehetősége.

Tervezési Segédletünk rendeltetése immár nem a hiánypótlás, hanem a választékbővítés, ez egyben a bővítés említett célja, indoka is.

A 2002-ben kiadott alapmű szerzői Pandula András, P. Farkas Zsuzsa és Fischl Géza. Ugyanők készítettek 2004-ben egy segédlet-tervezetet Caroline Meriales F. bevonásával a gyermekek és kísérőik kényelmét és biztonságát célzó építésügyi követelményekről, amely a megfelelő szabályozás elmaradása miatt akkor nem került közzétételre. Az eredeti (2002-es) segédlet most kibővült az elméleti alapokkal, új részletmegoldásokkal, a gyermekekre és kísérőikre, valamint a lakásokra általában vonatkozó tartalommal, végül önálló fejezetben jelennek meg az OTÉK rendelkezések kommentárral és megfelelő illusztrációkkal. Ez utóbbi munkarész szerzője e sorok írója.

Az OTÉK folyamatban lévő módosítását követően ezt a részt értelemszerűen korszerűsíteni kell, ezért is került külön fejezetbe, illetve függelékbe. A címlapon csak a 2007-ben ténylegesen közreműködő szerzők szerepelnek, de a belső oldalon valamennyi szerző megjelenik rövid életrajzzal és az általa készített munkarészek megjelölésével. Közeli célkitűzésünk, hogy a segédletet az érdeklődők az internet mellett hagyományos kiadvány formájában is elérhessék.

Zsilinszky Gyula
2008. január 11.
(az Építésügyi Szemle számára leadott kézirat)