Épülettervek

Egy tó és a tekintet vonzása

2019.06.26. 15:23

Mitől lesz az újonnan létrehozott terület közönségmágnes? Letisztult burkolt közterétől, parkosított felületétől vagy éppen ligetes jellegétől? Milyen funkciókkal érhető el, hogy a vendégek az újonnan kialakított felületet is örömmel használják, és ott több időt töltsenek el? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Losoncz D. Tibor díjazott terve a  hajdúszoboszlói strandfürdő és csónakázó tó délnyugati környezetalakítására kiírt pályázatáról.

 

Célunk egy folyamat megteremtése volt, amelyben zöldfelület, burkolt felület és épület azonos esélyekkel, azonos súllyal lép rajthoz a tervezés kezdetén. Amelyben a koncepcióalkotásban ez a hármas folyamatos párbeszédet folytat, módosítják, áthelyezik, erősítik egymást. Így épület, zöldfelület és burkolat nem létezhet egymás nélkül, megjelenési formájuk, funkciójuk azonos. A látogatók számára a liget és a multifunkciós közösségi épület az a helyszín lesz, ahol emberközeli léptékkel találkozhatnak, ahol az épített és természetes elemek közötti összhangot átélhetik.

 

Az ötletterv tervezési részét felölelő közterület hossza cca. 140 méter, átlagszélessége az utcafront és a tópart között 26 méter, összterülete cca. 3688 m2. A terület egésze mai formájában zárt és a strandfürdő extenzív parkjaként funkcionál, amely jelenleg leginkább közlekedési felület. A rajta keresztül haladó 3 méter széles sétáló járda felülete 444 m2. Füvesített zöldövezetről van szó építmény nélkül, az utca felől sűrűn telepített faállománnyal, a tó mentén pedig sűrű átláthatatlan nádsávval . A faállomány számos értékes egyedet tartalmaz, azonban célszerű annak ritkítása a megfelelő térstruktúra kialakítása érdekében. Az újonnan megnyitásra kerülő közterületen az utcai járda és tópart között összesen 90 db meglévő fa közül 53 db lombhullató fa és 37 db örökzöld fa számlálható.

 

 

 A területnek sokoldalúan használhatónak kell lennie, minél több funkciónak kell megjelennie, amely egyre több embert vonz, így a helyszínt sokan használják. Ezáltal egy lüktető, változatos élet képes kialakulni a területen. A multifunkcionálisan használható tervezett kompozíció amellett, hogy változatos kínálatot képes nyújtani, fontos, hogy kellően rugalmasan használható legyen. A térnek új egységet kell képeznie, úgy, hogy a helybéliek és turisták egyaránt sajátjuknak érezzék, érzéseik, személyiségük, vágyaik kifejezésre jussanak.

 

A közterület revitalizációját úgy álmodtuk meg, hogy a természeti értékek megtartása mellett új, magas színvonalú tájépítészeti érték jöjjön létre, mely illeszkedik a tágabb környezetének szerkezetéhez is. A megnyitott partrész és park a külső közönség számára is elérhetővé kerül, illetve széthúzza a főbejárat területe elől a településen üdülő vendégeket vonzó közterületi attrakciók bővítésével. Kisebb méretű rendezvények a multifunkciós épületben és az akörül létrehozott felületen könnyedén megszervezhetők. Egyedi megoldásként az épület terasza szolgálhat színpadként. A terület nagy előnye és egyben funkciója, hogy a strandfürdő hatalmas gyalogos forgalmat koncentrálhat a kialakított oázisra. A koncepció célja, hogy ez a gyalogos forgalom ne csak célirányosan átgyalogoljon a területen, hanem az emberek bemenjenek a területre és időt töltsenek ott. A sűrű fás övezettel körülölelt intim liget a gyalogosok számára marad elérhető, és a zavaró gépjármű-közlekedés kiszorul a terület fókuszpontjából.

 

 

A József Attila utcán keresztülhaladó autósok számára szembetűnik az új óriáskerék, ezenkívül a „pergolás” belépőkapu. Az új multifunkciós épület és a kisérő tartalom egy sajátos párbeszéd a környezetükkel. Nem tradicionális épület alkot a környezetébe teljesen beleolvadó pontot, hanem magas minőségű kompozit felületek vállalnak közösséget játékos vonalvezetéssel. A pergolákra felfutó zöldnövények a térszínről szerethető látványt nyújtanak. Az első látásra talán mégis tradicionálisnak tűnő, kétvizes tetővel ellátott szokatlan tömegeket vasbeton szerkezet támasztja, a külső síkra szerkesztett, üvegezett függönyfalakat pedig filigrán acél profilok tartják. Az épületben magasminőségű hajópadló készül.


A tervezett szakaszon, a teret megközelíthetővé téve lebontásra kerül a meglévő különösebb értéket nem képviselő fémkerítés. A strandfürdő magánterületére való belépés megakadályozására úgy a déli, mint a nyugati oldalon az újra felhasznált kerítésből új elválasztó kerítést épül, amely zöld növényzettel felfuttatva válik a természet szerves részévé. Alternatívaként a kerítést élősövény takarja. A nyugati lezárás egy részét az újonnan kialakított labirintus fala látja el. A strandfürdő vendégeinek szabad mozgását az újonnan kialakított területre egy-egy mágneskapu biztosítja. A mágneskapuk felett a területi rendezéskor is szívesen használt pergola van elhelyezve, amelyeket a rájuk felfuttatott tapadó vadszőlő tesz esztétikussá. A fürdő területére a belépővel nem rendelkező látogatóknak ezeken a kapukon a belépés akadályozott.

 

Multifunkciós közösségi épület

Az épület mérsékelt magasságával és többnyire üvegezett falával a térből nem tép ki, helyette szemet odavonzva összekötő szerepet biztosít az utca és a tó között, amennyiben ezt a tó, mint olyan saját maga nem tenné meg.
Három részből van megalkotva, egy központi összetett tetős aulából, amely ÉK-DNY irányban épült. Az utca vonalával párhuzamosan kialakított üvegezett függönyfal a főépületrész aulájaként funkcionál. Két oldalt ívelt összekötéssel vannak elhelyezve a tradicionális megjelenésű kétvizes tetővel ellátott szárnyak.

 

 

A szárnyak a központi résszel acélszerkezetből készült alaprajzban ívelt pergolaszerű építménnyel vannak összekötve, melyből déli része teljesen zárt, üvegborítással, nyugati részének csupán a tetőzete van üvegpanelekkel fedve. Az üvegfelületek színezettek és fénytörő réteggel vannak ellátva. Bár az összekötő részt áttetsző üveg borítja, a pergolás szerkezet elegendő árnyékot vet a kényelmes ott tartózkodáshoz. Az épület magasságából adódóan könnyen átszellőztethető, ezért nem jelentkezik nyáron üvegházhatás.Igény szerint az impozáns belmagassággal rendelkező aula egyéb eseménynek is helyt adhat, mint kiállítás vagy egyéb manifesztációs esemény.

A terasz végső burkolata kültéri hajópadló, nyári szezonban a vendéglátóegység szabadtéri felszolgáló területe. A tó felüli teraszkorlát eltávolítható, ezzel teret adva a felület új funkciójának betöltéséhez – vízi szabadtéri színpadnak, melynek nézőközönsége a tóban lebegő csónakokból követheti az előadást.






Óriáskerék

A déli részre tervezett 30-45 méter magas óriáskerék telepítése bár nem szerepel a pályázat feladatának leírásában, viszont a tervezés ideje alatt a város hivatalos weboldalán feltüntetett információit alapul véve lett beleintegrálva a tervezési feladatba. A kerék körüli teret úgy alakítottuk ki, hogy azok funkciójukkal kipótolják egymást. A kerék árnyékában levő közösségi tér, ülőfelülettel, árnyékolókkal, ivókúttal és kiszolgáló bódéval van ellátva. Térkövezése macskakőből készül, ez az anyag hivatott visszaadni a régmúlt hangulatának érzését. A látványterveken szándékosan nincsen külön esztétikailag kiemelve az óriáskerék szerkezete.

 

Közösségi tér

Az óriáskerék árnyékában apró macskakővel kirakott, fa lombozattal és pergolákkal kellemesen árnyékolt tér várja a pihenni vágyókat. A tér fái körül köralakban padok vannak elhelyezve, valamint egy körasztal leülőkkel. A nyári hőségben a szomjat a folyamatosan csobogó ivókút vizével lehet enyhíteni.

 

Móló

Az óriáskerékkel szemben, árnyékreflexióként áll a 22 méter átmérőjű móló és kikötő. Belső gyűrűje lépcsőzetes kialakítású ülőfelület, a kör területén belül kialakított zárt vízterület rekreációs célokra alkalmas, de használható még vízi felületen történő napozófelületként, tavi medenceként, de zárt része felfújható vízi görgős labdában való mókázásnak is helyt adhat.



Labirintus

Az ötletpályázat helyszínének nyugati oldalát záró építmény részben átnyúlik a „túlsó” oldalra, ezzel enyhítve annak merev vonalát. Alapvázát tekintve épített zárt, 2 méter magas építmény, melynek oldalfala sűrűn szőtt kompozit alapanyagú háló, amely télen a jól takaró növényzet nélkül is biztosítja az átláthatatlanságát. Szárazságtűrő, a helyi klimatikus viszonyokat jól elviselő sövény teszi esztétikussá és természetközelivé. A javaslat szerint a növényzet formára nyírt babérmeggy (prunus laurocerasus). A labirintus közepén egy kilátó segítheti elő az abban eltévedtek útbaigazítását. Járófelülete mulccsal borított, ami az esetleges sártól hivatott megvédeni az oda betévedőt.


 

Sportpálya

A nyitott multifunkciós sportpálya biztosítja a terület nyugat oldalán a sportolni vágyók sportigényét. A sportpálya felülete egyéb felszereléssel is ellátható, amellyel ”Street Workout” sportpályává alakítható.

Játszótér

A gyerekekre gondolva került kialakításra a minden biztonsági szabványnak eleget tevő játszópark telepítése. A terület körül alacsony sövénykerítés akadályozza a kifutás lehetőségét a forgalmas útra. A legkisebbek, hajót formázó játszóplatón tölthetik idejüket, amely nincsen körülkerítve, hiszen ezeknek a használata minden esetben felnőtt felügyeletet igényel. A játszótérre egyedi, tornyot mintázó játszóeszköz kerül. A játszótér rugalmas padlózata türkíz színű EPDM gumipadlózat amely ütésabszorber ezzel elősegítve a gyerekek sértetlenségét.


 

Napozógyep

A tó mentén a főépület jobb és bal partján részben eltávolított sűrű és átláthatatlan nád, új fürdőzésre és napozásra kialakított felülete helyezkedik el. Ezt a felületet alacsonyra vágott füvezett gyepszőnyeg fedi, amely elviseli a fokozott fűre lépési terhelést.

Sétáló

A jelenleg is meglévő dél-nyugati irányú sétáló útvonalat teljesen megtartva, annak irányának és térkövezésének módosításával van biztosítva a zárt fürdőhely két kapuján a tó körüli séta lehetősége és annak folytonossága. A többi térköves felülettől függően az így kialakított 2,5 méter széles sétafelületet csúszásmentes fagyálló és színezett betonkockák fedik. A sétálót utcai lámpasor világítja meg.

 

 

Losoncz D. Tibor
Aladžić Viktorija DLA
Stojković Jastra