Egyre több az üresen álló bérlakás

Noha kormányzati bérlakásépítési program jelenleg nincs Magyarországon, a kiadatlan, illetve használaton kívüli önkormányzati lakások száma egyre nő. 2018 végén majdnem négyezer (3909) önkormányzati bérlakás állt üresen Budapesten, miközben a hét évvel ezelőtti adat ennek majdnem a fele. Az önkormányzatok indoklása szerint az ok az, hogy ezek az ingatlanok mára lakhatatlanok, illetve egészségre ártalmasak. Igen ám, de fel lehetne újítani őket, és beköltözhetnének a hajléktalanok vagy a szociálisan rászorulók. Ehhez persze pénz, jó szándék, na meg leginkább politikai akarat kell.

Nem is kell messzire mennünk ahhoz, hogy olyan várost találjunk, ráadásul az egykori Monarchiában, ahol nemcsak hogy működik a bérlakásprogram, de az 1920-as, 30-as évektől fogva tudatos bérlakásépítési program zajlik. Bécs az a város, mely példa lehet arra, hogy az építőipari boomot adott esetben nemcsak a stadionépítés képes fönntartani, hanem a bérlakásprogram is. Emiatt kulturális testvérvárosunkban a legelegánsabb negyedek és a legszlömösebb városrészek között nem is akkora a szakadék, mint székesfővárosunkban. Bécs 1,7 millió lakosának jelenleg kétharmada él szociális bérlakásban vagy részesül valamilyen más lakhatási támogatásban. Ez az elképesztő adat is hozzájárult ahhoz, hogy 2018-ban az osztrák főváros lett a világ legélhetőbb városa. 

 

Ezzel szemben minálunk a négyezer üresen álló önkormányzati lakás azt jelenti, hogy a fővárosi bérlakások csaknem tíz százaléka nincs bérbe adva. Kerületenként persze változó a kép.

A legtöbb bérlakása — mintegy hatezer — a XIII. kerületnek van, ráadásul ez a városrész gazdálkodik legjobban az ingatlanokkal: az összes lakást hasznosítják.

A legrosszabb a gazdálkodás a VIII. kerületben, ahol a 4417 önkormányzati lakásból 889 üresen áll. Igaz, a józsefvárosi önkormányzat szerint az üres lakások mindössze 25 százaléka hasznosítható, a fennmaradó 75 százalék – több mint 660 lakás – rendeltetésszerű használatra alkalmatlan rossz műszaki állapotban van.

A kerület indoklása szerint ennek oka többnyire az, hogy a korábbi bérlők bérleti jogviszonyának megszűnését követően nem megfelelő műszaki állapotban kerültek vissza a lakások az önkormányzat birtokába.

Magas az üresen álló lakások száma a X. kerületben is, itt 468 üres lakás van, illetve a VII. kerületben, ahol összesen 525 lakást nem hasznosítanak, ugyanakkor Erzsébetváros az elmúlt években növelni tudta az önkormányzati lakások számát, így már összesen 5586 ingatlannal rendelkezik.

Ezzel szemben a városrészek döntő többségében csökkent a bérlakások száma, a piacképes lakásokat ugyanis értékesítik. Említésre méltó a IV. kerület, ahol 2011-ben még 2600 önkormányzati bérlakás volt, 2018 végére azonban 1007-re csökkent az ilyen ingatlanok száma, amelyek közül egyébként 65 üresen áll. Hasonló a helyzet a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok esetében, a főváros 2011-ben még 2130 lakással rendelkezett, mára 1244-re csökkent ez a szám, ráadásul a lakások közül 250 üresen áll. A legkevesebb bérlakással a XXIII., vagyis Soroksár kerület rendelkezik, ott negyvenből tíz lakás üres.

Az üresen álló bérlakások száma azért is figyelemre méltó, mert a kormány tavaly betiltotta a hajléktalanságot. Egy kormányrendelet alapján 2018. október 15-étől tilos közterületen életvitelszerűen tartózkodni, vagyis az utcán élni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a hajléktalanok számára 9600 férőhely van országosan, krízisidőszakban pedig további 1500. Ugyanakkor becslések szerint országosan 15 és 30 ezer között lehet a hajléktalanok száma. Ezek után nem ildomos a hajléktalant szidni vagy számonkérni, ha nem akar hajléktalanszállóra menni.

Az üresen álló budapesti önkormányzati bérlakások hasznosításával a hajléktalanok több mint tíz százalékát lakáshoz lehetne juttatni. Van egyébként szubvencionált lakáskiadás Budapesten, kirívó példája a Nagy Gábor Tamás polgármester vezette első kerület, ahol például Habsburg-Lotharingiai Mihály havi 71 ezer forintért bérel egy 117 nm-es önkormányzati lakást az Országház utcában. Ahogy a 444 felgöngyölítette, ezzel a magyar állam, a három év alatti piaci ár és a kiadási ár közötti különbözetet számolva tizennyolcmillió forint támogatással járult hozzá Habsburg-Lotharingiai Mihály lakbéréhez. A lap azt is kiszámolta, hogy ebből a pénzből ugyanennyi idő alatt öt rászoruló családnak lehetett volna kétszobás panellakást bérelni.

Nem feledhetjük el a hazai civil szervezetek áldozatos, és a lehetőségekhez képest eredményes munkáját, a Habitat for Humanity például három kerületben, Kispesten, Kőbányán és Erzsébeten 24 önkormányzati lakást kezel és pályáztat a rászorulók körében. Ez ugyan nevetséges számnak tűnik, de ha azt vesszük, hogy a hajléktalanság kormányzati nem létezése óta eddig a télen 149 ember fagyott meg Budapesten, akkor mégsem az. 

30 négyzetméteren csak gúzsba kötve lehet táncolni

Mindezidáig ez csak a szociális vonatkozás, de számítanak-e az építészeti szempontok? A kérdés persze költői, hiszen akkor merülhetne fel, ha lenne bérlakásprogam, mindenesetre Pelényi Margit Ybl-díjas építész, aki mintegy húsz évvel ezelőtt maga is tervezett Pécsen egy 120 lakásos bérlakás tömböt, azt mondja, nagyon fontos ismerni és szeretni azokat, akiknek építünk. Saját bérlakás projektjénél a tervezést tekintve szabadságot kapott, de 30-40 négyzetméteres lakások esetében eleve meg van kötve az ember keze, gúzsba kötve pedig nem lehet táncolni. Az első szempont a bérlakásnak épülő társasházak tekintetében mindig az olcsóság a tartósság helyett, ami erősen kihat az anyagválasztásra is. A tartós anyagok ugyanis többe kerülnek, ami pedig elromolhat, tönkre mehet, az el is romlik, mondja Margit, ráadásul a szociális bérlakásoknál elég gyorsan történik a tulajdonosváltás, ami szintén nem kedvez az állagmegóvásnak.

 

A tervezés szabadságának korlátait a kreatív bútorozással valamelyest lehetne oldani, azonban ebbe a pécsi házba a beköltözők az uraságtól levetett, unpraktikus, szedett-vedett bútorokat hozták, így tehát a zsúfoltság még inkább szembeszökő. Az ideális az lenne, ha az építészt már a bérlakásprogram előkészítésébe is bevonnák, ahogy a szociológust, tehát ha az építészeknek még a tervezés megkezdése előtt lenne szavuk, kikérnék a véleményüket. Ebből gyümölcsöző együttműködés tudna születni. Ha lenne Magyarországon bérlakásprogram, akkor a bérlakások esetében is beszélhetnénk termékpalettáról, így azonban az ember már annak örül, ha olykor megtalálja egy ilyen lehetőség.

 

Pelényi a külföldi példák közük a chilei és portugál mintákat említi, Alejandro Aravena illetve Alvaro Siza (mindketten Pritzker-díjas építészek) szociális bérlakásait, melyek mind esztétikájukban, mind funkciójukban jól sikerültek.

A franciaországi és a skandináv példák is működőképesek, Pelényi maga is járt Párizs környéki szociális bérlakásokban, amelyeknél inkább a kísérletező illetve esztétizáló szándék érvényesül. Lapunk korábban interjút közölt a környezetbarát megoldásairól híres francia építésszel, Philippe Madec-kel, aki olyan bérlakásokat épít, melyek mindegyikében külön WC és fürdőszoba található, sehol nem használtak PVC-t, sem légkondicionálót, ezek helyett a természetes benapozás és szellőzés biztosított minden lakásban.

Olaszországban is egyre több az olyan, elnéptelenedett falu, ahol alig születnek gyerekek, sokan elvándorolnak nagyobb településekre, így a lakosság az utóbbi pár évben a felére csökkent.A drámai lakosságfogyást megakadályozandó a helyi önkormányzat elkezdte az elhagyatott ingatlanokat jelképes fizetségért (egy euróért) árulni, cserébe viszont kötelező egy meghatározott időn belül és összegért felújítani.

 

Minden településen más és más feltételeket szabnak, egy viszont közös bennük. Megmentik a várost a pusztulástól, és gyűjtik az olyan bátor vállalkozókat, akik szívesen felvirágoztatják a környéket.

Például egy anconai ház esetében a tizennyolcadik századi komplexum helyreállítása során minden elbontott anyagot újrahasznosítottak és a házat is eredeti állapotára építették vissza, a köveken meghagyva az idő okozta nyomokat.

A belső terekre a letisztult fehér színek jellemzőek, a természetes kő és tölgy falfelületekkel barátságos légkört hoztak létre.

De a drámai elnéptelenedés megakadályozására nem kell Olaszországig menni, 2016-ban Molnár András, a Zala megyei Óhíd polgármestere ingyen telkeket hirdetett meg, azzal a feltétellel, hogy a tulajdonosnak öt éven belül házat kell építenie telkére. Sajnos azonban a projekt megbukott a megfelelő infrastruktura és a munkahelyek hiánya miatt.

Van még tehát hova tovább gondolkodni a témában.

Kozár Alexandra