Közélet, hírek

Együttműködést kezdeményeznek a 2021-es Biennále nemzeti kurátorai

2020.09.01. 11:23

A Velencei Építészeti Biennále negyvenéves történetében első alkalommal kezdtek párbeszédet a nemzeti pavilonok kurátorai, kihasználva a Biennále elhalasztásából fakadó időnyereséget. A közös cél egy hosszú távon működő platform létrehozása lenne, amely biztosíthatja a nemzetek közötti együttműködések lehetőségét. Alább olvasható a 33 ország részvevői által szignált közlemény.

A nemzeti kurátorok közötti online diskurzust 2020. május 23-án a Koreai Köztársaság kurátora kezdeményezte, és ahhoz több mint harminc ország képviselői, valamint a Biennále főkurátora, Hashim Sarkis is csatlakozott. 

 

A 17. Velencei Építészeti Biennále 33 résztvevő országához tartozó nemzeti kurátorok és munkatársaik közös közleménye

 

A 17. Velencei Építészeti Biennále központi kérdése: „Hogyan fogunk együtt élni?" új értelmet nyert az előre nem látható és fel nem mérhető következményekkel járó COVID-19 világjárvány közepette. Amikor életünk, megélhetésünk forog kockán, újra kell értékelnünk, hogyan gondolkodunk hivatásunkról, a közös munka lehetőségeiről és az épített környezetről. A Biennále új, 2021-es megnyitójának napjáig terjedő idő egyedülálló lehetőséget kínál a résztvevő nemzetek számára a közösségek létrehozására, egymás témáinak és hangjainak felfedezésére, a közös kezdeményezések lehetőségére.

A nemzeti kurátorok növekvő számú csoportjaként első alkalommal indítottunk nyílt, közös diskurzust. A következő hónapokban olyan platformot szeretnénk létrehozni, amely alkalmas a kiállítási tartalmak megosztására és az összefüggések feltárására. Az a szándékunk, hogy ez olyan konkrét együttműködésekhez, közös projektekhez vezet a nemzetek között, amelyek közös szakmánk együttes céljait és ügyeit támogatják. Távlati célunk ennek a független platformnak a hosszú távú megszilárdítása, amely nyitott kommunikációs fórumot jelent a kurátorok és a nemzeti biztosok számára nem csak a közelgő 2021-es Biennálén, de a jövő Biennáléin is. 

Úgy tekintünk erre a kezdeményezésre, mint egy további lépésre a még jobb Architettura Biennale felé, tovább erősítve a határokon útnyúló felfedezés, egymás megértése és a tudás- és tapasztalatcsere szerepét, a jelenlegi, a kiválóságot díjazó nemzetközi versengés kereteit megőrizve. Szeretnénk, ha ez a globális esemény olyan aktív összejövetellé válhatna, ahol az egész több, mint a részek egysége. 

Amikor közzétesszük ezt a nyilatkozatot 2020. augusztus 29-én, azon a napon, amikor az először elhalasztott, jelenles 2021. május 22-i nyitódátummal tervezett Biennále megnyílt volna, még nem tudjuk, hogyan valósulnak meg ezek a megfogalmazott szándékok. De nincs kétségünk afelől, hogy ez a lépés szükséges ennek az új kornak a közösségeiért. 

 

AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK / Paul Preissner, Paul Anderson

BELGIUM / Dirk Somers

BRAZÍLIA / Alexandre Brasil, André Luiz Prado, Bruno Santa Cecilia, Carlos Alberto Maciel, Henrique Penha, Paula Zasnicoff

DÁNIA / Marianne Krogh

DOMINIKAI KÖZTÁRSASÁG / Roberta Semeraro, Jesus D´Alessandro, Alex Martinez Suarez, Lidia Leon Cabral

EGYESÜLT KIRÁLYSÁG / Madeleine Kessler, Manijeh Verghese

ÉSZAKI ORSZÁGOK / Martin Braathen

FÜLÖP-SZIGETEK / Sudarshan V. Khadka Jr., Alexander Eriksson Furunes

GRENADA / Marco Ballarin, Stefano Tornieri, Massimo Triches

HOLLANDIA / Francien van Westrenen

HORVÁTORSZÁG / Morana Matković

ÍRORSZÁG / Annex

IRAK / Rashad Salim

JAPÁN / Kozo Kadowaki

KANADA / Thomas Balaban, David Theodore, Jennifer Thorogood

KOREA / Hae-Won Shin

LENGYELORSZÁG / Mirabela Jurczenko, Bartosz Kowal, Wojciech Mazan, Bartłomiej Poteralski, Rafał Śliwa, Robert Witczak

LIBANON / Hala Wardé

LUXEMBURG / Andrea Rumpf

MAGYARORSZÁG / Csóka Attila Róbert, Kovács Dániel, Molnár Szabolcs, Smiló Dávid 

MEXIKÓ / Natalia de la Rosa, Isadora Hastings, Mauricio Rocha, Elena Tudela

MONTENEGRÓ / Svetlana K. Perovic

OLASZORSZÁG / Alessandro Melis

ÖRMÉNYORSZÁG / Allen Sayegh

PAKISZTÁN / Sara M. Anwar, Madeeha Yasin Merchant

PERU / Felipe Ferrer

PORTUGÁLIA / depA architects, Carlos Azevedo, João Crisóstomo, Luís Sobral, Miguel Santos

ROMÁNIA / Irina Meliță, Ștefan Simion, Ștefania Hîrleață, Radu Tîrcă, Cristi Bădescu

SPANYOLORSZÁG / Sofía Piñero, Domingo González, Andrzej Gwizdala, Fernando Herrera

SZERBIA / Slobodan Jovic

SZINGAPÚR / Puay-peng Ho, Thomas K. Kong, Simone Shu-Yeng Chung, Tomohisa Miyauchi, Sarah Ichioka, Joella Qingyi Kiu

SZLOVÉNIA / Blaž Babnik Romaniuk, Martina Malešič, Asta Vrečko, Rastko Pečar

TÖRÖKORSZÁG / Neyran Turan


Az eredeti, angol nyelvű közlemény csatolmányként elérhető a jobboldali hasábban – a szerk.