EKF: tart a hosszú menetelés
Késés és előkészítetlenség az Európa kulturális fővárosa menetben.
Cseri László írása
Számos kérdésben elnehezülni látszott az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program futása. A beruházások előkészítése lassan, vagy egyáltalán nem halad előre, a város által létrehozott szervezet túlságosan bonyolult, ráadásul működésképtelennek tűnik. Lemondott a stratégiai főtanácsadó Takáts József. S nem utolsó sorban súlyos közlekedési balesetet szenvedett Toller László polgármester, akinek hiánya előre nem látható befolyással lehet az ügyek menetére.
Késés és előkészítetlenség jellemzi a kulturális főváros programot. Annak ellenére, hogy az önkormányzat illetékesei az EKF-fel kapcsolatban legfeljebb azt ismerik el, hogy „valóban szoros a határidő”. Nem véletlen, hogy a civil szféra számos szervezete és szakembere fejezte ki aggodalmát a közelmúltban.
A Dél-Dunántúli Építész Kamara (DDÉK) elnöksége közleményében egyértelműen kifejtette, hogy nem ért egyet az önkormányzat vezetőinek nyilatkozatával, mely szerint a város az EKF-re való felkészüléssel — különösen az öt kulcsprojekt előkészítésével — megfelelő ütemben halad. Álláspontjuk szerint az előkészítések késedelme jelentős. Ráadásul, fogalmazzák, „a folyamatban résztvevő szervezetek hitelessége, és szakmai felkészültsége megkérdőjelezhető, és jogosítványuk sincs, mely az EKF projektekhez méltó, hatékony és összetett munkához elengedhetetlen. Arra alkalmas — az építészeti, művészeti, és kulturális szakma által is hitelesnek tartott — szervezet és személyek hiányában a város pályázatában megfogalmazott célok nem valósulhatnak meg.”
A kamara a sajtóban megjelent nyilatkozata mellett a háttérről bővebben is szólt, bár az a széles körű nyilvánosság előtt nem kapott hangsúlyt: „Az építészszakma 2004 márciusában, a pályázat első fordulójának időszakában a város felkérésére alakított munkabizottság által megfogalmazta a tervszerű és értékközpontú felkészüléshez szükséges elvégzendő feladatokat. A munkatervet a város semmilyen formában nem hasznosította. A pályázat második fordulójában az Európa Ház felkérésére ugyancsak közreműködtek építészek, ahol a szakma megfogalmazott tennivalókat és koncepciókat, melyek a pályázat különböző fejezeteibe beépültek. Ezen időszakban készültek olyan alátámasztó tanulmányok is, melyek kijelölték a 2005. október utáni időszak tennivalóit, és lefektették a továbblépés alapelveit. E háttéranyagok a DDÉK által szervezett »Kultúra-Város-Fejlesztés« konferencia keretében a szélesebb nyilvánosság előtt is ismertté váltak 2006 januárjában. A konferencia eredményeként, a polgármester felkérésére állt fel az Építészeti és Városarculati Tanács (ÉVarc). A felemlített dokumentumok és az ÉVarc munkája azonban lényegében hatástalan a folyamatokra, és a város döntéshozói nem követik az elfogadott pályázatukban rögzített elveket. A döntéshozatali szint a szakmai szempontok figyelembe vételét mellőzi, az ÉVarc alkalmas struktúra hiányában nincs kinek tanácsot adjon.”
A késésekkel kapcsolatban az biztos, hogy a város az öt kulcsprojekt közül csupán a hangversenyterem tervpályázati kiírását készítette el, de lapzártánkig nem hirdette meg. Annak ellenére sem, hogy egy áprilisi közgyűlési határozatában rögzítette a pályázati kiírás elkészültét és meghirdethetőségét. A júniusi utolsó (22-i) közgyűlés szünetében lezajló, az EKF témakörében megtartott sajtótájékoztatón sem tudta a városvezetés megmondani, mikor hirdeti meg a tervpályázatot, annyit közöltek mindössze, hogy feltehetően heteken belül. Arra sem volt pontos válaszuk, mi a helyzet a területen a kisajátításokkal. A regionális könyvtár, vagy ahogyan újabban nevezik, a Tudásközpont szakmai programját a projektgazda megye elfogadhatónak, az építészszakma elfogadhatatlannak tartja. A helyszín csak a június 23-i egyetemi szenátusi ülésen vált biztossá, miután a szenátus szándéknyilatkozatot adott ki arról, hogy a PEAC-pályát a város rendelkezésre bocsátják megfelelő csereingatlan biztosítása esetén; a csereingatlan természetesen ma még csak elvben létezik. Vitatható a nagy kiállítótér szakmai programja is, az építészek szerint a felmerült kérdésekre nincsenek érvényes válaszok. A Zsolnay kulturális negyeddel kapcsolatban ugyanaz a helyzet, mint az Expo Center ügyében. Miként az Expo Center építői fogalmaztak, egy NATO hadművelet titkossága lengi körül az építkezést. Körülbelül ennyit tudni a Zsolnay negyed előkészítéséről is. A tulajdonosi döntésekről valamivel többet, például azt, hogy végelszámolásra kerül a Zsolnay Örökség Kezelő Kht., a másik két formációt, a Zsolnay Porcelángyár Zrt.-t és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t összevonták, pontosabban előbbi beolvadt utóbbiba. Nyilvánvaló, hogy áttekinthetőbb egység jött ezáltal létre, mint a korábbi szétszabdalt konstrukció, de ha rátekintünk az igazgatótanács felépítésére, igen furcsa jelenséggel találkozhatunk. Az igazgatótanács elnöke Ábrahám István főtanácsos, a polgármester személyi referense, a tagok önkormányzati cégek vezetői, mint Gasz Zoltán, Kelemen László, Kiss Tibor, egyetlen szakmabeli található csak, Kovács Gyula, a gyár vezérigazgatója.
Vagyis az önkormányzat által még februárban létrehozott konzorcium, melyet a város öt cége alkot, rátelepedett a Zsolnayra. Alapító tagjai: a BIOKOM Kft., a PVV Zrt., a Pécsi Vízmű, a Pécsi Távfűtő Kft. és a Pécsi Közlekedési Rt. Az önkormányzat, megfogalmazása szerint, azért döntött létrehozásáról, hogy a város képes legyen hatékonyan megfelelni az uniós elvárásoknak, a hazai és a nemzetközi gazdaság egyre gyorsuló változásainak, valamint a lakossági igényeknek. A konzorcium biztosítani kívánja az EKF-projekt háttértámogatását, a gazdaság élénkítését, a párhuzamos, pazarló rendszerek megszüntetését. Felügyeli például a Pécs Fejlesztési Kft. üzleti tevékenységét, amelynek a város 30 százalékban, a megye, a kereskedelmi kamara, a PTE, az MTA RKK, továbbá három önkormányzati cég 10-10 százalékban tulajdonosai. A kft. fő feladata egyébként a Nemzeti Fejlesztési Terv keretéből finanszírozott 100 milliárdos pólus program megvalósítása és a 36 milliárdos EKF-program koordinációja. Kelemen László, a PVV Zrt. vezérigazgatója a konzorcium februári sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az önkormányzati cégek vezetői kezdeményezték a szervezet létrehozását, miután úgy érezték, nem elég lendületesen haladnak az EKF és a pólus program előkészületei. Az együttműködő vállalatok pedig egy sor olyan feladatban is eredményesen működhetnek közre, érvelt, amelyek kapcsolódnak a 2010-es évhez.
Február óta azonban nem sok előrehaladás történt az EKF vonalán. A konzorcium, túl azon, hogy megjelent a Zsolnay irányításában, lendületet nemigen adott a folyamatoknak, sőt észrevétlen maradt. Aztán a június 22-i közgyűlésen határozatot fogadott el a testület, amely végre összefüggésbe hozható a konzorciummal, pontosabban annak egyes tagjaival. Az EKF öt kulcsprojektjéhez ugyanis egy-egy stratégiai, továbbá ágazati/kulturális vezetőt rendeltek. A Zsolnay Kulturális Negyed irányítója Kiss Tibor, a BIOKOM vezérigazgatója, ágazati/kulturális vezetője Komor István, a megszüntetés alatt álló Zsolnay Örökség Kezelő Kht. igazgatója. A közterek és parkok újjáélesztéséért Kelemen László, a PVV Zrt. vezérigazgatója és Nyirati István, a Pécsi Vízmű Rt. vezérigazgatója párban felel, ágazati vezetőjük Balázsné Donáth Aranka, az önkormányzat főosztályvezetője. A hangversenyterem irányítója Brányi Endre, a Pécsi Ipari Park vezérigazgatója, szakmai vezetője Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója. A Tudásközpont és a Nagy Kiállítótér stratégiai vezetője mindkét esetben Tasnádi Péter, a megyei önkormányzat alelnöke, a Tudásközpont szakmai vezetője Matyi Dezső, az Alexandra tulajdonosa és Kalányos Katalin a megyei könyvtár igazgatója, illetve a Nagy Kiállítótéré Pásztor Ágnes, a művelődési főosztály helyettes vezetője és Sárkány József művészettörténész.
Természetesen nem teljesen kizárt, hogy például egy szemétszállítással foglalatoskodó cég vezetője egy kevéske túlórával, hétvégi szabad idejében kiválóan vezényli le a Zsolnay Kulturális Negyeddel összefüggő teendőket, vagy az ipari park vezére érdemben hozzá tud szólni egy olyan speciális beruházáshoz, mint a hangversenyterem, de mindenképpen megkérdőjelezhető a döntés ésszerűsége, átgondoltsága. Mint ahogyan az is, hogy a társadalmi munkában elvégzett tevékenység esetleges kudarca után számonkérhető-e a stratégiai vagy a szakmai vezető, hiszen pénz nem jár nekik. A városvezetők szerint munkaköri leírásukba bekerül ez a feladatkör is, önként vállalva vagy kényszer által, nem tudjuk meg sohasem. De vajon miképpen csempészik be Matyi Dezső független könyvkiadó és könyvbirodalom tulajdonos munkaköri leírásába a Tudásközponttal összefüggő teendők listáját? Utasíthatja-e Tasnádi Péter Matyi Dezsőt bármire is, s Matyi Dezső miképpen adhat majd feladatokat az önkormányzati köztisztviselőknek? A hivatalos válasz: a jegyző asszonyon keresztül. Ez nem tűnik igazán hatékony módszernek, s ha figyelembe vesszük, hogy a pályázatelőkészítő munkálatoknak a nyári időszakban kell lezajlaniuk, különösen komoly aggodalomra van okunk. Hiszen feltehetően vagy valamelyik stratéga lesz szabadságon vagy ágazati vezető vagy a jegyző asszony, esetleg a köztisztviselők egynémelyike, és Sharm el Sheikhből nem könnyű a pályázat-előkészítő munka irányítása, különösen a robbantásokat követő pillanatokban.
Szeptemberben pedig már beköszönt a választási kampány, hatalmi harcok kezdődnek, esetleg folytatódnak, az EKF huszadlagos problémává válhat, az új önkormányzat összetételéről és szándékairól pedig ma még nem sokat tudni. Ha arra gondolunk, hogy a hangversenyterem pályázati kiírására az eredeti tervek szerint 2005 novemberében kellett volna hogy sor kerüljön, az elbírálására 2006 áprilisában ahhoz, hogy 2009 őszére elkészülhessen a létesítmény, akkor elkeserítőnek tűnik a helyzet. Az adhat reményt, hogy a Toller László helyettesítésére kijelölt alpolgármester, Kunszt Márta megbízta az eddig méltánytalanul mellőzött másik alpolgármestert, Gonda Tibort a fejlesztések irányítására. Gonda pedig úgy gondolkodik, hogy a szakma bevonása nélkül nem szabad politikai döntéseket hozni az ügyben, ezért mindenképpen aktivizálná az építész kamarát és az ÉVarc-ot is. Nemzetközi pályázatot a hangversenytermen kívül a Nagy Kiállító térre és a Tudásközpontra írnának ki, a Zsolnay Kulturális Negyedet és a köztereket helyi erőkkel terveztetnék meg a kamara segítségével.
A legfontosabb lépés a program-előkészítéshez szükséges egymilliárd forintról a szerződés megkötése a kormánnyal még júliusban. Ennek tervezetéről július 19-én dönt egy rendkívüli közgyűlés. Az elképzelések szerint úgynevezett nagyprojekt megvalósítására adnának be pályázatot Brüsszelbe, amelyben az öt kulcsprojektből négy kapna helyet — a köztereket ebből kivennék a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szakemberének javaslatára. Hiszen azt mindenképpen figyelembe kell venni a pályázatnál, hogy az unió kizárólag olyan fejlesztéseket támogat, amelyek fenntarthatók, a felzárkózást és a versenyképességet szolgálják. A nagyprojektről szóló pályázatot akkor lehet beadni, ha mind a négy beruházásnak megvan a jóváhagyott építési engedélyezési tervdokumentációja, vagyis egyetlen egy késésben lévő projekt is hátráltathatja a folyamatot. Merza Péter, a Pécs Fejlesztési Kft. ügyvezetője számításai szerint optimális esetben 2007 szeptemberében jó esély van arra, hogy beadható az uniós pályázat, s decemberre megköthető a szerződés. Ez azt jelenti, hogy ha korábban elindítják a közbeszerzési eljárást, 2008 januárjától elvileg egyidőben valamennyi beruházás megkezdődhet. Azt Gonda és Merza is hangsúlyozza, hogy a korábbi EKF helyszínekkel ellentétben nálunk a teljes infrastruktúrát a semmiből kell megteremteni, méghozzá teljes egészében EU-s pénzekből.
Az is reménykeltő, hogy elmúlni látszik az a veszély, miszerint a művészeti igazgatói poszt betöltésére jól irányítható helyi „nagyságot” kérnek fel, az önkormányzat pályázatban gondolkodik. Az még kérdés, s nem eldöntött, hogy a művészeti igazgatónak milyen jogkörei lesznek, egyszemélyben dönthet-e művészeti kérdésekben, vagy a hatalom korlátozni kívánja. A város nem zárkózik el a kamara javaslatától sem, hogy létrehozza az EKF főépítészi státust, bár jobbnak tartaná ha inkább egy főépítészi tanácsot működtetne.
Amennyiben az EKF-projektet egy egésznek tekintjük, akkor szólnunk kell a kulcsprojektek mellett a 2010-es év és a felvezető évek programjairól is, s arról, hogy azok nem választhatók el teljes egészében a beruházásoktól. Hiszen a programok egy része azokban a létesítményekben zajlik majd le, amelyeket létre kívánunk hozni. A programok lebonyolításával, szervezésével megbízott, az Európa Centrum Kht. keretében működő Pécs2010 Menedzsment Központ és a beruházások előkészítésére létrehozott szervezet közt azonban gyakorlatilag semmiféle kapcsolat nincs, a két halmaz mintha két egymástól független cél elérése érdekében dolgozna. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy a város nem szeretné, ha az Európa Centrum tehetséges, ám mégiscsak civil emberei a 36 milliárdos összeggel bárminemű kapcsolatba is kerülnének. Egyrészt semmi közük uniós, állami és önkormányzati pénzekhez, másrészt jobb az óvatosság, hiszen városi szinten eddig nem látott hatalmas összegről van szó. Azt azért meg kell jegyeznünk, hogy egyes egyedül ennek a civil társaságnak köszönheti Pécs a pályázat elnyerését, hiszen Takáts József koncepcióját megelőzően közvetlenül egyetlen konkrét elképzelése volt a városnak az EKF projekttel kapcsolatban: művészetek palotája felépítése a belvárosban. Azt is hozzá kell tenni, hogy a közpénzek lenyúlása a rendszerváltás utáni időkben legkevésbé sem a civil szférához kötődött, ha attól tart az önkormányzat, hogy esetleg nem a leglelkiismeretesebb módon és nem a leghatékonyabban költődik el a 36 milliárd, akkor elsősorban saját háza táján kell körülnéznie; az Expo Center, mint állatorvosi ló, lehetne többek között a figyelmeztető jel.
Takáts József lemondása a stratégiai főtanácsadói posztról a legérzékenyebb veszteség, ami az EKF programot érhette. A pályázat elnyerése után nem sokkal már érezhető volt, hogy a hatalomnak valójában nincs szüksége rá, hiszen a város 2010-ben, hacsak nem követ el valamilyen jóvátehetetlen hibát, óhatatlanul is kulturális fővárossá válik. Kormányszerződés biztosítja a beruházásokhoz szükséges 36 milliárdot, s ígéret van több mint 9 milliárdos összegre a programokat illetően. Takáts tehát fölöslegessé vált, tanácsai nem nyomtak többet a latban, mint a pusztába kiáltott szavak, sőt egyre terhesebbek lehettek, hiszen a városnak gyökeresen más elképzelései voltak az EKF-fel kapcsolatban. Az is konfliktusok forrása volt, hogy az EKF témakörében polgármesteri tiltás tette lehetetlenné, hogy bárki is nyilatkozzék a témában a sajtónak, ennek ellenére Takáts időnként megszegte a tilalmat, hogy értelmes, a valós helyzetnek megfelelő információk is napvilágot lássanak, ne csak tartalom nélküli közhelyek. Miután nem volt önkormányzati alkalmazott, semmilyen jogkövetkezménye nem lehetett mindennek, eltávolítása országos botrány elkerülése nélkül lehetetlennek tűnt, szilveszteri javaslatunkat pedig, miszerint ulánbátori attasénak lenne a legcélszerűbb kinevezni, ez idáig nem fogadták meg.
Lemondása tehát önkormányzati berkekben inkább megkönnyebbülést jelenthetett, mintsem bánatot. Pedig ha az egész projekt lebonyolítását ától cettig időben rábízzák a Takáts–Tarrósy párosra, miként a pályázatot is, s a politika szabad kezet biztosított volna számukra, most nem itt tartanánk.
Cseri László írása
megjelent az Echo 2006/3. számában
