Közélet, hírek

EL | AWAY - ELterjesztés

2010.08.09. 11:37

Szeretném hinni, hogy az Interneten az éppen általa létrehozott anonim, arctalan fanyalgás- és megmondókultúra mellett létezhet egy párbeszédkultúra is. Az ELprojekt egyik célja az is, hogy ebben mintát teremtsen - általunk, közösen.

ELterjesztés
Sok kedves és pozitív visszajelzést kapok az ELprojekt kezdeményezéssel kapcsolatban. Ugyanakkor a megnyilatkozást kevesen vállalják. Pedig ahhoz, hogy a közösséget érintő kérdésekben változást remélhessünk, fel kell ismernünk a párbeszéd fontosságát, és meg kell tanulnunk széles körben művelni azt.

Sodródás helyett sodorni…
Szeretném hinni, hogy az Interneten az éppen általa létrehozott anonim, arctalan fanyalgás- és megmondókultúra mellett létezhet egy párbeszédkultúra is. Az ELprojekt egyik célja az is, hogy ebben mintát teremtsen - általunk, közösen.

Ha Ön is csatlakozna ehhez a kezdeményezéshez, vagy ha a fentiekkel egyet tud érteni, kérem segítsen a projekt ELterjesztésében.

Hogyan?

  1. Küldjön a honlapról ajánlást ismerőseinek (a honlapon a baloldali fekete sávban, a menüpontok alatt), vagy terjessze szóban, illetve saját levelezőrendszerén!
  2. Az Önnek tetsző tartalmakat ajánlja ismerőseinek az ’ezt elküldöm’ gombbal!
  3. Ön is írjon a fórum rovatokba (ELMESÉLŐ, EL…FÓRUM, ÉS TE… MÉSZ?, VITASSUK MEG!), és példájával bátorítsa ismerőseit is!
  4. Nézze meg és küldje el ezt az interjút, melyből a projektről egyszerűen juthat információhoz, és terjesztheti azt:

Ha Ön külföldre távozott ismerőseit is motiválni tudná a megnyilatkozásban, úgy bizonyára újabb szempontok is megjelenhetnének a diskurzusban.

És ha Ön jelen van a Facebookon, csatlakozzon az EL | AWAY csoporthoz! A csoport tagjai külön is segíteni tudják az ELprojektet a közösségi oldalon most induló külön akcióban, mely a csoport tagjai számára lesz elérhető.
A csoporthoz itt csatlakozhat

Köszönettel: Patartics Zorán