Elcsángált házak

Csángó nyelvjárás, népviselet, népszokások – ez jut eszünkbe a legkeletibb magyarokról. Csángó építészet? Itt már homályosabb a kép. Pataki János könyvétől okosabbak nem leszünk, de a képanyag mindenért kárpótol.

Csángó nyelvjárás, népviselet, népszokások – ez jut eszünkbe a legkeletibb magyarokról. Csángó építészet? Itt már homályosabb a kép. Pataki János könyvétől okosabbak nem leszünk, de a képanyag mindenért kárpótol.

 

 

A moldvai csángók meséiről, nyelvéről, dalairól könyvek tucatjai jelentek meg. Csángó falut a maga tárgyi-építészeti valóságában mégis kevesen tudnának felidézni. A kép mintha homályos lenne – bizonyára olyan, mint a Székelyföld, csak még archaikusabb, eredetibb, vélnénk. Tévesen. Az Erdély-járó, élményeit eddig három kötetben megjelentetett szerző, Pataki János most a Kárpátokon túlra vette az irányt. A legkeletibb magyar népcsoportról írott könyvének szövege a Patakitól megszokott naív, őszinte, szerkesztőt sosem látott monológ. Mítoszt, ködöt nem oszlat, inkább tovább fúj: minden vízmosta kő Babba Maria arcát rejti, minden karcolás rovásírás, minden dombtető etelközi ősök lábnyomát őrzi. Pataki egyetlen mentsége, hogy a fényképezőgépet nem hagyta itthon.

A kötet fényképanyaga különleges kincs, már megjelenése pillanatában forrásértékű dokumentum. A csángó falvak népi építészete talán még az erdélyi településekénél is gyorsabban fogyatkozik, sőt, javarészt el is tűnt. Életmódjában régies, tárgyi valójában meglepően modern világ tárul elénk. A falvak építészete jórészt az elmúlt három-négy évtized terméke, még a templomok többsége is vadonatúj. Hiába is keresnénk a Kárpátokon innen megszokott dús középkort – egy-egy közhelyes neogótikus egyház a 19. század végéről feltűnően réginek hat rideg, silány 20. századi társai mellett. A régi világ jórészt fából épülhetett, ezért el is tüntette a modernizáció. Annál nagyobb érték az a néhány öreg ház, fakereszt, temetői kápolna, amit Pataki még lencsevégre kaphatott. Nagypatak boronafalas kápolnája, Kádár Bori néni háza Klézsén, a fantasztikus frumózai kúria, a kelgyesti galambdúc, a külsőrekecsini kék kereszt, a lujzikalagori temető.

 

 

A szem bizonytalanul időzik ezeken az idegen formákon. Az ívek laposak, nyomottak, az esztergált tornácoszlopokon furcsa minták, brutálisan élénk kék-sárga színek. A magyarfalui ház festett mintái mintha az afrikai törzsi művészet alkotásai lennének – ősi emlék vagy inkább „leszállt kultúrkincs”, a '70-es évekbeli modern népies változata? Mindenesetre ez nem Erdély – szentségtörésnek hat, mégis valahogy úgy tetszik, romános a lélek ezek mögött az idegen formák mögött. A kötet második fele, a gyimesi és hétfalusi, vagyis erdélyi csángókról szóló rész ehhez képest otthonosan biztonságos boronaházaival, barokk templomtornyaival, vakolathímes szászos oromzataival.

Pataki János könyve nem pótolja a régóta hiányzó nagy, szépen illusztrált, szakmailag helytálló összefoglalást a csángók építészetéről, de felkelti a figyelmet, fényképeivel kíváncsiságot ébreszt – most kéne gyorsan dokumentálni, amit még lehet, túl az utolsó pillanaton, a csekély megmaradt morzsákat. Moldvában nincsenek hátra évtizedek. Magyarok talán mindig lesznek a Kárpátokon túli falvakban, de „csángó építészet” – bármit is jelentsen ez – már nem sokáig.

Zs. A.

Pataki János: Csángók
kiadó: Székelykönyv Kft.
ár: 7.400,- Ft
megjelent: 2008
terjedelem: 283 o.
ISBN: 978-963-06-5741-9