Közélet, hírek

Elfogadták a római parti mobilgát tervét

2013.02.22. 10:34

Elfogadta a mobilgát építésének módjára vonatkozó részletes mérnöki javaslatot a fővárosi közgyűlés. A döntést az LMP-utód Párbeszéd Magyarország (PM) és egy jobbikos képviselő ellenezte, a többi ellenzéki képviselő tartózkodott.

A vitát Tarlós István főpolgármester úgy zárta le, hogy ő ott volt, amikor 2006-ban 6 centin múlott, hogy elöntse az árvíz a várost, tudja, hogy a gátra szükség van, ezért azt mindenképpen meg fogják építeni.

A PM a napokban többször tiltakozott a mobilgát megépítése ellen, mert az átépítés tönkre tenné a egyedülálló kavicsos parti fövenyt és a hozzá tartozó galériaerdőt. Ez ügyben az MTA Tájépítészeti Albizottsága is hatásvizsgálatokat követel. A jobbikos tiltakozás valószínűleg azon a sajtótájékoztatón alapul, amelyen Hegedűs Lórántné kijelentette, hogy a 4 milliárdos mobilgát az izraeli tőkét védené az árvíztől.

Az MSZP részéről Horváth Csaba elmondta, hogy azért tartózkodtak, mert bár a gát megépítését szükségesnek tartják, az MTA állásfoglalása új helyzetet teremtett.

A helyi (római parti) szállodatulajdonos által vezetett civil szervezet mintegy 20-30 tagja lepedős flashmobot tartott a közgyűlésen a mobilgát mellett demonstrálva. A lepedőkre olyan jelmondatokat írtak például, hogy „Emberi ürülékmentes partot!” vagy „Árvízvédelmet a csónakházaknak!”
A mobilgát a tervek szerint 2,2 méter magas lesz, ahol kell, 730-750 méter magas feltöltésre építve. Ez a Vigadó téri alapvízmércén számolva összesen 9,54 méter magasságú védelmet biztosít. Ez a magasság nem elég ahhoz, hogy a mobilgát elsőrendű árvízvédelmi vonal legyen, mert ahhoz 8,54 méter + 1,3 méter biztonsági szint, azaz összesen 9,84 méter magasságúnak kellene lennie.
Ezért partvonaltól száz méternyire beljebb húzódó, egyébként rozoga állapotban levő Nánási úti-Királyok útjai főgát maradna az elsőrendű árvízvédelmi fővonal.

forrás: index.hu