Elhunyt Böhönyey János
Életének 95. évében elhunyt, 2019. november 16-án dr. Böhönyey János Ybl Miklós-, Kotsis Iván- és Herder-díjas építészmérnök, a Magyar Építőművészek Szövetsége egykori és örökös tiszteletbeli elnöke. A szomorú hírt a MÉSZ adta közre.
Böhönyey János 1925. augusztus 28-án született Kaposváron. Itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait, majd a Budapesti Műegyetemen szerzett építészmérnöki oklevelet. 1950 és 1960 között az IPARTERV-ben dolgozott tervezőként, majd szakosztályvezetőként, 1960-1977 között a Típustervező Intézetben (TTI) osztályvezető, illetve irodavezető. 1963-ban gazdasági mérnöki oklevelet szerzett, majd egy évvel később műszaki doktorátust.
1964-1965 között Goldfinger Ernő ösztöndíjával Angliában, a P. Falconer And Partners irodában dolgozott, ahol a rendszermetodikában szerzett gyakorlatot. 1975-ben az USÁ-ban tanulmányozta az építésiparosítást, erről írott jelentése angolul és magyarul is megjelent. 1977 decemberétől 1985. évi nyugdíjazásáig az IPARTERV főmérnöke.
Az egyetemi oktatásba már 1951-ben bekapcsolódott mint külső tanársegéd, előbb a Lakóépület, majd az Ipari Épületek tervezési tanszékén. 1984-től a BME-n beindított angol nyelvű oktatás keretében az épületszerkezetek tárgy tanára. 1966-1970 között előadó a Mérnöktovábbképző Intézetben is. Az Építészmérnöki Karon 1978-ban címzetes egyetemi tanárrá választották.
Szakmai tevékenysége: az IPARTERV-ben számos nagy beruházás tervezője, ezek között a Miskolci Fonoda épületéért 1955-ben Ybl-díjat kapott. 1957-1960 között egyik szervezője annak az akicóprogramnak, mely a lakásokkal és azok berendezéseinek kérdésével foglalkozott, s kezdeményezője volt a beépített szekrények és konyhák, valamint a variálható mobil bútorok sorozatgyártásának.
1958-1959-ben a Mesteriskola tanára. A TTI-ben munkatársaival kidolgozta az építőipari tipizálás, méretkoordináció és sorozatgyártás metodikáját, valamint több építési típust és rendszert, melyekkel több mint 70 millió négyzetméter épület-volumen épült.
Szerzőként közel húsz könyv és kiadvány fűződik a nevéhez, köztük három angol egyetemi jegyzet, továbbá kb. 200 cikk, jelentés, kinyomtatott előadás stb. 1990-ben az MTA-tól megkapta az építéstudományok kanditátusa címet.
A Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) alapító tagja, 1956-tól vezetőségi, majd elnökségi tagja, 1957-1959-ig Perczel Károllyal főtitkára, 1968-tól a Külügyi Bizottság elnöke. 1973-1982 között a MÉSZ elnöke.
1994-ben az Építész Kamara létrehozásának felgyorsítására megválasztották az időközben a MÉSZ-ből alakított Magyar Építészek Kamarája és Szövetsége elnökének. Miután 1996-ban megszületett a kamarai törvény és 1997-ben megalakult a Magyar Építész Kamara, a MÉSZ (Magyar Építészek Szövetsége) újjáalakítására 1997-ben ismét elnöknek választották, mely funkciót 1998-ig töltötte be. 2000-től a Magyar Építőművészek Szövetségének örökös tiszteletbeli elnöke.
A MÉSZ képviseletében 1967-től vett részt az UIA (Építészek Nemzetközi Szervezete) munkájában (lakás-, ipari építési majd építésiparosítási bizottságában), és 1978-ban Mexikóban beválasztották az UIA Tanácsába. 1985-1990 között az UIA 2. régió elnöki tisztét töltötte be. 1972-től 1974-ig az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának Építész csoportjában képviselte Magyarországot. Ezekkel együtt több mint 200 alkalommal képviselte hazánkat nemzetközi rendezvényeken. Tagja és egy időben vezetőségi tagja az ÉTÉ-nek. 1980-tól a Magyar Tudományos Akadémia Építészettudományi Bizottságának tagja.
1998-ban a Magyar Kultúra Napja alkalmából a köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozta Dr. Böhönyey Jánosnak, a Magyar Építész Szövetség elnökének, az Építészmérnöki Kar Habilitációs és Doktori Bizottsága tagjának.
Jelentősebb kitüntetései: Ybl-díj (1955); Munkaérdemrend arany fokozat (1976); Schinkel-érem arany fokozat (1981). 1996-ban Kotsis Iván Emlékérmet kapott. 2001-ben neki ítélték a kiemelkedő közép- és kelet-európai művészeket és tudósokat elismerő Herder-díjat, amelyet Bécsben vehetett át.
Tiszteletbeli tagja az Amerikai (1976), a Szlovák (1979), az Orosz (szovjet) (1983) és a Bolgár Építész Szövetségnek (1985).
