Elhunyt Horler Miklós

Elhunyt Horler Miklós professzor, műegyetemi tanár, az OMH volt elnökhelyettese. A temetése 2010. július 19-én, hétfőn 14.15-kor lesz a Farkasréti temetőben.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal mély megrendüléssel értesült Dr. Horler Miklós 2010. június 28-án bekövetkezett haláláról. Dr. Horler Miklós szakmai tevékenységével, egész életével hazánk műemlékeinek, történeti, kulturális és építészeti emlékeinek a megőrzését, gyarapítását szolgálta, szakmai irányítása és egyetemi-oktatói tevékenysége révén a műemlékekkel foglalkozók generációira volt meghatározó hatással. Eltávozta óriási veszteség a hazai és a nemzetközi műemlékvédelem számára.

Horler Miklós 1923. december 6-án született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a budapesti IX. kerületi Fáy András Gimnáziumban végezte. A budapesti Műegyetemen 1947-ben szerzett építészmérnöki diplomát. Rövid fővárosi közigazgatási szolgálat után 1949-ben került a Fővárosi Tervező Intézet Műemléki Csoportjába (FIMŰV), ahol Csemegi József és Meczner Lajos mellett részt vett a budai Várnegyed háború utáni helyreállítási munkáiban.

1950-től a Budapesti Városrendezési Intézet (VÁTI) Pogány Frigyes által vezetett Városesztétikai Szakosztályán dolgozott, ahol a Főváros műemléki jelentőségű területeinek városrendezési terveivel és Budapest műemlékkataszterének feldolgozásával foglalkozott. Emellett a Középülettervező Iroda vári műtermében Janáky István és Meczner Lajos munkatársaként továbbra is részt vett a várnegyed helyreállítási munkáiban.

1953-1955 között a Műegyetem Építészettörténeti Tanszékén Rados Jenő professzor mellett külső tanársegédként működött. 1956-ban a Fővárosi Tanács Városrendezési és Építészeti Osztályán szervezte meg a Fővárosi Műemlék Felügyelőséget, melynek 1960-ig volt a vezetője. Irányítása mellett alakult ki a főváros önálló műemléki szervezete és folytatódott a Budai Vár helyreállítása, melynek keretében az addigi semleges irányzattal szemben Horler Miklós a műemléki környezetben és műemlékvédelemben a modern (kortárs) építészet alkalmazását kezdeményezte. 1960-ban a Fővárosi Műemlék Felügyelőség éléről eltávolították. Ekkor került át az Országos Műemléki Felügyelőséghez, mint megbízott főmérnök, majd az újonnan alakuló Tervezési Osztály vezetője. Ezt követően 17 éven keresztül irányította az osztály munkáját, melynek nemzetközileg is elismert tervező gárdája ez időszak legjelentősebb műemlék-helyreállítási munkáit tervezte. Osztályvezetői munkája kiterjedt a műemlék-helyreállítás korszerű elveinek a kidolgozására, a tervezés és a kutatás tudományos módszereinek a kialakítására, a modern építészet eszközeinek a műemlék-helyreállítás során való alkalmazására és a Velencei Karta elveinek a magyarországi gyakorlatban való érvényesítésére. 1977-től tudományos tanácsadóként és titkárként dolgozott az OMF igazgatóságán. 1989. december 1-én az OMF tudományos igazgatójának, majd 1992. március 16-án az Országos Műemlékvédelmi Hivatal általános elnökhelyettesének nevezték ki. Nyugdíjba vonulásáig dolgozott e beosztásban.

Tervező építészként sokat dolgozott a Budai Vár helyreállításában; ezen kívül számos más budapesti műemlék lakóház helyreállítását is tervezte. A Felügyelőség keretében a tervezési munkák irányítása mellett személyes feladatként kezelte a nagykereki Bocskai vár, a simontornyai vár és az esztergomi Bakócz-kápolna helyreállítását, valamint műemlék templomok liturgikus tereinek a tervezésével is foglalkozott.

Tudományos munkássága és szakirodalmi tevékenysége kiterjed a műemlékvédelem elméleti és gyakorlati módszertani kérdéseire, a műemléki topográfia, a műemléki szakigazgatás, a műemléki együttesek védelme, a műemlékvédelmi bibliográfia területeire és a műemlékvédelem időszerű szakmai-politikai kérdéseire. Építészettörténeti téren a késő középkori és reneszánsz építészet történetével, valamint a magyar és európai műemlékvédelem történetével foglalkozott.

Szakirodalmi munkásságának főbb eredményei: a Budapesti Műemléki Topográfia két kötete; városmonográfia Szentendréről; az esztergomi Bakócz-kápolna monográfiája (idegen nyelveken is); A műemlékvédelmi gondolat kialakulása Európában (posztgraduális egyetemi jegyzet); mintegy 130 különböző magyar- és idegen nyelvű cikk és tanulmány, hazai és külföldi folyóiratokban és kiadványokban. Éveken át az országos műemléki topográfiai kutatások irányítója és szervezője. A Magyar Műemlékvédelem szerkesztője. 1974-ben kezdett foglalkozni Magyarország építészeti töredékeinek helyzetével, és másfél évtizedes kutatási és tudományszervezői munkája eredményeként indult meg 1986-ban az OTKA anyagi támogatásával a hatalmas vállalkozást jelentő, hézagpótló sorozat, a Lapidarium Hungaricum, amelynek eddig hét kötette jelent meg.

A szakmai oktatás, képzés téren 1974-1990 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola Restaurátorképző Intézetében a Műemlékvédelem c. tantárgy előadója volt. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának Műemlékvédelmi Szakmérnöki tagozatán a Műemlékvédelem története és a Műemlék-helyreállítások tervezése c. tárgyakat tanította. 1979-től, a belgiumi Louvain-i Egyetem Műemlékvédelmi Intézetének tanára volt a műemlék-helyreállítások módszertana tárgykörében. 1990-ben a Budapesti Műszaki Egyetem az egyetemi oktatás érdekében végzett munkájáért címzetes egyetemi tanárrá nyilvánította.  A Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti Bizottságának 1957 óta tagja, 1991-1994 között a Művészettörténeti Bizottságnak is tagja. A Magyar Építőművészek Szövetségének alapító tagja.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának alapító tagjaként 1964 óta rendszeresen részt vett a nemzetközi szalmai életben. Előadásokat tartott az ICOMOS keretében rendezett kollokviumokon különböző európai országokban, valamint a külföldi egyetemeken. Az ICOMOS, illetve az UNESCO felkérésére több ízben vett részt különböző nemzetközi szakértői bizottságokban. 1977-ben Párizsban a Francia Műemléki Főépítészek Társasága levelező tagjává választotta. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságának-Egyesületének tiszteletbeli tagja.

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke 1955-ben a Budapesti Műemléki topográfia I. kötetéért, 1958-ban pedig a Főváros műemlékvédelmének a megszervezéséért elnöki elismerésben részesítette. 1972-ben a műemlékvédelem területén kifejtett kiemelkedő elméleti és tervezői munkásságáért Ybl Miklós-díjjal tüntették ki. 1976-ban Építőipari Kiváló Dolgozó érmet, 1981-ben pedig a „Magyar Műemlékvédelemért” plakettet kapott. A Művészettörténeti és Régészeti Társulat 1984-ben Ipolyi Arnold-éremmel tüntette ki. 1988-ban a Főváros műemlékvédelme terén szerzett érdemeiért Reitter Ferenc-díjban részesült. 1993-ban a Magyar Köztársaság elnöke a műemlékvédelem területén kifejtett kiemelkedő és nemzetközileg is elismert munkásságáért Dr. Horler Miklósnak Szécheny-díjat adományozott.

1981-ben a Tudományos Akadémia a simontornyai várról írott monográfiája alapján a művészettörténeti tudományok kandidátusává, majd a Lapidarium Hungaricum c. alapkutatási program eredményei alapján a művészettörténeti tudományok doktorává nyilvánította. 1982-ben a Budapesti Műszaki Egyetem műszaki doktorrá avatta. 1983-ban a Belga Királyi Akadémia külföldi tagjává választotta, ugyanezen évben a francia kulturális miniszter a Művészetek és Tudományok Lovagrendjével tüntette ki.

Dr. Horler Miklós távoztával pótolhatatlan veszteség érte a magyar és a nemzetközi műemlékvédelmet – áldozatos munkájának eredményei, emberi tartásának és szakmai elkötelezettségének példája azonban örökre velünk marad. Tanítványai és kollégái számára, bár szinte alig teljesíthető kihívást jelent, mégis: morális kötelezettség a Dr. Horler Miklóstól tanultak továbbvitele, igyekezve megfelelni az által igen magasra helyezett szakmai és emberi mércének.

Az örök viszontlátás reményében búcsúzunk, Isten nyugosztalja Horler Tanár Urat.

Forrás: ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnöksége