Közélet, hírek

Elkészült Debrecen szecessziós Megyeházának felújítása

2021.12.16. 11:28

Bálint Zoltán és Jámbor Lajos alkotásának felújítását a napokban fejezték be. A több ütemben zajló rehabilitáció utolsó fázisa most ért véget, az épület kovácsoltvas, bádog és szobrászati részletein túl kihívást jelentett a Zsolnay pirogránit díszítmények restaurálása.

Az épület jelenleg a Megyei Kormányhivatal, a Megyei Önkormányzat és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kirendeltségének székhelye. Az egykori Hajdú vármegye Megyeházáját Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján építették 1911-1912-ben.

A telken állt egykor Debrecen első vendégfogadója, a Fejérló Szálló. Eddig terjedt a történelmi belváros, itt ért véget a Nagytemplomtól induló 670 m hosszú fahíd, amelyen száraz lábbal járhattak a cívisek. A fahidat 1824-ben bontották el, amikor lecsatornázták a főutcát.  Az épület a pécsi Zsolnay-gyár pirogránit díszítőelemeivel, virágfüzérekkel és négy fegyveres hajdú szobrával van díszítve.  A huszártorony csúcsán Árpád fejedelem bronzszobra áll, a homlokzat közepén pedig Hajdú vármegye címerét lehet látni. 

A több fázisban lezajlott felújítás során a huszártorony vörösréz burkolatát, a tetőablakok kereteit és a kerámia díszítő párkányok restaurálását is kivitleezték, valamint egyebek mellett az épületvillamossági rendszer korszerűsítése és a tűzjelzőrendszer felújítása is megtörtént. A több mint 100 éves épület főhomlokzatának felújítási munkálatai Virányi Zsolt műemléki szakértő tervei, kutatásai, nyilatkozatai, Czifrák László építészeti üveg és épületkerámia restaurátor műemléki szakértő munkája, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály engedélye alapján zajlottak. 

Forrás: MTI, haon.hu, kormanyhivatal.hu