Elmélet helyett cselekvés - konkrét megoldás a perui pavilonból

Az idei Biennále témája arra hívta a résztvevő országok építészeit, küldjenek jelentést a harcról, amit korunk problémái ellen építészeti eszközökkel vívnak. A díjnyertes perui pavilonban bemutatott anyag valóban a frontvonalról jött - nem csupán elméleti fejtegetéseket mutatott be, hanem valódi, kézzelfogható megoldásokat. Kálvin Tamás és Kis Máté biennáléról szóló írásának első fele.

Világunkban rengeteg olyan probléma áll fenn, amelyek megoldásában az építésztársadalomnak fontos szerepe lehetne. Ezeket a fennálló problémákat tekinti képletesen a 2016-os Velencei Építészeti Biennále „frontoknak”, melyeken többek között az építészeknek kell megküzdenie és megoldást ajánlania a viszontagságok megszüntetésére.

A Biennále jelenleg fennálló gazdasági, társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet és mutatott be ezekre vonatkozó építészeti megoldásokat. A lakásválság, a bevándorlás, a környezetszennyezés számunkra is tapasztalható, nemcsak nemzeti vagy Európa-szintű, hanem világviszonylatban is létező problémák - azonban sokszor ezek a frontok olyan távoli országokba tolódnak ki, hogy az ott lévő körülményekről csak kevés tudomásunk van. Jellemzően ezek mélyszegénységben lévő területek, ahová nem érnek el a tervezett társadalmi infrastrukturális fejlesztések. Ilyenek például Dél-Amerika és Afrika egyes részei is. Ezek a térségek csak nagyon ritkán kapnak külső segítséget, és ha el is jut odáig a szakértői beavatkozás, annak sokszor a negatív vonzatai dominálnak inkább.

A teljesség igénye nélkül számos feladat lenne ezeken a területeken, mint például a szegénység leküzdése, valamint a környezet és a kultúra megőrzése és védelme. A perui kiállítás ennek a problémának a helyi szintű leküzdésére mutatott be példát egy moduláris építészeti megoldást állítva fókuszba, amely alkalmazkodik a helyi körülményekhez és igényekhez, és célja a tanítási körülmények javítása. Bár úgy tűnhet, hogy a kiállított projekt közvetlenül csak egy problémát old meg, az oktatás fejlesztése az egyéb társadalmi és gazdasági problémák megoldását is magával hozhatja. Amíg a helyiek nem rendelkeznek rálátással világunkra, nem is tudják hangoztatni érdekeiket – ezen az oktatás segíthet változtatni.

Idén Japán mellet Peru kapott különdíjat a nemzeti pavilonok kategóriájában. Talán azért is nyerhette el a díjat, mert a legtöbb pavilonnal ellentétben itt kristálytisztán látszódott a lényegi probléma, és amire olyan építészeti választ mutatott be, mely a homályban tapogatózás helyett konkrét tervet ad. Az amazonasi front közössége most válaszút előtt áll: fejlődésük elkerülhetetlen, amit vagy a nyugati civilizáció mintájára tesznek, vagy megőrzik ősi kultúrájukat és az élővilággal szembeni alázatukat. A változtatások elindításában az első feladatnak az oktatás fejlesztését tekintik. Mivel az iskolák száma csekély, és a már meglévők is rossz állapotban vannak, az építészek feladata a kezdeti lépések meghozása. Az oktatásban elérhető progresszió agymértékben befolyásolhatja a környezeti, társadalmi, és más területre jellemző problémákat.

A Perui pavilon a nagyszabású „Plan Selva” állami program példáját mutatta be, mely úgy küzd a szegénység ellen, hogy közben megőrzi az Amazonasi esőerdő kincseit is. A kezdeményezés célja, hogy az Amazonas vidékén rekonstruáljon és felépítsen száz iskolát, melyek rosszul megközelíthető, közműszolgáltatás nélküli helyen fekszenek. A projekt kiindulási pontja egy párbeszéd létrehozása, a cél pedig egy éghajlatra érzékeny, helyi építőanyagokat használó moduláris építészet létrehozása, aminek elemi idomulnak a környezethez, a közösség létszámához és szükségleteihez, és mindeközben tiszteletben tartja az ősi szemléleteket. Az eredmény nem csak egy épület - magának a megvalósulási folyamatnak is pozitív hozadékai vannak: helyreállítja a lakosság háttérbe szorult méltóságát. Nem csak egy iskola jön létre, hanem egy olyan találkozási pont is, ahol együtt létezhet a nyugati és az amazonasi kultúra. Az akció egyedülállósága abban rejlik, hogy az állam az építészetre támaszkodik egy oktatási program létrehozásában.

A pavilon kialakításának alapkoncepciója egy, a kiállításon végighúzódó szalag volt, amely kijelölt útvonalon vezette a látogatókat. Ez a megoldás nem hagyja, hogy a látogatók elvesszenek az információk között, figyelmüket a közlendő információkra összpontosítja. Egy keskeny folyóson kezdjük utunkat, halk törzsi zene szól, a falat képező szalagon Amazonasi gyerek arcképei jelennek meg – egy másik világba csöppenünk, mintha a dzsungelben lennénk.
A szűk folyosó szalagjai egy térbővületbe vezetnek, közepén a kiállítás installációjával. Perui iskolákból hozott kopott asztalok és székek vannak hóhér hurkokkal felakasztva a mennyezetre, felfedve előttünk a peruban uralkodó nyomort és szegénységet. A kiállítási installáció függesztettsége – a felakasztott ütott-kopott székek, az alapkoncepciót hordozó függesztett szalag, a plafonra függesztett állványzatok – egyféle bizonytalanságot sugall, talán az Amazonas bizonytalan jövőjével kíván párhuzamot vonni. Mintha az iskolabútorok hurkokkal való „akasztása” is az elmúlást, az elmaradott oktatási rendszer tarthatatlanságát jelképezné.

A finoman tovább hullámzó szalag egy másik helyiségbe vezet minket, itt tárul elénk a megoldás, a „Plan Selva”. Makettek, koncepcióábrák, magyarázó szövegek prezentálják a tervet. Belelátást kaphattunk a gazdasági és társadalmi feltételektől kezdve a szerkezeti kialakításon át egészen a kivitelezési folyamatokig.

A terv négy épülettípusból áll: két kisebb léptékűből, amelyek mosdóként, konyhaként használhatóak, valamint két nagyobb méretűből, amik a könyvtáraknak, tantermeknek, étkezőknek adhatnak helyet. Ezen elemek hidakkal való összekapcsolásával hozható létre a közösség létszámához és igényeihez leginkább alkalmazkodó épületegyüttes. Az különböző épülettípusoknál az alapelvek ugyanazok:

• önmagukkal sorolhatóak, hogy a funkcióhoz megfelelő méretű teret biztosítsanak;
• az épületek lábakon állnak, hogy áradások idején is használhatóak legyenek;
• nemcsak függőleges, hanem vízszintes síkokkal is tagolhatóak;
• oldalfalaikat rácsozott fatáblák képezik, hogy megfelelő legyen a szellőzés.

A nehéz megközelíthetőséget figyelembe véve, az épület helikopterekkel is szállítható elemekből épül fel. A legnagyobb épülettípus is 130 nap alatt megépíthető.

Kálvin Tamás, Kis Máté