Elnökváltás után

A kamara vezetői szerdán bemutatkoznak a FUGÁ-ban. Ennek felvezetéseként közlünk interjút Noll Tamással, a MÉK új elnökével.

Bár hivatalosan zárva volt az Építészek Háza a két decemberi ünnep idején, láthatóan lázas munka folyt az épületben. Vargha Mihály itt készített interjút Noll Tamással, a Magyar Építész Kamara új elnökével. Az interjú apropóját az adja, hogy január 13-án, szerdán a kamara vezetői bemutatkoznak a FUGÁ-ban az Építész Továbbképző szervezésében.

---

Építészfórum: Mi a legelső, legfontosabb feladat?

Noll Tamás: Profi szervezetté kell váljon a Magyar Építész Kamara, s ez egy átmeneti, tanuló időszakkal jár. A kamarai működés alapszabályainak figyelembe vételével kijelöljük az elnökségre jutó feladatköröket és kiszűrjük az átfedéseket. Az elnökség úgy fog működni, mint egy ország "kormánya", egyértelmű hatáskörökkel és személyi felelősségekkel, és hasonlóan fogjuk végezni a munkát a titkárságon is.

ÉF: Érinti ez például a honlap működését?

N. T.: Igen, a honlapnak is meglesz a felelőse, aki egyszemélyben fog felelni a dolgokért. Mindenképpen szakember fogja a munkát végezni – egyértelműen ki kell dolgozni a szabályait annak, hogy honnan érkeznek az információk, és azokból mi az, ami közlésre kerül. Úgy látom, hogy a kamarai működésnek a honlap az egyik legsikeresebb területe, nagyon jó a tartalomszolgáltatása. Nem verseny az Építészfórummal, mert más jellegű – a szakmagyakorláshoz szükséges információk tárolása az elsődleges feladat.

ÉF: Szó esett az alapszabály szerinti működésről – ami felveti azt a kérdést, hogy mindenben megfelelő-e a kamara működésének alapszabálya, és tágabb értelemben az építészi tevékenységre nézve milyen a törvényi háttér?

N. T.: Az egész törvényi háttérrel óriási problémák vannak. Húsz év alatt iszonyúan össze lett csomózva a szabályozási rendszer – ebben nem csak a törvényhozók, hanem saját kollégáink is élen jártak, hogy minél bonyolultabbat, minél részletesebb szabályozásokat alkossanak. Szerintem vészesen túl van szabályozva a teljes terület, kezdve a kamarai törvénnyel, amiben alapszabályi, sőt eljárási rendek vannak törvényi szinten, teljesen feleslegesen. Tehát már innen kéne indulni, a kamarai törvényben csak azt benne hagyni, ami valóban odatartozik, lehúzni belőle azokat a pontokat a működési alapszabály szintjére, ami abba illik, és ugyanezt megtenni a részletes szabályzatok szintjén. Minimum a felére le kéne csökkenteni mindazt az előírás-rengeteget, mely most az építészi működést szabályozza, és amit most például a jogosultsági vizsgánál áttekintenek. Ez persze nagyobb lélegzetű dolog, nem ezzel fogjuk kezdeni, de mindenképpen kezdeményezésekre van szükség, hogy ebben előrelépés történjen. Ugyanis paralízises helyzetbe került a szabályozás: annyira éttekinthetetlen, hogy már nem lehet tudni, konkrét esetekben melyik szabályponttal fognak visszabombázni.

ÉF: E problémák megoldása érdekében van-e lehetőség együttműködésre a Mérnöki Kamarával? Milyen tekintetben lehet az Építész Kamara működését a Mérnöki Kamara tevékenységéhez közelíteni, ahogy arról a rövid elnöki programban szó esik.

N. T.: A két szervezet között már korábban kialakult a kapcsolat, és erre alapozva bízom benne, hogy a folytatás is meglesz. A közös hangot, a közös érdekeket megtaláltuk a Mérnöki Kamarával, aminek alapján tovább lehet lépni. Ami a testvérszervezet már megoldott: ott jobban központosították a forrásokat, és így olyan 12 fős hivatalt tudnak működtetni, aminek a fele szakember. Nálunk ez elmaradt, és az adminisztráció vitte el a működés nagy részét. Mindenképpen meg kell erősíteni szakemberekkel a kamarát, elsősorban építészekkel. Mert például jogászok már eddig is kellő számban bekapcsolódtak a mindennapi munkába.

ÉF: Nem kerülhető meg a kérdés: új kamarai elnökként megtartja-e stúdióvezetői pozícióját Noll Tamás a M-TEAMPANNON-nál?

N. T.: A pozícióm ugyan megmarad, de ahogy a küldöttgyűlésen is elmondtam, a kezdeti időszakban felelős vezető tervezői megbízást nem végzek majd. A kamarai feladatvégzés nem új számomra, kezdettől fogva részt vettem benne, az utóbbi nyolc évben alelnökként, és két bizottság vezetőjeként is tevékenykedtem. Most jóval több időmet foglalja majd le a kamarai munka, de ugyanakkor az én habitusom nem olyan, hogy innentől kezdve életem végéig ezt vinném tovább. A jövőben is vezetni kívánom a céget és a tervezői munkát is folytatni kívánom. A TEAMPANNON-nál megvannak a kollégáim, akik megfelelően végzik a feladatukat.

A kamarában az első év nagyon sűrű lesz, sokmindent be kell indítani, és csak ennek elvégzése után térhetek vissza az alkotáshoz. Mert ezt előre fölmértem, enélkül nem tudom elképzelni az életemet. Egyébként Nyugat-Európában ugyanígy működnek, abszolút bevett dolog, hogy valaki a szervezet-vezetés mellett megtartja az alkotói működését is. Végső soron mi sokkal jobban érzékeljük, hogy az építészi működés átfogó kezeléséhez mire van szükség, mintha egy közigazgatásból érkező, vagy korábban főépítészként tevékenykedő szakember vezeti az építészek kamaráját.

ÉF: A területi kamarák közötti aránytalanságok kiküszöbölésére van-e esély? A Budapesti Építész Kamara taglétszáma jóval magasabb bármelyik másiknál, és csupán egyetlen regionális kamara létezik, a Baranya és Tolna megyét összefogó Dél-Dunántúli. Aktuális-e most a regionális szervezeti átalakítás, vagy ez távolabbi cél?

N. T.: A változtatás nem távoli cél, de hogy milyen lesz, azt még nem lehet tudni. Nyilván összefügg az egész közigazgatási berendezkedéssel, hogy az milyen irányt fog venni – nekünk szorosan kell alkalmazkodni ehhez. Tény ugyanakkor, hogy Magyarországon helyre kellene állítani a vidék-főváros egyensúlyt. Én mindig is amellett voltam, hogy a vidéket meg kell erősíteni. Ez tükröződik a központba befizetett összegek különbségében is. Van egy hendikep a befizetésekben, hogy a fővárosiak többet fizetnek be, a vidékiek kevesebbet, és ott nem egy helyen csökken a kamarai létszám. Fontosnak tartom, hogy mindenhol meglegyenek az építészeti központok, bázisok.

Viszont el kell azon gondolkozni, hogy meg kell-e tartani mindenhol az adminisztrációt. Azt inkább lehetne központi szervezetekben intézni – hogy pontosan hány ilyen lenne, kettő, négy, vagy több, azt meg kellene vitatnunk. De itt mindenképpen tartalékok vannak, és ezt fel kell szabadítanunk, mert egyébként nem tudunk szakmai programokra pénzt fordítani. Jelen pillanatban úgy néz ki a kamara működése, hogy a tagdíjakból 400 millió forint a bevétel, ebből 72 millió jut az országos kamarára. Ebből az adminisztrációra, működésre 50 millió forintot fordítunk, tehát 20 millió forintot költhetünk szakmai programokra. Ez egyszerűen tarthatatlan, ebből nem lehet eredményes szolgáltatást kiépíteni. Az egész szakmának be kell látnia, hogy ezen az arányon mindenképpen módosítani kell.

ÉF: Mi a helyzet az Oktatási és a Közbeszerzési Bizottságokkal, melyekről szintén lehetett olvasni a rövid programban?

N. T.: Ezek eddig is működtek – de csak papíron. Minden dolog alapvetően személyfüggő. És ilyen szempontból szerencsés volt a novemberi választás. Mert például dr. Makovényi Ferenc személyében olyan alelnök került be a vezetésbe, akinek az oktatás területén nagy ismeretei és tapasztalatai vannak. Ő egy európai szinten elismert szakember, hiszen az ACE, az európai építészeti tanács oktatási bizottságának a vezetője. Minden segítséget meg kívánunk adni számára, hogy megvalósítsa az oktatással kapcsolatos elképzeléseit a kamarán belül. Olyan kétszintű bizottság felállítását tervezzük, amelyben az egyik a konzultációs, tanácskozási szint, ez az intézmények dékánjait fogja össze. Másik szinten az oktatókat és a szakmagyakorlókat kívánjuk megszólítani, és együttműködésre sarkallni. Mindez szorosan összefügg azzal, hogy a kamara szabályozni tudja, hogy kik lépnek, léphetnek be, milyen felkészültséggel.

A közbeszerzést illetően volt eddig egy félreértés a kamarán belül, mert az volt az álláspont, hogy minden közbeszerzés alá eső munkára tervpályázat útján válasszák ki a tervezőt. Az előző ciklus elnöksége nem volt hajlandó feladni ezt az álláspontját, holott rengeteg közmunka van, és ezek közül nem mind olyan, amire tervpályázat útján kell megtalálni a megfelelő tervezőt. A közpénzekből megvalósuló munkák esetében a kamarának sokkal szélesebb repertoárt kell felmutatni, mert a mindenáron való pályáztatás túl merev, sok ellenállást szül. Rugalmasabb rendszert kell kialakítani, ami lehetőséget ad arra, hogy tevrpályázat nélkül történjen meg a minőség kiválasztása.

ÉF: Eddig csupán kamaráról esett szó, de működik, mégpedig régebb óta működik az Építészek Házában a MÉSZ is, a Magyar Építőművészek Szövetsége. A kétféle szervezet között nincs mindig összhang, ha csak az évente október első hétfőjére eső Építészeti Világnap eseményeire emlékszünk vissza, valahogy mindig különválnak a két szervezet programjai. Amit persze egy nem eléggé tájékozott külső szemlélő nem vesz észre, csak azt látja, hogy mindez túl sűrű.

N. T.: Nagy problémák itt nincsenek. Ha jól definiáljuk a feladatokat, meg a helyzetet, akkor nagyon könnyen megtalálhatjuk az együttműködést. Sőt, meg is találtuk már Kálmán Ernővel, a MÉSZ elnökével, akivel a közelmúltban intenzív egyeztetést tartottunk. Alapvetően négy területe van a szakmai működésünknek, amiből három a kamarára tartozik, a negyedik az, amit közösen tudunk végezni a szövetséggel. Az első a szakmához jutás feltételeinek szabályozása, idetartozik az oktatás és továbbképzés, valamint a kamarai vizsga. A második a szakmagyakorlás, és ezzel szoros összefüggésben a jogbiztonság kérdése. A szerződéskötés megfelelő szabályozása és mindenféle vitás kérdések rendezése a mindennapi gyakorlatban. S persze a munkához jutás szabályozása, tervpályázat, közbeszerzés, egyéb versenyek. Szakmai anyagok, sztenderdek készítése – minden olyan dolog, ami a minőséggel is összefügg.

A harmadik a szakmapolitika – az elnökségen belül elsősorban Ertsey Attila fogja ezt vinni. Építészet, épített környezet, az életminőség kérdéseinek elméleti és gyakorlati szempontjai említhetők elsősorban, és ezek politikai kezelése. Fontos aktuális kérdés itt a fenntarthatóság, hogy tud ez bekerülni minél jobban a szakmai gyakorlatba, az oktatásba, egyáltalán az általános szemléletbe.

A negyedik nagy terület pedig a kultúra, melyet tekintve egyértelművé tettük, hogy ebben a MÉSZ-re számítunk. Nekünk se emberünk, se energiánk nincs arra, hogy ezt teljeskörűen felvállaljuk, ugyanakkor ez nagyon fontos, hiszen a szakmai kohéziót ez adja. Ezért nagyon szoros együttműködést fogunk megvalósítani a szövetséggel. Elsősorban tőlük várjuk a minél jobb kiállítások, konferenciák kezdeményezését és szervezését, amiben persze erőinkhez képest mi is részt veszünk. Eddig a MÉSZ-ben is gyakran úgy gondolták, hogy kis kamaraként kell működniük, és olyan dolgokkal is foglalkoztak, melyek egyértelműen a mi feladataink. S miután a szövetség sem volt teljesen a helyén, a kamara is fel kellett vállaljon valamennyire kulturális feladatokat.

Most, hogy az utóbbi időben a MÉSZ megerősödött, sikerül ezeket a szálakat kibogozni, és jó együttműködést tudunk kialakítani. Terveink szerint havonta úgynevezett kiselnökségi üléseken egyeztetünk majd Kálmán Ernővel, és a kamarai elnökségi tagokkal. Ezek során a programokat folyamatosan összehangoljuk, és a MÉSZ tagjai is ott vannak a bizottságokban, hiszen a tagságon belül az átfedettség kilencven százalékos: a MÉSZ tagok közül ennyien rendelkeznek kamarai tagsággal.

ÉF: A feladatok ilyesforma felosztása érvényesül majd a nemzetközi kapcsolatokban is?

N. T.: Igen, ezen a területen is négy fontos „ágazat” említhető, persze nem azonos a hazai építészi működéssel. Elsőként említem a kulturális területet, amit az UIA, a szövetségek világszervezete képvisel. Az európai szakmai kamarákat fogja össze az ACE, az Európai Unión belül pedig az EFAP az építészeti szakmagyakorlás fóruma. A negyedik pedig egy regionális szervezet, a Visegrádi Négyek. Ebben és az UIA-ban elsősorban a MÉSZ, míg a mésik kettőben a MÉK képviseli Magyarországot, de mindezt egy közös bizottságon belül, a feladatokat és a részvételt egyeztetve kívánjuk folytatni a jövőben.

Az interjút Vargha Mihály készítette.