Előzetes szempontvázlatok a Gellérthegy értékleltárához

Ez az összeállítás a figyelem felkeltésének szándékával, egy sorozat első tagjaként készült. A Bekezdések témája a hegytetőn a Citadella és az Emlékmű, a hegyoldalakon a közismert építmények mellett a parkok, végül a lakott területek, a villanegyedek utcaképi előzetes értékleltárára terjednek ki. Mezey Alice írása. 

Bekezdések I.

• Bevezető és rövid történeti vázlat
• A Citadella és az emlékmű
• Az előzetes vizsgálat tanulságai

Bekezdések II.

• Sétautak és parképítészet
• A Dunára néző sziklaoldal a Szent Gellért szobortól a Sziklatemplomig
• A déli lejtő parkja a Sziklatemplomtól a nagy nyugati földrézsűig, az esplanadig
• Az előzetes vizsgálat tanulságai

Bekezdések III.

• Az északi lejtő parkja a nyugati nyeregtől a Szent Gellért szoborig
• A növényzet
• Az előzetes vizsgálat tanulságai

Bekezdések IV.

• A lakott terület utcaképe

Bekezdések V.

• A villanegyedek építtetői és építészei

A Citadella és az emlékmű 

Bevezető

A Citadelláról és a Gellérthegyről megjelent tanulmányok és ismertetések nyomtatott formában és az interneten is hihetetlen gazdagságban állnak az érdeklődő rendelkezésére. Mindezek történeti, irodalmi és kultúrtörténeti vonatkozásban óriási mennyiségű tudást, méginkább információs anyagot tartalmaznak, azonban nélkülözik, vagy csupán nagyon érintőlegesen villantják föl a hegy azon látványelemeit, amelyek csak a gyalogos látogató fizikai közelségéből fedezhetők fel.

Ez az összeállítás a figyelem felkeltésének szándékával, egy sorozat első tagjaként készült. A Bekezdések témája tehát a hegytetőn a Citadella és az Emlékmű, a hegyoldalakon a közismert építmények mellett a parkok, végül a lakott területek, a villanegyedek utcaképi előzetes értékleltárára terjednek ki.

Azokat, a leginkább talán terep-műtárgyaknak nevezhető látványelemeket gyűjtik össze, vizsgálják, értelmezik és értékelik, amelyek azon túl, hogy meghatározzák a hegy arculatát, hordozzák és dokumentálják annak történetiségét is. Más kifejezéssel élve a „negyedik dimenziót” képviselik, amit sem a mégoly híres sziluett, sem a hegytetőről megcsodált városkép nem foglal magába. Ezért fókuszálnak a fotók tendenciózusan a földközeli látványelemekre, s a kísérő szöveg is ezeket, a fizikai és szellemi dimenziókat követi.

Rövid történeti vázlat

A Gellérthegy Budapest tágabban vett belvárosában, a Sas-hegytől a Duna partjáig elnyúlóan fekszik. A Budai-hegység keletre szakadt dolomit rögdarabja 140 méter magasra emelkedik a Duna vízszintje fölé, tengerszint fölötti magassága 235 méter. A Sas-hegytől a Németvölgyi-árok választja el, nyugati része az un. Kis-Gellérthegy csupán 67 méterrel alacsonyabb nála. A hegy fő tömegét a dolomit alkotja, ez látszik a Duna felőli sziklaoldal mentén, máshol vöröses, breccsaszerű kőzet és édesvízi mészkő is előfordul. Déli lejtője felszínén, ahol a filoxéra 19. századvégi pusztításáig szőlőültetvények voltak, a kiscelli agyag és a budai márga rétegek vegyülnek. A Duna felőli meredek sziklafal természetes morfológiája egészen a 20. századig, a növényzet elburjánzásáig látható volt.

A hegy történeti múltját feltáró régészeti kutatásokat a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) régészei végezték, s az eddigi feltárások alapján nem kevesebbet állítanak annál, hogy Budapest területének első városias települése a késői kelta-eraviszkusz korszakban a Gellérthegyen volt, s az itteni településnyomok az élet egyfajta folyamatosságát egészen a római kor végéig mutatják.

A kép a régészeti feltárások eredményeit ábrázolja. A sáncokat, az árkokat és a városias sűrűséget mutató beépítettségű településnyomok föltárt részleteinek elhelyezkedését.

A hegynek sokféle elnevezése volt. Szent Gellért hegyeként először a Margit-legendában említik, a Képes Krónika Kelenföld hegye elnevezéssel illeti, ezt őrzi a Duna felől, a keleti irányból fölvezető Kelenhegyi út elnevezése. Külön története van, a korai időkben használt „Mons Pestiensis”, azaz Pesti hegy elnevezésnek. A 18-19. században is több néven szerepel, közülük talán leggyakoribb, az akkor hivatalos német nyelven a Blocksberg, illetve Blogsberg.

Középkori történetéről igen kevés biztosat tudunk. A korai források szőlőültetvényekről tudósítanak, amelyek később a Sas-hegyre és a kelenföldi részekre is kiterjedtek, egészen a 19. század utolsó évtizedeiben bekövetkező filoxéra pusztításáig.

A török hódoltság korában a 16. század végétől, majd azt követően közel száz éven át a hegytetőn egy palánkvár és annak romjai álltak. Később az északnyugati lejtő tetején egy háromkeresztes barokk Kálváriacsoport állt, stációi a Sánc utca vonalában vezettek hozzá. A platón 1815-től a Citadella megépítéséig, a budai Várból Pestre átköltöző egyetem kétkupolás csillagvizsgálója állt.

A történelmileg nyomon követhető időszakokban a hegy sziluettjének megjelenését az egymást követő kisebb-nagyobb épületek nemigen változtatták meg. Ebben a tekintetben lényegi változást a 20. század közepén, a Szabadság szobor felállítása hozott, a maga alépítményével együtt mért 40 méteres magasságával. A plató alatt szétterülő „szoknyán”, a déli oldali szőlőültetvényeket a hegyoldal rétegvonalai és az azokat követő dűlőutak határolták. Nyomvonalaikat a mai útvonalak jelentős része őrzi, ráadásul nevüket az ország legjelentősebb szőlőtermő vidékeiről, és a borral kapcsolatban kapták (Villányi, Badacsonyi, Tarcali, Ménesi, Somlói, Iglói, Köbölkút, Kemenes, stb., Serleg, Szüret, stb.) A filoxéra pusztítása után a hegyoldalak évtizedekig elhagyatottak, bozótosak, elvadultak voltak, néhány omladozó borospincével. Az északi oldali lejtő alján, az Erzsébet híd megépítéséig a tabáni városrész utcái és házai álltak.

A hegy említett korábbi építményei közül már egy sem áll. Először a déli lejtő présházai tűntek el, aztán a Csillagda közismertebb épülete, majd az északi lejtőre felkúszó Tabán városrész utcái és házai. A dunai sziklaoldalt csak a 20. század elején vette birtokba a város.

A Citadella

A ma álló építmények közül a platót koronázó erődítmény, a Citadella az egyik meghatározó elem. Építését Pest városának sakkban tartására 1853-ban Ferenc József - akkor még osztrák császár, utóbb magyar király is - rendelte el, építésének az addig ott álló csillagvizsgáló épülete esett áldozatul. Terveit Zitta Emmánuel, osztrák mérnökkari főigazgató készítette, a kivitelezést Kasselik Ferenc, az utóbb hozzá társult Zitterbart Mátyással együtt irányította.

A kivitelező építészpáros egyben számos kitűnő pesti középület és bérház építésze is volt. Az erődből az osztrák helyőrség a 19. század utolsó évében távozott. Ez alkalomból falazatát a főbejárat fölött és néhány más helyen megbontották, amivel szimbolikusan megfosztották hadi jellegétől és mintegy „rommá” alakították. Attól kezdve, a csapongó közéleti fantázia egészen a két világháború közötti időszakig, fantasztikusnál fantasztikusabb tervek és elképzelések tárgyává tette. Kulturális hasznosításának lehetőségét és igényét kevesek között Jókai Mór vetette föl. A folyamat a bekövetkező történelmi események hatására csengett le.

Katonai/honvédelmi szerepet kisebb megszakításokkal egészen 1958-ig töltött be. Háborús sérüléseinek helyreállítását követően - eredeti megjelenését tekintve jelentős változtatások nélkül -, 1961-ben került ismét polgári használatba.

A K-Ny-i irányú szimmetria tengelyre szerkesztett, elnyúló alaprajzú erődítmény rövidebbik oldali zárófalai ívesek, a keleti legyező formájú, a nyugati félköríves. Hosszanti irányú határfalaiból északi és déli irányban egy-egy, a hatszög négy oldalával záruló bástya áll ki. Az erőd bástyák közötti megtört vonalú hosszanti oldalfalszakaszai az ágyúgolyók röppályájának vonalát biztosítják. Nyugati oldalához, a hegygerinc felől földvédmű, esplanad csatlakozik.

Alapterületének keleti fele, az un. nagy udvar nyitott terület. A határoló falakon belül itt földfeltöltésekre állított ágyúállások helyezkedtek el. Nyugati oldalán a főerőd két, néhol háromszintes, zárt udvaros épülettömbje áll. A főerőd szimmetrikus elrendezésű robusztus tereit/kazamatáit sugárirányú, nagy belmagasságú, dongaboltozatok fedik, ahogy az udvar felőli íves folyosót is, az udvar felé nyíló ablakok fölött, a falvastagságban fiókokkal.

Az erőd funkcionális kialakítását homlokzatainak nyílásrendszere szigorúan követi, másként fogalmazva, a homlokzat kialakítása logikus formában megelőlegezi az erőd belső elrendezését, s a koncepcióba az esztétikum is harmonikusan illeszkedik.

Az erőd bejárati kapuja az északi falban nyílik. Hatalmas, erőteljesen rusztikus, gondosan faragott kőkváder keretébe felvonóhíd helyének síkja mélyed.

A kapu előtti, betemetett árkot eredetileg áthidaló felvonóhíd alsó vaspántjai hatalmas piszkei vörömészkő lapokba mélyednek, a kapukeretben a felvonólánc csörlőjének résnyílásai is jól fölismerhetők. A piszkei vörösmészkő küszöbkő lapok a falnyílás teljes szélességét és vastagságát befedték.

A kapualjjal szemben két, ugyanebből az anyagból készített vízköpő tűnik szembe.

A bejárati kaput jellemző rusztikus kváder keretezés az erőd homlokzatainak gondosan metszett kváder felületeiben nyíló lőréseket is jellemzi. A nyitott keleti erődoldal ágyúállásainak lőrései, az északi homlokzati falban esztétikus kompozíciót alkotva, hármas egységekben jelennek meg. A nyílás csoportokat középen rusztikus kváder keretezésű ágyúlőrés, két oldalán egy – egy, kissé lejjebb helyezett keskeny lőréspár alkotja.

Ugyanezek a déli oldali lőréssornál már csak a fal közepén futó, rusztikus keretezésű ágyúlőrések sorából állnak, a hármas egység kompozíciója itt elmarad.



Amíg a fedetlen ágyúállások homlokzati falain, a földfeltöltés fölötti vonalban a nyílások egy sorban jelennek meg, addig a fedett, emeletes főerőd homlokzatain tengelybe rendezetten, két szinten helyezkednek el.

Az alsó szinten álló téglalap formájú, egyenes záradékú, záróköves keretezésűek vannak, fölöttük az emeletiek fekvő téglalap formájúak, íves záradékkal, nyílásuk a vastag falba rézsűvel mélyed.

A főerőd nyugati homlokzata előtt az esplanad, már átértelmezett maradványai még láthatók.

Végül a keleti, a „legyező bástya” íves homlokzatán a nyílásoknak egy harmadik fajtája figyelhető meg. A keskeny, magas lőréssor elemei a hármas kompozíció oldalsó tagjait ismétlik.

Az erődbe lépve a boltozott bejárati kapualjba érkezünk, ami egy eredetileg emeletes, több helyiséges, boltozatos kapuépítmény volt, előtte a már említett árokkal és a felvonó híddal. Ma a 19. század végi visszabontás és az 1960-as évekbeli felújítás nyomait hordozza.

Az erőd nagy udvarát képező földfeltöltésre egy hosszú, kváderkő fallal megtámasztott, eredetileg fedett(?) rámpán lehet följutni. A rámpa oldalfalait ma vastag piszkei vörösmészkő lapok fedik.

A nyitott erődrész platója a visszabontásokat és az azóta történt beavatkozások nyomait a homlokzatoknál nagyobb mértékben mutatja meg. A terület számos részén találkozunk a piszkei vörös mészkő elsődleges és másodlagos fölhasználásával.



Az 1960-as évekbeli felújítás nyomai az eltérő stílus és anyaghasználat révén jól fölismerhetők.

Az erőd keleti bástyája, az un. „legyezőbástya” íves falában kialakított, felújított ágyúállásai és az ívet követő belső támfal romos maradványai.

A várfalak déli szakaszain kiépített kilátó sétányon közelről megfigyelhetők a homlokzatok látványában is megjelenő, a falkoronákat lefedő és védő, félhenger profilú piszkei vörös mészkő fedlapok.

Az emeletes főerőd bejárata a plató nyugati oldalán nyílik. Előtte kétfelől átalakított bejáratú földszintes melléképületek állnak.

Az átalakított bejárathoz a mély védőárok fölött egy utóbb kialakított, profilos fokokból álló vörös mészkő lépcsősor vezet.

A főerőd keleti homlokzata előtti védőárok részletei.



A főerőd belső, udvari homlokzatait a kifeszített felületű sima kváderfal jellemzi. Ezek a külső homlokzatoktól abban térnek el, hogy a nyílásoknak külön keretezése nincs, esztétikus látványukat a nyílásátboltozásokba helyezett, kőelemek finom rajzolata adja. Ezek a jellegzetességek az erőd minden belső kváder felületét – a kapuépítmény, a melléképületek és az ágyúállások homlokzatait is jellemzik. A megfigyelt jelenség minden bizonnyal az erőd tervezési koncepciójának egyik eleme volt. Egyes nyílásokban, egy föltehetően utólagosan behelyezett kőkeret is megfigyelhető.

A főerőd homlokzati falait is a piszkei vörös mészkő lapok fedik, alóluk azonban minden - az archív fotók tanúsága szerint eredetileg beépített –, az ablaktengelyek közötti tengelybe helyezett, piszkei vörös mészkő vízköpő sor hiányzik.

Jelentősebb átalakítása a főerőd turista szállóvá alakításához kapcsolódó étterem kialakításával és annak a homlokzatban való megjelenésével történt.

Budapest városképének látványaiban, amelyekben a Gellérthegy sziluettjének különleges szerep jut távolról, de közelről nézve is, a Citadella épülete mellett a legszembetűnőbb látványeleme a Szabadság emlékmű. A hegytető két objektuma jó arányú, kiegyensúlyozott együttest alkot.

Az emlékmű látványa az erőd északi oldalán, a sétány felől megközelítve

és a Citadella nyitott belső udvara felől nézve.

Az emlékművet a Citadella keleti, Duna felőli homlokzata előtti, még teljesen egyenetlen és rendezetlen sziklás platóra 1945-ben, az akkori politikai hatalom rohamtempóban állíttatta. A Felszabadulási Emlékműnek nevezett, eredetileg négy alakból álló szoborcsoport Kisfaludy Strobl Zsigmond szobrászművész alkotása volt. Politikai tartalmától való megfosztása és a szabadság emlékművévé alakítására 1993-ban fejeződött be. A szovjet katona szobrát szoborparkba szállították és a feliratokat is megváltoztatták.

A ma már csak három egyszerű, hasáb formájú posztamensekre állított alakból álló szimmetrikus elrendezésű szobor együttes, egy hatásos lépcsőkompozíción áll. Középen, a 14 méter magas, kezében pálmaágat magasba emelő, messziről látható nőalak, mely posztamensével együtt 40 méteres magasságba emelkedik, a két mellékalaknak közelről nézve is jóval kevesebb szerep jut.

Az építményt a sziklaperem felől ma egy 2008-ban készített öntöttvas korlát keretezi.

Ide, a korláttal védett sziklaperemre érkeznek, a Duna felől a hegyre fölvezető gyalogutak is.

A vizsgálat tanulságai és az értékvédelem ajánlásai:

- A Citadella és környezete műemléki védettség alatt áll.

- Az értékvédelem érvényesülése érdekében az erődben és környezetében régészeti feltárásra, illetve megfigyelésre, a romos részekre és a terepen heverő kőfaragványokra való tekintettel is szükség van.

- Összességében az erőd, funkcionális feladatain túlmutató építészeti megfogalmazásának két, kihangsúlyozott következetességgel érvényesülő jellegzetessége emelendő ki. Egyik a külső és a belső homlokzatainak egyszerűsége, és egymásnak való tudatos alárendeltsége, másik az anyaghasználat karakteressége.

- Amíg a külső homlokzatok kváder falait a falnyílások erőteljes plaszticitású keretezése, addig a belső homlokzatokat, a teljesen sík kváder felületek finom fugarajzolata határozza meg, s mindkettőt a falkoronák piszkei vörös mészkő fedése.

- Az anyaghasználat karakterét ugyanezek, a puha szürke mészkő és a kemény piszkei vörös mészkő konzekvens, mással nem keveredő használata adja.

- Utóbbi esetében a történeti hagyomány fontossága is fölhozható, a piszkei vörös mészkő – országosan a 18. századtól kimutatható – 19. századi budapesti használatának elterjedtsége okán.

- A vizsgálattal felszínre hozott karakterisztikus értékek fenntartása és kibontakoztatása, hatásuk fölerősítése, az építészeti megjelenés további pozitívumainak forrása lehet.

- Az Emlékmű egyszerűsége és jól megválasztott arányrendszere szerencsésen társul a Citadella épülettömegéhez, tágabb környezetükbe integrálódva is kiegyensúlyozott együttest alkotnak.

A Gellérthegyvédő Egyesület megbízásából készítette:
D. Mezey Alice
művészettörténész