Épületek/Középület

Elpusztítanák Charles Correa művészeti akadémiáját

2019.08.12. 14:02

Online petíció indult az indiai Goa kormányzatának szándéka ellen, miután bejelentették: elbontanák a helyi születésű, világhírűvé lett építész, Charles Correa egyik legfontosabb munkáját. 

A Kala Akadémiát az 1970-es évek végén tervezte Charles Correa. Az építésznek, akit az indiai modernizmus megalapozójaként ismernek világszerte, ez volt az első épülete saját szülőállamában. A helyi kormányzat azonban lebontaná a felújításra szoruló épületet; az intézkedés ellen széles körű tilakozás van kibontakozóban.

A Kala Aladémia azon kevés iskolák közé tartozik, ahol kormányzati fenntartású indiai művészeti intézményként önállóan oktatják a nyugati és az indiai klasszikus zenét, emellett színházi és táncképzést is biztosít. Az épület ezen túlnyúlóan is kifejezetten gazdag program otthona: drámaeladásoknak, filmvetítéseknek, zenei rendezvényeknek és versenyeknek ad otthont, illetve Goa egyetlen építészeti konferenciáját, a kétévente rendezett Z-Axis-t is itt tartják.




Egy helyi újságíró, Alexandre Moniz Barbosa egyenesen főműnek, „pièce de résistance”-nak minősítette az épületet, és emlékeztetett rá, hogy Correát a Kala Akadémia befejezését követően kitüntette a helyi kormányzat. Ugyanaz, amely most el akarja bontani az épületet, a felújítás és fenntartás költségeire hivatkozva. Moniz Barbosa elismeri, hogy az épülettel akadnak problémák, a monszun alatt például rendszeresen beázik – de meggyőződése, hogy Correa emléke és az épület értékei megérdemlik a védelmet.

Correa e művének legfontosabb jellemzője, hogy nyitott, flexibilis és mindenki számára elérhető – ez utóbbi Indiában a mai napig nem magától értetődő. Ranjit Hoskote költő ezt úgy fogalmazta meg: „az épület magába olvasztja az utcát, felnyílva az ég, a növényzet és a folyó felé… A látóhatár és a behatároltság élményének játéka, a nagyvonalú teraszos kialakítás lépcsőzve kapcsolódó szintjei – ezek Correa építészetének klasszikus elemeiként vannak itt is jelen. És ne feledkezzük meg a lateritről (jellegzetes színű magmás kőzet, India egyik tipikus természetes építőanyaga – a szerk.), amely az épület egyik főmédiuma. Ez Goa építészetének húsa és vére, Goa talajából jön, Goa lelkéből jön.”




Hoskote szövegének szomorú aktualitást ad a tervezett bontás, amellyel szemben a Charles Correa Alapítvány támogatásával indult aláírásgyűjtés. A petíciót augusztus 12-re tizenötezren írták alá, ezzel néhány nap alatt el is érte a megcélzott számot. Korántsem biztos azonban, hogy ez érdemi változáshoz vezet: Goa kormányzata egyelőre nem nyilatkozott, hogy hajlandóak-e fontolóra venni a kibontakozó ellenállás követeléseit.

Kovács Dániel