Elrejtés és emlékezés – A BIVAK 2. díjas pályaműve a Recski Nemzeti Emlékpark pályázatán

A november végén zárult Recski Nemzeti Emlékpark tervpályázatán a bírálóbizottság második díjban részesítette a BIVAK tervét, amelyet "nagyon komoly építészeti minőséget képviselő" alkotásként jellemeztek. A terv a kiállítás koncepciójára építkezve az elrejtés és emlékezés ellentétes motívumát ragadja meg.

Első gondolat

Tervezőként az első gondolatunk az volt, hogy a dramaturgia kicsúcsosodásaként a kiállítási útvonalat egy kilátó toronyba vezetjük. Ez a felemelkedést szimbolizálta volna, ahonnan a látogatók egy emelkedett perspektívából belátták volna a tábor egész területét és láthatták volna a bányát is, ahova a rabokat nap mint nap kivezényelték. A torony magasságának meghatározása miatt drónnal légi felvételeket készíttettünk, aminek tanulsága az lett, hogy a bánya 30 méter alatti magasságból nem látható a domborzati viszonyok miatt. A bánya látványa nélkül nem éreztük létjogosultságát egy kilátónak (egy nem magaslati ponton), így máshonnan közelítettük meg a dramaturgiát. A titkolózás, a nyomtalanul eltűnés és a rendszer kétarcúságának irányából.

Bevezető, tervezési alapgondolat

A 20. század folyamán Magyarországot sem kerülték el a korszak szélsőséges ideológiái. A második világháború megrázkódtatásait követően az embereknek szembesülniük kellett egy újabb eddig nem ismert kegyetlen rendszer kibontakozásával. A Szovjetunió által megszállt területeken elkezdődött a kommunista hatalomátvétel. A polgároknak hamar rá kellett jönniük, hogy a demokráciára és az ember szabadságára építő rendszer helyett, az egyént mélyen elnyomó és a mindennapjait ellenőrző diktatúra vette kezdetét. Az alapvető kommunista eszmék hirdetése: a magántulajdon megszüntetése, a munkásosztály védelme, a társadalmi különbségek eltörlése mellett egyre inkább kirajzolódtak a rendszer eszközei, a terror és a vele társuló erőszak. Napjainkban szinte felfoghatatlan az ebben az időben lejátszódó struktúra felépítése és működtetése. Ma már nehezen tudjuk elképzelni, hogy milyen lehetett egy olyan világban élni, amikor bárkit a véleményéért, vagy koholt vádak alapján egyéni érdekek miatt felelősségre vonnak. A helyzetet csak tovább fokozta, hogy az emberek sehol sem lehettek biztonságban, mivel a rendszer az otthonokba is beférkőzött. Bárhol bárki megfigyelhető volt és vigyázni kellett, mikor kinek mit mond az ember, szinte senkiben sem lehetett megbízni. A folyamatos ellenőrzéstől kezdve egészen az élet ellehetetlenítésén keresztül, börtönbüntetések, internálások, kivégzések és munkatáborok veszélye fenyegette a rendszer ellenségeit.

A recski tábor, amit sokan csak a „magyar Gulágnak" neveznek, talán a legjobban tükrözi a Rákosi-korszak kegyetlenségeit. Nem csak a táborról, hanem az ide zárt emberekről sem tudott a korabeli lakosság, gyakorlatilag mintha elnyelte volna őket a föld. A foglyoknak a mindennapi bántalmazás és embertelen körülmények mellett meg kellett küzdeniük a kőbányában töltött fizikai munkával, amiből szabadulni nem lehetett. A hatalmas kőtömbök mozgatása és aprítása a fizikai és szellemi leépülésen túl számos fogvatartott halálát is okozta.

„Az internáló- és kényszermunkatáborok létezése a kommunista diktatúra egyik legjobban őrzött titka volt, és ez nem változott felszámolásuk után sem, köszönhetően a rabok megfélemlítésének. Ahogyan az egykori rab, Faludy György fogalmazott: az internáltak életét végigkísérte a „Hallgatsz a sírig, vagy te kerülsz sírba" jelmondat. (…) A tagadásnak oka volt: a táborok létezésének elismerése cáfolta volna a kommunista utópia minden, egy jobb világ eljövetelére tett ígéretét."[1]

A terv alapgondolata a kiállítási koncepció dramaturgiáját erősítve az elrejtés és emlékezés ellentétes motívumát ragadja meg, kortárs építészettel idézve meg a kegyetlen elnyomást és állítva jelet az emlékezés számára a túlélő és az elhunyt áldozatok emléke előtt tisztelegve. A tájba rejtett, abból mégis fenyegető módon kiemelkedő tömeg és a kőfejtőt idéző és megidéző, mégis a szabadság perspektíváját kínáló torony felmutatja és leleplezi az önkényuralom természetét. Megrendítő, ugyanakkor a megbékélésre, a reflexióra, az elcsöndesedésre hívó emlékhellyé teszi a recski tisztást, megtartva a tábor egykori lakói által az elmúlt évtizedekben helyreállított épületeket és emlékművet.

Építészeti formálás

A recski titkos kényszermunkatábort jellegéből fakadóan eldugott, nehezen felfedezhető helyen létesítették, kifejezetten azzal a céllal, hogy a társadalomnak ne lehessen tudomása az ott történtekről. A táborba azzal a szándékkal hozták az elítélteket, hogy örökre eltüntessék őket. A tábor felszámolást követően nyomtalanul kívánták eltüntetni. Az Emlékpark új épülete ezt a gesztust fordítja meg, az emlékezés számára újra teremtve az épített környezetet. A látogató először a fák közül hirtelen előbukkanó fogadóépület robosztus látványával szembesül. A földfelszínből kiemelkedő csiszolt nagytáblás műkő burkolatú tömeg alatt felsejlik a mély. A terület bejárását követően az épület tetején kialakított kősivatag, a kiemelkedő konzolra felvezető ösvény magas pontján elhelyezett emlékezés padjáról letekintve immáron a szabadság terében ad helyet az emlékezésnek és az áldozatok előtti főhajtásnak.

A terv a kőre, a kőfejtésre, mint a kényszermunkatábor szimbólumára tekint. A fogadóépület tömegét hatalmas, néma kő felületek alkotják, azonban szélsőségesen más minőségű felületképzéssel. Az érkezés felől elegáns, fényes, csiszolt felület fogad, mely finoman tükrözi az erdei környezetet. A távozáskor tárul fel a földbe süllyesztett és abból kiemelkedő épület teteje, ami nyers, fejtett andezit sziklákból álló, néma kősivatag. A két minőség egy kompozícióban való alkalmazása szimbolikusan megtestesíti a rendszer álságos működését, kétarcúságát. Néma, nagy felületeivel az épület elgondolkodásra hívja a látogatót, reflexiót kényszerít ki a diktatúra ellentmondásairól: mekkora különbség feszül látszat és valóság között. Mit jelent a nyers, és a végletekig megmunkált kőfelület.

„Recsk a nyomtalanul eltűnés szimbóluma."  Az épület attraktív tömegképzésével átélhetővé kívánja tenni a láthatatlant. A konzolosan felemelkedő, néma kőtest alá vezet a látogatók útja. Egy kicsit mindenkinek el kell tűnnie, hogy átélhető legyen a kiállítás tartalma. A kő használata, az épület monolitikus tömegképzése, arányrendszere és homogenitása kollektív sírként állít emléket a nyomtalanul eltűnt kényszermunkatábor áldozatoknak. A fogadóépületnek nincs közvetlen vizuális kapcsolata a természettel, befelé fordul, csak az ég felé nyit egy helyen, ahol fizikálisan és mentálisan is felemelkedünk a dramaturgia végén.

Funkcionális rendszer

Az épület terei a kiállítási dramaturgiával összhangban a természetes fénnyel való viszonyra építenek. A kiállítás legmegrendítőbb pontjain eltűnik a fény, az átmeneti tereknél szórt formában jelen van, de a fény forrását sosem látjuk: ez a remény megjelenítése építészeti eszközökkel.

A földből felnyíló horizontális csiszolt kőtömeg a propaganda és reprezentáció metaforája, mely egy kollektív, eldöntött sírkőre is enged asszociálni. Ez a lenyűgöző látvány fogadja az érkezőket az erdei fennsíkon. A kőtömeg alá kell bemenni, hogy a rendszer titkaira fény derüljön. Az „ünnepélyes" lépcsősor egy átriumba vezet, mely nyitott-fedett tér a konzol alatt. Erre a térre nyílnak oldalról, visszahúzódva az üzemeltetői irodák és a konferencia termek.

Az aulába belépve hat méteres belmagasságú térben találja magát a látogató. Szemben, függönyfalon át felsejlik egy újabb átrium, amelynek közepén a kő-totem található. Ebben rejtőzik a vertikális közlekedő-mag, amivel feljuthatunk a szabadba. Ezzel a gesztussal végződik a kiállítás, de ezt a látogató még nem tudja. A kő-tömeg hegesztett acél háló közé beejtett andezit sziklákból és kövekből épül fel, mely kőzuhatagként absztrakt módon jeleníti meg a kényszermunkatábor kegyetlenségeit. A köveket a recski Csákánykő bányából tervezzük ideszállítani.

A barakkok bejárása és a felemelkedés után, feltárul a horizontális tömeg másik oldala. A földből kiemelkedő, teljes felületet borító nyersen fejtett andezit kő és kőzúzalék terítés. A köveket szintén a recski bányából tervezzük ideszállítani. Ez a kopár, éles kép az erdő közepén az, mely kollektív temetőként állít emléket a kényszermunkatábor áldozatainak. Ekkor realizálja a látogató, hogy a bejáratnál fogadó konzol mennyire mást rejtett, mint amit üzent. A kőgörgeteg tetejére murvával szórt ösvény vezet a sziklák között, ahol egy tölgyfa pad fogad. Ez a megemlékezés helyszíne a lombkorona szinten, a barakkok látványával.

BIVAK

Szerk.: Hulesch Máté

[1] idézet a pályázati kiírásból