Design/Formatervezés

Energiatermelő térburkolat nyerte a Design Terminál városfejlesztési pályázatát

2015.04.24. 13:00

A Design Terminál kihirdette a Smart City Lab Budapest győzteseit: a zsűri tetszését az emberi lépésből és fényből energiát termelő térburkolat, a FUTI, az idősek közösségi aktivizálását támogató NagyiApp és az akadálymentes városi közlekedést segítő program, a ROUTE4U nyerte el. 

A Design Terminál második alkalommal hirdette meg a Smart City Lab Budapest pályázatot, mely tavaly a városi infrastruktúrák működésére fókuszált, az idei téma a személyes, kommunikáló város és a városlakók környezetük iránt érzett felelőssége volt. A fejlesztési pályázatára mintegy 40 pályamű érkezett be, melyen a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Vízművek, a Főkert, valamint a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. bevonásával és konzultációs segítségével vehettek részt a csapatok. A jelentkezők a tiszta város, az öreg város és a small data kategóriákban tettek városfejlesztési javaslatot.



A szakmai zsűri kiemelten fontosnak tartotta a javaslatok megvalósíthatóságán túl a szakmai és szervezeti egységek széleskörű bevonhatóságát, valamint a nemzetközi környezetbe való átültethetőségét. A tiszta város kategóriában a FUTI energiatermelő térburkolat lett a nyertes projekt, amely alapesetben hulladék energiaként elvesző energiákat - mint az emberi lépés és kerékpáros közlekedés, napfény és éjszakai világítás - használ. Idős város kategóriában győzött a NagyiApp, mely az idősebb generáció közösségi aktivizálását támogató program. Továbbá a zsűri tetszését Small data kategóriában a ROUTE4U mobilapplikáció nyerte el, ami az akadálymentes városi közlekedés adatait gyűjti össze.



A nyertes csapatok a nyári időszakban a Design Terminál valamint több fővárosi közműszolgáltató és egyetem szakmai együttműködésével dolgoznak majd a megvalósításon, melyet az októberi Design Hét Budapesten mutatnak be a nagyközönségnek. Idén a pályázat főtámogatója a T-Systems Magyarország Zrt.

 

A nyertes pályamunkák:

FUTI - energiatermelő térburkoló
Szerzők: Cseh József, Ilyés Miklós, Sziszák Imre

NagyiApp - az idősek közösségi aktivizálását támogató program
Szerzők: Erőss Anita, Egyed János, Miriam Schmalen, Vereckei Réka

ROUTE4U - az akadálymentes városi közlekedést segítő mobilapplikáció
Szerzők: Bodó Péter, Szeszler Zsolt, Székely Tamás

 

forrás: Design Terminál