Emberek/Oktatás

Energiatudatos városfejlesztés - folytatódik a kurzus

2015.12.03. 08:22

Nemrég zárult le a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont által szervezett, a SPECIAL (IEE) projekt keretén belül megvalósult Energiatudatos Várostervezés című képzés kísérleti kurzusa. A hallgatók és oktatók részéről tanúsított pozitív visszajelzések alapján a képzés folytatódik. 

Végre sikerült egy olyan kurzus anyagát összeállítanunk és egyfajta ’mintatanításként’ kipróbálnunk, ami az első hallgatói visszajelzések alapján valóban gyakorlati segítséget jelent a településtervezők számára ahhoz, hogy minél inkább a hazai önkormányzati sajátosságoknak megfelelő terveket készíthessenek.” – Ongjerth Richárd, MUTK ügyvezető igazgató és SEAP oktató.

Az urbanisztika bármely ágazatában tevékenykedő tervezők kedvükre szemezgethetnek a rengeteg szakmai képzés közül, így a nagy választékban egy tanfolyam sikere alapvetően két tényezőn múlik: motivált, izgalmas előadókon és lelkes, érdeklődő hallgatókon.

Nemcsak a szakma legjobbjaiból válogatott előadói gárda biztosította a magas színvonalat, hanem a résztvevő hallgatók péntek délutáni műhelymunkákon bizonyított lelkesedése és innovatív ötletei is. A kurzus jó hangulatáról tanúskodnak a hallgatói kérdőívek és az előadók visszajelzései is.

Az Energiatudatos Városfejlesztés – lépésről lépésre címmel indított kísérleti képzés elsősorban olyan szakembereknek szól, akik településtervezéssel, -fejlesztéssel, regionális és várostervezéssel, energetikával, környezeti kérdésekkel, vagy egyéb határterületekkel foglalkoznak. A képzés összesen három teljes napot vesz igénybe, ezúttal kéthetente, péntekenként rendezik meg.




 

Minden, ami SEAP

A három képzési nap értelemszerűen szűk időkeret arra, hogy a legapróbb részletekig át lehessen adni a SEAP (Fenntartható Energia Akcióterv) tervezés minden csínját-bínját. Mindazonáltal a teljességre törekedve a szervezők igyekeztek minél tágabb látószöget biztosítva, a SEAP valamennyi érintett témájában gyakorlati ismereteket nyújtani. Olyan előadók osztották meg tudásukat, akik a fenntartható mobilitás, épületek energetikai felújítása és helyi megújuló energiaforrások, a projekt- és kommunikációs tervezés, finanszírozás szakterületeiről érkeztek. Ez a kurzus egyfajta útmutatóként szolgált arra vonatkozóan, hogy hogyan egyszerűsíthető az önkormányzati energiagazdálkodás komplex feladatainak sikeres elvégzése.

Azok az előadások, amiket elolvastam vagy személyesen hallottam, kivétel nélkül magas szakmai színvonalúak voltak. Kicsit tartottam attól, hogy a résztvevők péntek délutánra már elmaradnak, de kellemesen csalódtam, mert jó részük végig kitartott.”- Hunyadi István műhelymunka vezető.

 

Csoportos feladatok, töretlen lelkesedés

Az előadásokat követően műhelymunkára került sor, hogy a hallgatók csoportokat alkotva a gyakorlatban is érvényesíthessék az aznap tanultakat. Tudásuk minél alaposabb elmélyítése végett a képzés követelménye volt egy SEAP készítéssel kapcsolatos házi feladat beadása is. A házi feladat is a fenti célt szolgálta:

Nem vártuk el a teljes körű és hibátlan SEAP készítését, inkább élménypedagógiai megfontolással az volt a célunk, hogy a hallgatók saját bőrükön is megtapasztalják, milyen kihívásokkal találkozik a tervező az adatgyűjtés, tervezés, monitoring során.” – Szkordilisz Flóra, MUTK projektkoordinátor és klímatudatos tervezés oktató

Végeredményben a felnőttoktatásban ez a lényeg: tapasztalatcsere és olyan emberek találkozása, akik tanulni tudnak egymástól.

Tagadhatatlan, hogy az ember olykor fáradtan ül be egy-egy pénteki előadásra. Mégis, az előadók mindegyike olyan, a téma iránti őszinte lelkesedéssel tartott órát, hogy végül feltöltődve hagytuk el a termet.” – egy hallgató.




 

A SEAP képzés még csak most kezdődik

A kurzus a SPECIAL projekt részeként valósult meg azért, hogy rávilágítson olyan problémákra, amelyek megoldása nem lehetetlen, de esetleg eddig nem volt kéznél. A képzés eredményes volt, mind a hallgatók, mind az oktatók és szervezők számára hasznos tapasztalatokkal szolgált a jövőt illetően.

A SEAP oktatás ugyanis még nem ért véget: a kísérleti kurzus konklúzióira építve a MUTK ismét meghirdeti a képzést. A tanfolyam 3 napos, az időpontok és a tematikák a következők:

2016. január 15. péntek 10.00-17.30
Átfogó háttér és összefüggések
A Fenntartható Energia Cselekvési Terv (SEAP) felépítése, logikája és készítése
A SEAP logika a tervezési rendszer elemeiben
Műhelymunka: a SEAP-logika beültetése különféle meglévő tervekbe

2016. január 22. péntek 10.00-17.30
A fenntartható mobilitás tervezési módszerei, eszközei
A megújuló helyi energiatermelés lehetőségei és korlátai
Az épületállománnyal, létesítményekkel kapcsolatos eszköztár
Műhelymunka: a SEAP-logika alkalmazása egy adott mintaterületen


2016. január 29. péntek 10.00-17.30
A projekttervezés alapjai és gyakorlata
Tervezés, kommunikáció, partnerségépítés
Az energiatudatos fejlesztési beavatkozások finanszírozása
Műhelymunka: Finanszírozási és kommunikációs terv

A részletes kurzusterv innen tölthető le.

A képzés helyszíne:
Mind a három képzési napot Budapesten, a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) székházában tartjuk. Cím: Budapest, 1094. Liliom u. 48.

A képzésre való jelentkezés módja
A képzésre itt lehet jelentkezni, a résztvevők száma limitált, maximum 30 fő jelentkezését tudjuk befogadni. Jelentkezési határidő: 2016. január 6.

A kurzus díja 50.000 Ft+ÁFA /fő.

A kurzusról további részletekért kísérjék figyelemmel a www.special-eu.hu és a www.mu-tk.hu híreit.

 

Magyar Urbanisztikai Tudásközpont