Engesztelő kápolna a Normafára

Ahogyan Mórucz László diplomatervének indoklásában írja "célom, (...) felhívni a figyelmet a magyarság egy majd’ elfeledett keresztényi feladatára, egy mozgalomra, s feladatuk súlyára, fontosságára." Bemutatjuk a Széchenyi István Egyetem végzős hallgatójának elképzelését.

Története

1939-ben történt, hogy Natália nővérnek – aki egy felvidéken született, szerény, visszahúzódó apáca volt - látomásban nyilatkoztatta ki Jézus és Szűz Mária akaratukat: Magyarországról induljon ki egy világméretű engesztelőmozgalom. Ennek véghezvitelére új rendet kellett alapítania, s megpecsételésképp a Szent Anna-rétre egy kápolnát építeni. Látomásai között voltak beteljesült jóslatok, intések, felszólítások is. Többek között XII. Pius pápa az egyik ilyen látomása miatt maradt a világháború idején a Vatikánban. Állította, ha a kápolna felépült volna a kérésnek megfelelően, a világháborút is elkerülte volna az ország. Ezeket mind lejegyezte, ebből könyv is jelent meg.

A nővért felkarolta Mindszenty József bíboros. Az állam az egyháznak adományozta a földterületet, megkezdődött a tervezés Hermány Géza által. 1944-ben letették az alapkövet, azonban már késő volt, az orosz hadsereg elérte Budapestet, félbeszakadt az építkezés. 1946-ban újabb próbálkozás történt, de az aktuális politikai helyzet nagy akadálynak bizonyult, Mindszentyt letartóztatták, majd szabadulása után Ausztriába menekült.

A rendszerváltás után 1992-ben újra felmerült az építés szándéka, Natália nővér még élt, azonban a földterület tulajdonjoga körül problémák akadtak, elhalt az ügy.

2011-ben megalakult a Világ Királynője Engesztelő Mozgalom és Alapítvány. Eltökélt szándékuk a kápolna felépítése, s Natália nővér hagyatékát gondozni.

A feladatról

Diplomatervem igen nehéz témának bizonyult, rengeteg feladat és probléma vetődött fel. A szakralitás komoly dolog, az emberek hite írta a történelmünket. Mindenkiben él egy kép Istenről és a túlvilágról. Néha bizony úgy éreztem, nem vagyok elég érett a feladathoz, hogy a láthatatlan valóság tárgyi nyomait létrehozzam, a maga tökéletlen visszfényével sem.

A kápolna nem is próbál önálló teret a céljára lehatárolni egy szentnek hívott helyen; úgy tekintettem, mintha a kápolna már állna, csak kell egy jel, egy anyag, amiben testet ölt egy része, hogy érezzük, hol is vagyunk. Így alakult ki, hogy Isten házának előtere a réten helyet foglaló „hat fa” az előtér, a fák térfala a falak, és a kápolna a szentély, egy lezárás. Az épületben ez a lezárás és a mégis mögötte lévő funkció keltett feszültséget, mely izgalmas építészeti feladat is egyben. A két funkció különálló, mégis egy. Nagy nemzetközi zarándokutakon jellemzőek a – valószínűleg szükség okozta – templomszállások használata, ahol szent és profán egybemosódik. Talán azokhoz tudnám hasonlítani a helyzetet, de más a megoldás.

Az épület kezdeti fázisaitól törekedtem a divatos megoldások kívül tartására. Egyszerű, őszinte házat akartam, amely nem akar feltűnősködni, csak csendben akar lenni, örülni a kevésnek is, annak, ami van. Mindezt jó minőségben. Amelyek együtt, azt hiszem, nagyon is kortárs gesztusok.

Összességében a célom az volt, hogy a ház a zarándokokat egy rövid időre kellemes maradásra bírja egy csodás környezetben, majd útjára indítsa. Emellett egy, a helyhez méltó Isten imádására felhívó jelet, helyet hozzak létre, ahogyan azt Natália nővér látta.

A tervből rengeteget tanultam. Többek között, hogy valamit nem tenni is nehéz lehet.

Helyválasztás a Szent Anna-réten

A korabeli tanúk és a talajradaros feltárások nyomán nem volt megállapítható az 1944. évi alapozás, vagy az 1946-os Mindszenty alapkőletétel pontos helye, ezért a Szent Anna rét bármely pontja alkalmas lehetetett. Számomra egy jel volt, hogy felülnézetből a rét alsó, északi része kirajzol egy keresztet (Salamoni templom utalás a természetben); és mivel látomás útján adták meg a pontos helyet, ez a jelenség is erősíti a hely szakralitását.

Nagyon megfogott a helyszínen, ahogy megpillantottam a sűrű erdőtől külön, a tisztáson álló kört alkotó hat tölgyfát. Erős térfoglalás és helykijelölés.

A hely különlegessége továbbá, hogy több zarándokútvonal halad át rajta. Sőt, mi több, a Mária út É-D-i és K-NY-i tengelye itt találkoznak, majd haladnak együtt pár száz métert az újbóli különválásig.

A Szent Anna-rét alapvetően minőségileg három nagyobb részre bontható:

• az úthoz közel eső, a forgalmasabb, hangosabb (itt van a játszótér és több tűzrakóhely)
• a nyugati részen találhatóak a Vasas SC Sí Szakosztály elhanyagolt gazdasági épületei
• az alsó rét a legcsendesebb, legeldugottabb rész, két ösvény halad át rajta; de ide venném még a Mária utak kereszteződésének környezetét

Az alapos elemzés, helyszíni bejárások, illetve a domborzati- és zajvizsgálat során arra jutottam, hogy az utóbbi, alsó rét a legmegfelelőbb az épület elhelyezésére, a program megvalósítására.

Kápolna

A réten lévő emberek száma rapszodikus, pulzáló. Ehhez a kápolnának alkalmazkodnia kell, így döntöttem végül a szabadtéri kialakítású kápolna mellett.

Alapelveket fogalmaztam meg magamnak, melyek a következők: ne váljon tolakodóvá, hangoskodóvá, de mesterségesen kopottá sem; nem erény, ha meglepő; egyszerű, őszinte és tisztességesen elkészített legyen! Nem palota, sokkal inkább atyai ház, ahová a tékozló fiú is betérhet.

A kápolna zarándokutakon való helyzetéből adódik, hogy helyt kell álljon indulóállomásként (Szent Jakab út) és közbensőállomásként (Mária út) is. Tehát egyrészt biztosítja a megérkezést az útra, ráhangolódást, átszellemülést segíti elő, másrészt a pihenés, továbbindulás funkciónak kell, megfeleljen. Az ökumenikus kápolnát a Mária út vallásos személetével, s Natália nővér látomásaival, Istenbe vetett hitének megfelelő, ezekkel egyező világlátásban terveztem. Mégpedig felgyorsult korunk ideiglenességét, tolakodó hazugságait nélkülözve, kizárva. Fontos volt, hogy kis karbantartási igényű legyen, az anyagok és megoldások legyenek tartósak, a hegyvidéki klimatikus viszonyoknak és nagy látogatói létszámnak ellenállóak.

A kápolna és a „hatfa”, elhelyezkedésükkel kijelölnek egy területet, mely maga a templomtér: előtere a hat fa által közrefogott meditatív tér, falai a fák térfala, a kápolna pedig a szentély.

Zarándokpihenő

A réttől nem messze egy 28 fős zarándokház található, azonban ez kerülővel esik útba, a megérkezés és az itt levés kapcsolata döcög. A zarándokpihenő nem titkolt célja és feladata, hogy a zarándokokat a réten, a szent hely közelében tartsa, ha csak 1-2 órára is, de akár egész éjjelre. Innen, aki szeretne, éjszakára lemehet a magasabb komfortfokozatú zarándokházba, de a feltételek adottak a maradásra. A két épület kiegészíti egymást.

Az egységben helyet kapott egy szociális blokk, egy emeleti hálózsákos pihenőhelyiség és egy közösségi helyiség tűzhellyel. A zarándokpihenő átmeneti közösségi tere egy eltolható kapuval egybenyitható a mellette lévő tűzrakóhely környezetével egészen a fák térfaláig, így lakótérré változtatva azt.

A rapszodikus, pulzáló kihasználtság miatt véleményem szerint a szociális blokk méretét ilyen esetben fenntartható keretek közé kell méretezni. Egy mise alkalmával nem jellemző, hogy az emberek csoportosan wc-re járnak, így OTÉK szerint 40 férfire és 30 nőre méreteztem a szociális blokkot. Ha a misén előreláthatólag magas létszámot érnek el, akkor mobil wc-s megoldást javaslok, így alacsonyabb költségű maradhat az üzemeltetés. Egy-egy szervezett zarándoklaton jelenleg jellemzően 10-15 ember indul el. Ezt a létszámot maximálisan kiszolgálja a wc és a zuhanyzó blokk.

A zarándokpihenőt a zarándokház gondnoka és önkéntesek tartanák fönt; a kettő, egy intézmény lenne.

Két funkció egyben, mégis külön

A kápolna és a zarándokpihenő funkciójának összeépítésével, egy tető alá hozásával talán feszültség keletkezett köztük, mely alapvetően a feladatban, a funkciók egymáshoz való viszonyában van. Ezt oldja a két funkció elhúzása egymástól. Így alakult ki, hogy a közösségi térbe átsejlő kápolna kőfala ad egyfajta szakralitást a térnek, amely cél volt.

Más kérdés, hogy a fentebb említett templomszállásokat tekintve feltételezhető, hogy ezt a feszültséget egy azt megjárt zarándok abszolút nem érzi.

Az új épület egységes, nyújtott tömege két fő részből áll, melyeket egy tető köt össze. A nyugati fejegység egy fedett-nyitott kápolna, az épület többi része tavaszi- nyári- őszi zarándokszállásként funkcionál.

Anyagok

A tervezés során törekedtem természetes anyagokat használni, illetve burkolat nélküli felületeket képezni; az őszinteség és egyszerűség jegyében.

Meglévő anyagok: A Világ Királynője Engesztelő Mozgalom a kápolna építésére már több éve gyűjt építőanyagokat, adományokat az ország minden tájáról, önkormányzatoktól, egyesületektől. Ily módon kb. 200 vágott kőtömb és több száz tégla gyűlt össze. Ezek figyelembevételével és felhasználásával terveztem meg az épületet.

A kövek sokfélesége problémát vetett fel, de ugyanakkor pont ez a szépsége is. A kápolna falaiba három irányban változó méretű kőtömbök kerültek elhelyezésre, melyek külső oldala síkban van rakva, illetve magasságuk válogatás után, váltósorosra lesz vágva. A kápolnafalak pontos képét a sorsszerűség, illetve az építőmester alakítsa ki. A kőtömbök kiugráló vízszintes felületei kiválóak mécsesek számára. A gyertyagyújtás az engesztelési folyamat egy nagyon fontos része. A bekormozódó kövek varázsa erősíti a koncepciót.

A szociális blokk falait nem csak hogy épületszerkezetileg legpraktikusabb volt tömör téglából tervezni, hanem ezek is a meglévő anyagok listáján vannak. A köré épülő faszerkezetű átmeneti teret lehatároló áttört szerkezet melegséget, befogadást sugároz.

A közösségi helyiség téglafala egy üreges tömegfalat alkot, melyen felfut a lépcső. Működése a cserépkályha analógiája. A fatüzelésű sparhelt begyújtása a fal üregeiben légmozgást generál – a kb. 300 C°-os kémény sugárzó hője által. A megfelelő csappantyúkat kinyitva, illetve elzárva más a működése. Így lehet alkalmas hűvösebb éjszakákon melegedésre, és nem zavaró a forró nyári napokon.

Összességében a kápolna kő falai az örökkévalóság, stabilitás, megbízhatóság, halhatatlanság szimbólumaival egy erős súlypontot képez az épület végében, míg a csatlakozó fa/tégla épület alázatosan, tisztelettel próbál hozzáépülni a maga ideiglenességével.

Mórucz László
Budapest, 2015. február 2.

Opponencia Mórucz László „Engesztelő kápolna Normafán” című diplomatervéhez

Mindenekelőtt szeretném megköszönni, hogy László személyesen hozta el hozzám diplomatervét, így lehetőségem nyílt a tervek mellett az alkotót is megismerni.

Lászlóval a tervezési helyszínen, a decemberi ónos eső által megkopasztott Normafánál találkoztunk. A hely igazán inspiratív: a piciny Anna kápolna körül adomány kövek várják, hogy serény kezek engesztelő kápolnát emeljenek belőlük a békéért a Világ Királynőjének tiszteletére.

Nagyon szimpatikus a témaválasztás. Mindig öröm egy új templom születését látni, magasztos, ha a hit oly erőssé válik, hogy köveket mozdít meg. László észrevette, hogy a közel nyolcvan éves építési szándék már a Szent Anna rét végébe hordta a köveket s ennek a régi történetnek a befejezését vállalta. A történetet meghallgatva a tervezett kápolna létjogosultsága részemről megkérdőjelezhetetlen.

Az erdős hegytetőn két zarándokút, mint régi jó barátok találkoznak, párszáz métert karöltve haladnak, s mikor már megosztották emlékeiket, őszinte jókívánsággal búcsút intenek egymásnak, s mennek tovább, ki-ki a maga dolgára. Szép gondolat, hogy a tervben e két barát az Anna réti zsivajtól kicsit távolabb, egy kellemes tisztáson közösen megpihen egy rövid imára. „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok köztük”(Mt. 18.20)

Kint a helyszínen nekem is sokkal megnyugtatóbb volt a terven szereplő tisztásra képzelni a kápolnát, mint a meglévő Anna kápolna mellé – ahova Natália nővér álmodta, és ahol egyébként már egyszer lealapozták. A László által kijelölt hely sokkal csendesebb, nyugodtabb és körülhatároltabb, ezáltal mind az imádságra, mind a szemlélődésre alkalmasabb.

Általánosságban is helyesnek tartom, hogy Natália nővér látomásainak konkrét, már-már csomóponti részletekre kiterjedő építészeti útmutatásaitól László elszakad. Ezzel a teljes történet reálisabbá, korszerűbbé és minden szempontból beágyazottabbá válik.

A zarándokszállás, mint kiegészítő funkció izgalmas felvetés. Az, hogy már működik egy a közelben, bizonyítja, hogy nem légből kapott az ötlet, az igény valós. Szerencsés, hogy a tervezett épület kimondottan más igényszintet céloz meg, mint a panziószerűen üzemelő meglévő szálláshely. Ez a különbség segítheti a két szállás együttélését.

László a két funkciót összeépítette. Ezzel a döntésével könnyen azonosulni tudok: szeretnék én is úgy tekinteni a templomokra, hogy szentek ugyan, de nem érinthetetlenek. A Szent Jakab út spanyolországi szakaszán ez a fajta együttélés különben is gyakori. Tetszik, hogy az összeépítés határozott: tömegében egységes, anyagában szétválik a két funkció. Nekem ez a tetőszerkezet váltása nélkül is elég lenne…

Az épület tömege egyszerű és szép. A választott klasszikus házforma az európai ember számára valahogy mindig olyan megnyugtató. Maga a kápolna gyakorlatilag egy kicsi szentély, melynek temploma az egész rét. Ez a pici szentély sejtelmes, hívogató. A berendezése egyszerű, már-már puritán: ez az ára annak, hogy ne kelljen –és ne is lehessen - bezárni. A falakban a kövek ötletes rakása szép végeredményt sejtet, ráadásul valamiféle ősi díszítő szándékot idéz, melyet európai építészetünk jó ideje oly mélyre elásott.

Az épület térszervezése egyszerű, tiszta. A megcélzott igényszintet színvonalasan kielégíti. Egyedül a tetőtér természetes megvilágítását keveslem.

A szerkesztés tisztasága ellenére érzek egy kis bizonytalanságot a kápolna és a zarándokszállás közé kerülő „fedett-nyitott tér”-ben. Szerintem ez a tér egy kicsit nyomasztó. Azt gondolom, hogy ha a zarándokszállás előtereként szeretne működni, akkor a „közösségi helységgel” valódi kapcsolatra lenne szüksége, valószínűleg egy ajtó sokat segítene rajta. (De ha én is belerajzolhatnék a tervbe, akkor ezt a teret úgy, ahogy van, elhagynám…)

A szerkezeti megoldások az épületszerkezeti részletek szintjéig átgondoltak. Az anyaghasználat képletszerűen tiszta. Az egyszerűségre való törekvés a tervben végig következetes. A hőszigeteletlen tetőszerkezet lehet, hogy nyáron kevés lesz…

A terv a ház távolabbi és közvetlen környezetét is érintetlenül hagyja. A szándék nyilvánvaló és szimpatikus, de azt gondolom, hogy némi jól eltalált burkolt felület még nem sértené a koncepciót, viszont a ház mindennapos használatát könnyíthetné.

Istenhívő emberként egy kápolna terve mindig megindít. Azt hiszem, hogy jó templomot kétféle attitűddel lehet tervezni: vagy ihletett művészként áll hozzá a tervező és a személyes Istenképét faragja a kőbe, vagy a háttérbe húzódik, s feladatát jó építőmesterként végzi. László ez utóbbi utat választotta. A végeredmény tükrében azt mondhatom, hogy ez helyes döntés volt.

Összességében a terv mértéktartó, alázatos, visszahúzódó, de egyúttal nyitott és befogadó. Azt gondolom, hogy ez a viselkedés Jézushoz és a kereszténységhez illő. Örülök, hogy László ezt a feladatot választotta, és gratulálok az attitűdhöz, mellyel a tervet elkészítette.

Juhász Kristóf Attila építész
Budapest, 2015. 01. 26.