építési sztárok? - fókusztéma indul

Az építési sztárok az architainment ikonjai: nevük legalább olyan fontos, mint az épület lenyűgöző látványvilága. Mert e tervező csillagok alkotásainak valamilyen értelemben lenyűgözőnek kell lenniük, olyan műveknek, melyek a technikai fejlődés legújabb eredményeit kell reprezentálniuk.
Témaindító írás

Értelmiségi körökben ma Magyarországon még a minimális építészeti műveltség sem általános. Néhány kivételes példától eltekintve az építészeket alig ismerik: nem számít kínosnak, ha egy-egy jelentősebb kortárs épület tervezője nóném – ellentétben az irodalmi-színházi tájékozottsággal kapcsolatos elvárásokkal (a képzőművészeti és filmművészeti műveltség „foka” valahol a kettő között áll).

Van azért ebben valami természetes: az épületeket elsősorban funcionális tárgyakként használjuk, ritkábban tekintjük szellemi teljesítménynek avagy műalkotásnak. Építészek sztársága éppen ebből a szempontból meglepő: míg a 19. századból és a századfordulóról még sok történetet ismerünk Európa-szerte ünnepelt építészekről, addig a 20. század nagy része az „Architektur ohne Namen” jegyében zajlott. A tervező elsősorban mérnök, aki a modern építészet elveit követi. Társadalmi helyzete, szakmájának politikai meghatározottsága vagy az építéssel kapcsolatos általános gondolkodás nem engedi meg, hogy sztárrá váljon. Kivételek persze mindig akadtak: ám a világhírű építészeket inkább szellemi nagyságként (Le Corbusier) vagy a hatalomgyakorlás egyik „eszközeként” (Albert Speer) ismerték, semmint a szó klasszikus értelmében vett sztárnak.

A sztárhoz olyan „körítés” tartozik, amely nem a terméket (az illető által tervezett épületet) magát, hanem azt az életfilozófiát, életérzést, azt a sajátos értéket, netán politikai ideológiát adja el, melyet az építész személye és alkotása együtt sugároz. Ez különbözeteti meg Philip Johnsont mesterétől, Mies van der Rohétól: az előbbi a posztmodern provokativitás ikonja, évtizedekig a média egyik főszereplője, az utóbbi – bár óriási hírnévre tett szert – a sztárallűrök nélküli szellemi nagyságok szerényebb népszerűségét élvezte.

Az építési sztárok az architainment ikonjai: nevük legalább olyan fontos, mint az épület lenyűgöző látványvilága. Mert e tervező csillagok alkotásainak valamilyen értelemben lenyűgözőnek kell lenniük, olyan műveknek, melyek a technikai fejlődés legújabb eredményeit kell reprezentálniuk (ilyen értelemben az építészet egyik legősibb jellegzetessége ma is fellelhető, de jóval csököttebben). A sztár és műve visszatükrözi az ipari innovációba és a szabad piacba vetett bizalmat; az épület monumentális látványvilágával, nagyszerű technikai megoldásaival a befogadók számára egyfajta varázslatot kínál.

A nagy ingatlanberuházók hamar felismerték, hogy jó befektetés sztártervezőt alkalmazni, mert az így keletkező hozzáadott érték akár meg is sokszorozhatja a profitot. Az, hogy mi van előbb, a tyúk vagy a tojás, azaz, hogy a beruházó a már kész sztárokban látja-e meg a lehetőségeket, vagy a beruházó farag-e csillagot „hollywoodi mintára” a hipertehetséges de „mezei” tervezőből, sosem lehet tudni.

HP