A négy érdekes és színes építész személyiséget – Horváth Andrást, Kulsits Tibort, Rosta S. Csabát és Viszlai Józsefet – először arról kérdeztük a Szervita téren, hogy vidékről vajon milyennek látszik Budapest. S bár kicsit hosszúra sikerült a bevezető, mindenképpen szerettük volna hallani tőlük, hogy vajon létezik-e főváros-vidék ellentét, megmaradtak-e azok a különbségek, amelyek oly karakterisztikussá tették a huszadik századi magyarországi kultúrpolitikai diskurzust. Ma már nem leküzdhetetlenek az országon belüli távolságok, építészként mindenki mindenhol jelen lehet, bármelyik pályázaton "helyi" tervezőként szerepelhet, de óhatatlanul felmerült bennünk a kérdés, hogy vajon mennyire független a tervező a helytől, annak tradícióitól, jellegzetességeitől és döntéshozói kapcsolatrendszerétől.
Ezt a kérdést a sztárok magyarországi szereplése is előtérbe hozza, mire a nagyrészt főépítészekből álló társaság egyre inkább a főépítészek felelősségére és lehetőségeire terelte a szót, és a mindenkori helyi főépítész szerepének jelentőségét emelte ki. A beszélgetés vége felé a Dél-Dunántúli Építész Kamara elnökének jelenléte evidenciaként a pécsi EKF és a körülötte zajló ügyekre irányította a figyelmet. Horváth András végül frappáns és lényegre törő összefoglalóját adta annak az országos médiafigyelemmel kísért zavaros történetnek, ami az Európai Kulturális Főváros pécsi beruházásairól szól. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy felkérésünkre azonnal igent mondtak és Budapestre jöttek vendégeink, és bár a közönség személyes érdeklődése nem volt túl nagy, a beszélgetés teljes hanganyagának közzétételével abban bízunk, hogy azok is meghallgathatják e laza, de tartalmas és szókimondó két órát, amelyben volt szerencsénk részt venni.
fotó: KÉK - www.kek.org.hu