Programok

ÉPÍTÉSZEk világnapNAPja és a Zene Világnapja

2015.09.24. 10:26

Október 5-én egy közös esten ünneplik a Zene és az Építészet Világnapját. Az Ybl Egyesület szervezésében építészek mutatják be a rendezvény helyszínét, a Zeneakadémiát, majd koncertekkel ünneplik az eseményeket. 

Időpont: 2015. október 5. hétfő 18:30 óra
Helyszín: Liszt Ferenc Zeneakadémia

A Zene Világnapját október 1-jén, 1975 óta ünneplik, Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának a felhívására. Az Építészek Világnapját október első hétfőjén, az Építészek Nemzetközi Szövetsége (VIA) kinyilvánítása alapján 1998 óta ünnepeljük.

Goethe a straßburgi székesegyház előtt állva misztikus elragadtatásában mondta: „…Baukunst als eine erstarrte Musik…” ~ az építészet megfagyott muzsika, megdermedt,megkövült muzsika…

Püthagorasz görög filozófus tanítása szerint a szám a látható és a láthatatlan világ közötti határjelenség, kidolgozta a hangtávolságok számszerű rendszerét.
A püthagorasz-i hagyomány szerint, ha el tudjuk magunkban hallgattatni a világ zsivaját, a kozmikus létezésre figyelve, néha, pillanatokra, hallani vélhetjük a szférák zenéjét: ahogy a számok énekelnek. 

Másik görög filozófus, Platón, az európai esztétika korszaknyitó nagy alakja szerint a hangviszonyok mögött a szám és a mérték alapelve áll.
A platón-i meghatározás szerint, a művészet feladata elsősorban a szépség megjelenítése. A zene lélekre gyakorolt hatását kiemelve mondta „a zene nem végződhet másutt, mint a szép szeretetében”.

A szép szeretete, igény a szférák zenéjének, a számok énekének hallgatására, Kodály intelmének megfelelően /A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése/ hozta létre évekkel ezelőtt az Építészet Világnapját, a Zene Világnapját együtt ünneplő építészeti bemutatókkal és zenei koncertekkel ezt a programsorozatunkat. /szmoditsj/

Szervező: www.yblegyesulet.hu

Megnyitó: Dr. Vigh Andrea Liszt Ferenc zeneakadémia rektora

A Zeneakadémia

Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zeneoktatás megújuló központja Budapesten
Lakatos Gergely - a Zeneakadémia főmérnöke

Az építészek

Magyari Éva, Pazár Béla DLA, Potzner Ferenc
a rekonstrukció és az ujjá született épület bemutatása

A zene

Zenélő Építészek - (lélek)Építő Zenészek Örömkoncertje
közreműködik: Nemzeti Filharmonikusok Kamaraegyüttese, MOMENTO kórus Sziklás Tünde alapító karvezető, Ybl 5Ös az Ybl Együttes amatőr kamaraegyüttese


természetbeni támogatók
Közreműködő: építészek és zeneművészek, az Europa Nostra díjjal kitüntetett Zeneakadémia

a Zeneakadémia rekonstrukciója a „Liszt Ferenc Zeneakadémiája,az európai
felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten”c.projekt keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Helyszín: Liszt Ferenc Zeneakadémia - Nagyterem Budapest VI. Liszt Ferenc tér 8.

A részvétel regisztráció köteles, szeptember 30-ig, kizárólag az ybl.epzenevilnap@gmail.com címen.