Építészet: a köz-ért

„Össznépi társadalmi játék, mire egy kis élelmiszerbolt megszületik, és ennek során teljes keresztmetszetét láthatjuk az országnak” - összegezte aktuális munkáinak tanulságát Kendik Géza építész törzsasztalánál, a Gerbeaud cukrászdában. A közelmúltban épült áruházlánc-szemek megalkotásáról, precizitásról, összefogásról, vagyis az építészetről magáról beszélgetett Mizsei Anett a tervezővel.

A külvárosi, kertvárosi vagy épp kisvárosi környezetben gombamód szaporodó kis élelmiszerbolt-dobozokat mindenki ismeri, a többség használja is. A '90-es évek közepétől tíz év alatt olyan hálózat épült belőlük, hogy a külsőbb területek ellátottsága 100% fölé emelkedett, az ilyen célra beépíthető zöld foltok pedig egészen egyszerűen elfogytak. A további terjeszkedési igény lassan a belvárosi (túlnyomórészt budapesti) ingatlanok felé terelte a beruházókat, köztük az egyik nagyobb német áruházláncot is. A meglévő, olykor műemléki védelemmel vagy épp izgalmas történeti háttérrel bíró épületek és a lánc által javasolt prototípus találkozásából kisebb-nagyobb építészeti feladatok születnek. „Ami leginkább hiányzik az építőiparban, az a hosszú távú tervezés. Az élelmiszerboltnál ez éppen hogy jól működik, így az együttműködés közös érdek. A belvárosi zsömlebolt a mai kereskedelmi élet nagy túlélője: alighanem minden előbb megy tönkre, mint az.” Felmerül persze a kérdés, hogy az ipari és/vagy műemléki környezetben nem lenne-e kívánatosabb valamilyen magasabb rendű, nagy társadalmi, eszmei értékű hasznosítás. Állami támogatás és magánberuházások híján azonban ennek ma nincsen realitása. S ha már úgysem lehet mindenből galéria, a kereskedelmi funkcióval sok esetben menthető vagy újra használatba vehető egy-egy addig elhagyott ingatlan.

Ettől a pillanattól kezdve az épület sorsa szűkebb értelemben az építész kezébe kerül. Tágabb értelemben persze ott állnak közvetlen mellette a megrendelők, a környékbeli lakók, a hatóságok, összesen több száz ember, akik mind valamilyen viszonyba fognak kerülni a beruházással. Már az első ceruzavonás előtt döntések sorozatát kell meghoznia a tervezőnek. Kendik Géza számára az egyik kiindulópont a társadalmi párbeszéd, a másik az épület struktúrája. A végcél pedig az, hogy mind az emberek, mind az épület nyerjen az átalakítással: az elhagyott, rossz hírű helyekre költözzön vissza az élet, az elhanyagolt, leromlott minőségű házak felújításával, új infrastruktúra, gépészet létesítésével emelkedjen azok értéke.

Géza minden képzeletet felülmúlóan komolyan vette a lakossági fórumok jelentőségét, s hozzáállása - többek közt ebben is - egyezett a beruházó elképzelésével. Egy kereskedelmi cég, ha akar, bárhova beköltözik, akár saját standard követelményrendszere ellenére is! Az azonban már ritkaság, hogy egy láncnak fontos legyen a jó kapcsolat a környezettel, hogy a lakók jó szájízzel távozzanak egy-egy gyűlés végén. Ennek alighanem az is oka, hogy a német és osztrák környezetből kinőtt vállalat már mintegy 3000 projektet vitt végig, a magyarnál sokkal (ön)tudatosabb és agilisabb társadalmi környezetben. „A munka során az is cél, hogy tanuljunk az emberektől, az emberekről” - vallja a tervező. Fáradalmas, hosszú folyamat ez, s huszonöt évi tervezői gyakorlat után is új kihívást jelenthet egy-egy ilyen fórumon a lakókkal való kommunikáció és a hozzájuk való alkalmazkodás. A kulcskérdés talán az, sikerül-e „csak” beszélgetésként kezelni azt. A legtöbb házban óriási a merítés a társadalmi rétegekből, de főbb kérdésekben mindenki egyetért: „mennyibe kerül és mit kapunk érte?” És igen, utána tisztább lesz, és szebb, és jobb lesz a fűtési rendszer, de hát bizony, az építés zajos lesz és lesz por és lesznek beszállítók... (Ezzel rögtön belép a kivitelező - ha mégoly virtuálisan is - a képbe, hiszen rá kell majd venni, hogy ne legyen éjjeli munkavégzés és egyébként is a lehető legkisebb felfordulással járjon az átalakítás, amire leginkább az idősek érzékenyek.) Ugyanakkor örömmel vegyes meglepetéssel tapasztalta, hogy az emberek körében megbecsülik az építészt.

A cég a helyszíneket elsősorban stratégiai jelentőségű pontnak látja. Olyannyira, hogy adott esetben komoly plusz összeget és energiát is hajlandó befektetni a város egyes pontjainak megszerzése érdekében - se ennek egyik vetülete a fent részletezett lakossági együttműködés. Építészeti oldalról ugyanez adja a tervező kezébe az lehetőséget, hogy az átalakításból ne vizuális környezetszennyezés szülessék - s ehhez gyakran akár a főépítészig is el kell jutni.

A tervezés során először meg kell ismerni az adott házat, történetét. Géza vallja: „a ház nőnemű. Van formája, lelke. Fiatalkoromban pontos elképzeléseim voltak róla, milyennek kell lennie. Mára rájöttem, nagyon sok ház tetszik, de bizony kikényszerítik, hogy figyeljek oda rendesen.” A Tűzoltó utcában például levéltárból felkutatott eredeti tervek, míves, monarchia-korabeli részletrajzok adták meg az átalakítás alaphangulatát. „Nem az a kérdés, mit csinál az építész, hanem hogy mit nem! Kompromisszumokat vállalni kell, de olyat, amiben nem hiszek, nem rajzolok le.” - mondta a tervező. „Meg kell menteni a jó részleteket. Ha a 15 évvel ezelőtti Kendik Gézával beszéltek erről, neki még nyűg lett volna. Ma már tudom kezelni a múlt kis maradékait.” Itt a meglévő épület megőrzött, értékes struktúrájába mintegy kapszulaként ültette be a funkciót a tervező. A bontott tégla használata, a régi anyagok és szerkezetek maximális figyelembe vétele miatt értékmentő átalakításként értelmezhető ez a beruházás.

A Rákóczi úti üzlet esetében ezzel szemben már nemcsak megőrzésre, de visszaállításra is szükség volt. Az egyébként nagyon friss, szinte mainak ható szocreál homlokzatok a földszint magasságában komoly múltbeli átalakításokat szenvedtek el. Egy valaha jó minőségű házból közel 80 év múlva kellett visszahozni az egykori állapotot. Itt az eredeti struktúra újraépítése mellett egyedül a portáloknál alkalmaztak látványosan 21. századi szerkezeteket, s szerencsére az áruházlánc által használt antracitszürke fém nyílászárók kiválóan illeszkednek a ház egészéhez. A szűk, belvárosi szituációban mindig komoly aggályokat okozó pont a beszállítói zóna. Habár ez eddig is létezett (a bolt helyén bútoráruház üzemelt), most rendezettebb formában és a lakók számára is használható módon rendelkezésre áll, így a költözés vagy nagyobb bútorok, háztartási eszközök rakodása a forgalom zavarása nélkül lehetségessé vált.

A Báthory utcában egészen extrém szerkezeti vastagságok, és a gépészet elhelyezése okozott komolyabb fejtörést. Utóbbit általában a tetőn szokás elhelyezni, itt ez teljesen reménytelenné vált. Végül a pincében, rejtett, angolaknás szellőztetéssel és frisslevegő-beszívással sikerült a bolt ellátására alkalmas rendszert kiépíteni. A külső hőszigetelés helyett átszellőztetett, kétrétegű struktúrával minden mai követelménynek megfelelő üzlet készült. S ahol egykor Rákosi Mátyás cenzúrázta a filmeket, ma fiatalok, családosok és nyugdíjasok veszik meg a napi élelmiszert.

2009. november 5. A Kossuth mozi bezárása egészen hirtelen történt. Az utolsó években az üzemeltetők próbálták felzárkóztatni a filmszínházat a multik mellé - úgy tűnik, hiába. Mint Géza elmesélte, az első bejáráson a legmegdöbbentőbb az volt, hogy mindaz, ami a mozi üzemeltetéséhez kellett, még ott állt a termekben. A vetítőket épp csak be kellett volna kapcsolni, s mindössze a jegyárus hiányzott az ablak mögül. Az egykori mozi sorsát a szívén viselve a tervező itt is a kapszula-elv mellett döntött. Könnyűszerkezetek teszik - ha úgy alakulna - visszaállíthatóvá az egykori funkciót. A lehető legvisszafogottabb homlokzati megjelenéssel az egyébként itt jelenlévő kakofónia csökkentését célozta, ugyanakkor jó hír, hogy hamarosan új, de a régivel azonos betűtípusú és stílusú neonfelirat jelenhet meg az első emeleti mellvéden. A német cég még abba is belement, hogy lemondjon saját logójáról. Egy ilyen apró felirat már a városépítészet egy szintjére emeli az egyébként utcaképbe simuló beruházást.

„Az ilyen átalakításoknál a legfőbb feladat tehát észrevenni és kibontani a finom részleteket és struktúrákat. Ez egyfajta tanulási folyamat az építésznek, s a válság kényszerít is arra, hogy többet gondolkozzunk.” A munka folytatódik. Az áruházlánc minden országban megkeresi és meg is tartja a számára bevált szakembereket. Az építészt a projekt utóéletében is bent tartják, a visszacsatolás folyamatos a ház működéséről. Ennek első és legfontosabb feltétele a nagyfokú bizalom, amelyre mindkét félnek rá kell szolgálni.

Mizsei Anett