Hajdanán, a shogunok uralkodása idején, úgy négyszáz évvel ezelőtt, Tokió egy jelentéktelen halászfalu volt a tenger partján. Korabeli neve, Edo is csak annyit jelentett, az ‘öböl kapuja’. A fővárossá avanzsált falucska azonban hamar benépesült; a XVIII. század közepén már egymillió lakossal rendelkezett, és lassan elkezdett terjeszkedni a tenger felé. A part feltöltése során számtalan kisebb-nagyobb sziget keletkezett; ezek egyike Tennózu, vagyis az Ég Királyának szigete.
A Metabolista építészek a hatvanas években a Tokió-öbölben látták a város növekedésének kulcsát. Kenzo Tange és Kiyonari Kikutake utópisztikus tervei azonban nem valósultak meg és egészen a kilencvenes évek közepéig csak gyárak, raktárak, vegyi üzemek működtek a tengeröbölben. A szigeteket a városközponttal összekötő új vasútvonal azonban elérhető közelségbe hozta ezt a területet, majd az ingatlanfejlesztő cégek nyomásának engedve a város 1995-ben megváltoztatta az övezet besorolását, és megnyitotta az utat a lakó-, kereskedelmi- és szórakoztató funkciók számára.
Tennózu Isle fejlesztése némileg lemaradt nagyobb szomszédaitól, de az elmúlt évtizedben - és különösen a tavalyi év óta - lendületet kapott. Az iparépületek nem költöztek el, csak átalakultak, mintegy részt kértek a fejlesztésből. Az ablaktalan falakra festmények kerültek, a partmenti raktárépületekbe pedig éttermek, bárok, és egy elegáns bútorbolt költöztek; csiricsáré lakóhajók jelentek meg a kikötőben és megépült egy part menti parkosított sétány, amely egy gyaloghídon át összeköti a szigetet a várossal. Az "art & heart", vagyis művészet és szív szlogen jegyében megrendezett street-art fesztivál jelzi a célközönséget: fiatal, művészetre érzékeny, trendi.
Mindezek még talán nem tűnnének ki a világ számos más részén is divatos kikötői rehabilitációs projektek közül, ám a raktárakat birtokló Warehouse TERRADA cég néhány szokatlan ötlettel is előállt. Idén év elején nyitották meg hagyományos festészetre és kalligráfiára szakosodó Pigment nevű művészellátó szaküzletüket, majd nyár végén az épitészeti modelleket kiállitó Archi-Depot galériát.
A Pigment belső kialakítása Kengo Kuma munkája. A mennyezeten hullámzó bambuszléc álmennyezet az épitész jellegzetes stiluseleme; ahogy azt számos tokiói épületén bizonyította, Kuma mestere a kis költségvetéssel dolgozó, de látványos térképzésnek. Az üzlet alapgondolata a hagyományok megőrzése, népszerűsitése. Ennek jegyében az eladók maguk is művészek, vagy képzőművészeti egyetemek hallgatói, akik rendszeresen tartanak előadásokat, workshopokat. Az üzlet hátsó falát természetes anyagú, színtarka pigmenteket tartalmaző üvegek borítják, a térelválasztó paneleken százszámra lógnak a nihonga (tradicionális japán festészet) képekhez és kalligráfiához használt ecsetek, a fiókokban pedig megtalálható a hagyományos japán művészetben használt merített papir, szilárd tinta, valamint a pigmentek kikeveréséhez használt, több tucatnyi különféle enyv. Ironikus, hogy az eredetileg Kínából átvett eszközök, technikák az anyaországban már eltűntek és a kínai művészek manapság Japánból szerzik be ezeket.
A Terrada cég többek között műtárgyak, filmek, makettek múzeum-szintű tárolására szakosodott, ahonnan már csak egy apró, de zseniális lépést kellett megtenniük az épitészeti makett-galéria ötletéig. A makettek még a mai, digitális korban is fontos eszközei a tervezési folyamatnak, de kívülállók ritkán látják ezeket, hiszen a munkamodellek vagy a belső, építészeti tervezőfolyamatot segítik, vagy pedig a megrendelővel folytatott egyeztetéshez használt kommunikációs eszközök. Az Archi-Depot galériában mindkét típusra bőven akad példa; a neves tervezők, Kengo Kuma, Jun Aoki, Shigeru Ban, a PechaKucha alapitó Klein Dytham Architecture mellett számtalan kisebb studió munkája sorakozik a polcokon. Az egyszerű, fából, papírból, agyagból készült, absztrakt tömegmodellek betekintést engednek a kreatív folyamatba, míg az emberekkel benépesitett, háziállatokkal, kocsikkal, fákkal díszített, asztalnyi méretű makettek előrevetítik a kész épület és az azt használó emberek kapcsolatát. A kiállított makettek folyamatosan változnak, ami az állagvédelem mellett ismételt látogatásra inspirál.
A makettek mellett elhelyezett QR-kódot okostelefonnal beolvasva az internetről a látogató további részleteket is megtudhat az épületről és a tervező építészről. Sajnos, az alaprajzok, metszetek hiányoznak; ezek feltöltése a honlapra újabb réteggel gazdagíthatná a kiállítást.
A galéria nem valószinű, hogy szélesebb tömegeket vonzana, de az boritékolható, hogy az építészek, építész hallgatók körében zarándokhely lesz, hiszen izgalmas betekintést ad napjaink neves épitészeinek munkamódszerébe.
Minden Tokióba látogató épitész számára kötelező!
Várhelyi Judit