Programok

Építészeti emlékek Lajta Bélától — Belvárosi séta

2010.11.29. 10:59

A Lajta Béla munkásságát bemutató harmadik sétára Csáki Tamás, Ritoók Pál, Lenzsér Péter vezetésével 2010. december 8-án kerül sor.

A Lajta Béla munkásságát bemutató harmadik sétára Csáki Tamás, Ritoók Pál, Lenzsér Péter vezetésével 2010. december 8-án kerül sor.

 


 

1910 körüli érett alkotásai – például a mai Új Színház a Paulay Ede utcában, testvéreinek Szervita téri üzletbérháza vagy a Vas utcai iskolaépület – a korszak európai élvonalába sorolhatók, sok tekintetben pedig már az 1920-as évek art decóját, modernizmusát előlegezik.   

előadó: Csáki Tamás, Lenzsér Péter, Ritoók Pál
időpont: 2010. december 8.  15.00-19.00
találkozó: Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola, (1088 Budapest, Vas u. 9-11.)
részvételi díj: 2500,- Ft/fő
kredit: 1,5 pont

A továbbképzés Budapest Főváros Levéltára szervezésében az Építész Továbbképző közreműködésével valósul meg.

Jelentkezés és további programok az Építész Továbbképző honlapján