Építmény egy családnak
Családi ház a Pilis-hegységben
„Párnás lányfészek”, sportos fiú-szoba, szülői-parancsnoki kabin, külön vendéglakosztály, mellette dolgozószoba. Nem beszélve a többtételes nappaliról, melyhez a tágas konyha csatlakozik, és egyebekről. Mindez szinte egyetlen nagy tömbből faragva ül a tájban, kívülről se kicsi, de a belsőt mégis óvja-rejti. A kompakt kompozíció odabenn hatásos igazán, sűrített és bő lére eresztett téregyüttes egyszerre. Családi építmény a Pilis-hegység erős lankáin: déli irányban távoli panoráma nyílik szinte a teljes fővárosra – aminek látványát remekül fűszerezik a közbenső dombok és tartozékaik.
A hely, távol a városközponttól, leginkább autóval közelíthető meg, esetleg biciklivel. A busztól sincs túl messze, de ilyen vidékeken ma már alig-alig látni gyalogost. Lazán beépített környék, mely várhatóan erőteljesen benépesül az elkövetkezendő években. Az építményt – a szakmabéli megbízóval szoros kapcsolatban – Ekler Dezső, Ybl-díjas építész tervezte; talán egyikük sem sértődik meg, ha közös művüknek tekintem. Hosszabb előkészítés után egy év alatt valósult meg, a négytagú család közel egy éve lakja, és még alakít rajta, ahogy az mindennapos egy-egy igazi otthonnál. A hely kitapintása azonban már az első vázlatokkal megtörtént, majd az engedélyezett változatra munkamodell is készült, mert csupán rajzok alapján nehéz lett volna anyagba önteni. Az alaprajzban párhuzamost alig ismerő, leginkább legyezőformát mutató tércsoportot téglafalak alkotják. A falak talán pontos helyszíni kitűzéssel még valós modellbe fordíthatók lettek volna, ám onnantól már igen bonyolult téri viszonyok, áthatások keletkeznek, ahogy a szürke fémlemez fedés kontrában, a terephez képest visszafelé lejt. Nagyon résen kellett tehát lenni mind a falazásnál, mind a födémzsaluzásnál-betonozásnál, főleg az említett ferde födémsíkok építésénél. Az építtető mint alkotótárs, rendre kijárt a helyszínre, hogy egyeztesse a kivitelezőkkel a napi penzumot.
A szerkezetépítés után következő munkálatok – ajtók-ablakok, fémfedés, váltott homlokzatburkolat kőből és vakolással, padlóburkolatok, belső kiképzés – szintén igényességről, a terek és fények komponálásáról vallanak. A ház lelke a lépcső, mely meglepően lapos, kényelmes, míg feljebb, a térformát követve húzott fokokból áll. Fontos tartozéka a különös gonddal megformált korlát, mely visszatér az emeleti erkélyeknél és hídelemnél is. A kör keresztmetszetű, azaz gömbfa kézfogót acéloszlopok tartják, melyekre lejjebb vékony, meg-megszakított acélpálcák fekszenek föl. Az így „díszített” lépcső az első szembetűnő térelem a szélfogóból belépve, jól mutatva a továbbhaladási lehetőségeket, és egybekapcsolva a valamennyi kilátási irányra nagy figyelemmel hangolt téregységeket. Különleges belsőépítészeti megoldás a lépcsőtér falát végigkísérő fióksor, ami formai összhangban van a nappali beépített bútoraival.
Bár direkt módon egyetlen részlet sem utal rá, az építmény első ránézésre mediterrán. Tájba illesztése, a terepre ültetése és a színei – szürke kő és barna falak – egyaránt hozzájárulnak ehhez anélkül, hogy tengelyes szimmetria, oszloprend, vagy régieskedő cserépfedés tűnne fel. Sőt, szigorúan egyenes vonalak és síkok szerkesztéséből épül a ház, az egyetlen kivétel a félkörívesre formált konyha-ablak. Ekler Dezső ragaszkodott ahhoz, hogy a női princípiumot ilymódon jelenítse meg, közvetlenül a könyvtár nagy, derékszögű, férfias ablakszeme mellett. Az íves ablak kívülről azonnal feltűnik, és magyarázat nélkül őszintén szólva kissé idegen. Hasonlóképp apróság, ám még inkább kirí a belső terek egyenletesen igényes, összhangot mutató részletképzéseiből egy túlformált polcrendszer a könyvtárban.
Szellemtől sugárzó építészet nyilvánul meg e házban, olyan összerő, ami egyre ritkább manapság. Nagy, de nem nagyotmondó építmény, élő, életet igenlő, vagyis organikus, s nem erőltetett elemekkel operáló együttes. Ekler Dezső ismét fontos lépést tett új munkájával a nagybetűs, ám teljességgel sohasem megfogható Architektúra felé. (Szó sincs arról, hogy akár őt, akár néhány évvel idősebb építész kollégáját elérte volna a végzete – pedig nemrég ezt írta kettőjükről a most éppen fővárosi politikusi szerepben feltűnő kritikus/lapszerkesztő.) Az persze más kérdés, hogy a már-már betegesen belterjes, ugyanakkor elemeire hullott, és ezért az egész világgal inkább hadakozó, mint ahhoz jól alkalmazkodó hazai építészeti elit-közélet alig fordít rá figyelmet. Ekler közel sem kapta még meg az őt méltán megillető rangot és elismerést, miáltal sokkal többeknek továbbadhatná mindazt, ami benne fölhalmozódott. S feltétlenül említendő, hogy az utóbbi években hozzá ért el a legrangosabb külföldi meghívás – az építészethez igencsak közelálló tárgytervezésre –, aminek kapcsán volt már rangos szereplője a Velencei Építészeti Biennálénak is. Nem a magyar pavilonban, hanem az Arsenáléban.
Vargha Mihály
(nyomtatásban megjelent az Élet és Irodalom 2007/11. számában)
Családi ház a Pilis-hegységben
Építész: Ekler Dezső
Építés éve: 2005–2006
