Közélet, hírek

Épül a Ludovika-campus sportkomplexuma

2018.02.09. 06:30

Március 31-ével elérkezik a kiemelt állami beruházás keretében megvalósuló, eddigi legnagyobb egybefüggő magyarországi egyetemi campus-fejlesztés első ütemének befejezési határideje. A Ludovika-campuson megújult a főépület, megépült az új oktatási központ, két kollégium, de az első ütem része a befejezés előtt álló sportcentrum is.

A 2015-2018 között megvalósuló első ütemre 40 milliárd forintot fordít a kormány, melyből 11 milliárd forint értékű a Ludovika-campuson a sportcélú beruházás. Noha az NKE intézménye viszonylag zártan működik, az egyetem a sport területen kívánja megőrizni nyitottságát a lakosság irányába. Erre példa az újonnan elkészülő sportcsarnok, melynek méretei és funkciói túlmutatnak az egyetemi felhasználás keretein. 

A sportcsarnokban található egy 1300 nézőt befogadó lelátójú, valamennyi terem-labdajáték mérkőzéseinek lebonyolítására alkalmas terem, amelyhez egy nézőtér nélküli bemelegítőcsarnok is tartozik. A 25 méteres medencéjű uszodát hivatalos versenyek megrendezésére alkalmas időmérő berendezéssel szerelik fel. A sportcsarnok melletti épületben két, 25 méteres maroklőfegyveres lőtér található. 

A campuson a magyar lovassport is visszakapja hajdani bázisát: megújul a hányatott sorsú, 1500 négyzetméteres fedett lovarda. A huszonnégy bokszot magába foglaló lóistálló és a nyitott karám mellé díjugrató és díjlovagló pálya is épül. 

A Ludovika-campus építésével párhuzamosan újjászületik az Orczy-park történeti része is. A kertészeti és tájépítészeti rekonstrukció eredményeként egy hektárral nő a zöldfelület, s a reggel hattól este tíz óráig a nagyközönség előtt is nyitott, folyamatosan őrzött angolparkban bővülnek a sport- és szabadidős lehetőségek.

Forrás: ludovika-campus.uni-nke.hu