Érdemes lenne (ön)kontrollt (is) gyakorolni
avagy gondolatok a Budapesti Építész Kamara elnöke és alelnöke által 2011. február 17-én közzétett nyílt levélhez. Érdekes, ám semmi esetre sem bizakodásra okot adó az a fajta „szakmaféltés”, melyet a Budapesti Építész Kamara elnöke és alelnöke nyílt levélben tett közzé a minap. Mezei Gábor (Finta Stúdió) reakciója.
Érdekes, ám semmi esetre sem bizakodásra okot adó az a fajta „szakmaféltés”, melyet a Budapesti Építész Kamara elnöke és alelnöke nyílt levélben tett közzé a minap.
Persze, a szakmai közéletben keveset forgolódó, vagy éppen csak ilyen vagy olyan hírcsatornán keresztül hírhez jutó szakmagyakorló helyeselhet – minden él nélkül tegyük hozzá, joggal: öntsünk tiszta vizet a pohárba, legyen egyenlő esélye a munkák megszerzésére a tagoknak, legyen a tervezési munka szakmai színvonala az első rendű fokmérője az azt készítő építész / városépítész / urbanista társaságok adott munkára való kiválasztásának. De tegyük azt is hozzá gyorsan: az kimaradt, hogy „végre”. Azaz öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. Legyen végre tiszta a szakmai közélet mindabban amire a nyílt levél nyilvánvalóan, vagy csak burkoltan utal.
Miről is beszélünk?
Az elmúlt 7-9 évben, a Budapesti Építész Kamara korábbi és jelenlegi elnöksége alatt egységes, új típusú (és itt nem a FSZKT-ra gondolok) Budapest koncepció szükségességének az igénye nem merült fel, ilyen irányú várostervezési munka csak néhány öntevékeny építész / urbanista iroda műhelyében formálódott, így egységes, publikált – fejlesztési irányt megszabó, hivatalos szintre emelt Budapest koncepciót senki nem is dolgozott ki. Igaz ugyan, hogy voltak látványos, egyes városrészek fejlesztését is magába foglaló tervpályázatok, ám azok nem egységes koncepció mentén, jellemzően igen sietősen, sok pénzt elköltve kerültek kiírásra. Néhány közös jellemzőjük azonban ezeknek a „fejlesztést előkészítő” pályázatoknak mégiscsak volt: az átfogó fejlesztési koncepció hiánya, a Budapest léptékű kontextusba helyezés hiánya, illetve az, hogy végül mindegyik kudarccal végződött. Hiába volt hát a Kamara által szorgalmazott jól csengő, „ügyeletes” adu ászként bevetett PÁLYÁZAT, sok pénzért (különböző okok miatt) bukott a Kormánynegyed, bukott a Városháza pályázat, kiürült a Budapest Szíve pályázat, de végül bukott a „pozitív mutyiként” köztudatba épült, néhány építész között elkelt Szépművészeti Múzeum bővítésként megismert pályázat is. A sok bába közt elveszett a gyerek. Sok pénzért (itt több százmilliós nagyságrendről beszélünk), sok év alatt semmire, vagy csak nagyon kevésre jutottunk.
Budapest közép és hosszabb távú fejlesztési koncepcióján ma nem egy építész iroda dolgozik, munkájukat jellemzően már évek óta megkezdték (gondolok itt pl. a Nyugati pályaudvar sínkanyonjának lefedését, így a VI. és XIII. kerület összekötését, az Állatkert bővítését célzó évtizedes elképzelésünkre, de számos, más iroda által jegyzett ötletet lehetne konkrétan említeni). Feladatukat jellemzően szakmai önbecsülésük, a közös ügyért tenni akarásuk mozgatja, egy közös vonással: nem vesznek fel érte honoráriumot, pályázat előkészítő elképzeléseiket a lehető legszélesebb szakmai körben egyeztetik, publikálják, vagy éppen osztják meg egymással. A fentiekben említett – végső soron - eredménytelen pályázatokkal ellentétben, munkájukat nem finanszírozta eddig sem városi, sem országos szintű, vagy egyéb, közpénzt felhasználó szerv költségvetése. Míg az elmúlt 7-9 évet szakmai irányításával fémjelző Schneller István korábbi főépítész úr, illetve Beleznay Éva legutóbb leköszönt megbízott főépítész nem egyszer panaszkodott a tőke fejlesztési irányelveket egyedül meghatározó, hovatovább már elviselhetetlen intervenciójára, addig az ezen irodák által kidolgozott – részegységeiben már itt ott felbukkant - fejlesztési elképzeléseket éppen nem irányítja tőke, eleve mentesítve így a koncepciót a kizárólag megtérülési indíttatású igények érvényesítésétől.
A fentiekben idézett, tervezés finanszírozási szempontból „karitatív”, pályázat előkészítő munkafolyamatok, melyek a Budapesti Építész Kamara elnökének és alelnökének nyílt levele szerint sokat sejtetően legalábbis gyanúra, „mutyizásra”, közpénz „lenyúlásra” adhatnak egyes irodáknak okot, éppen szakítanak az elmúlt időszak városvezetése alatt meghonosodott - eredményeit tekintve – bizonyosan nem kellően előkészített pályázatok gyakorlatával! (Itt kérdezem, pl.: a Duna Stratégia pénzügyileg is támogatott előkészítő anyagának elkészítését széles körben pályáztatták-e, vagy az un. „Új Nyugati” kerületeket végleg szétválasztó, fenti urbanista törekvésekkel teljesen szembe menő terveinek volt-e urbanisztikai - építészeti pályázati előélete?)
Hogyan lehet hát kamarai célkeresztben az alkotó szakmai hozzáállás? Mi a hivatkozható jó példa - ha ez nem az - szemben az eddig történtekkel? Hol vannak az elmúlt mondjuk 6 évből azok az eredmények, melyeket ez a fajta kamarai féltő gondosság termelt ki magából? Valóban az lenne-e a helyes magatartás, ha ezek a műhelyek minden gondolat papírra vetése előtt kamarai jóváhagyást kérnének, netán a saját ötleteikre mindjárt pályázat kiírását is? Helyes-e, illő-e a tagság kedélyét ebben a munkaínséges időszakban efféle felesleges sejtetésekkel felkorbácsolni? Csupa kérdőjel…
A kérdőjelek eltörléséhez, fentiek tisztába tételéhez bizonyára sokan hozzá tehetünk. Sokan hozzá is teszünk, s tudjuk, hogy a Budapesti Építész Kamara vezetése és ezen fáradozik. Ez irányú munkájáért perelhetetlenül kijár a tiszteletünk, de ezt a fajta szakmai tiszteletet mi, alkotók is megköveteljük magunknak.
Mezei Gábor
építész
Finta Stúdió
