Ertsey Attila: Az autonóm település gondolata

A globalizálódó gazdaság és a határok feloldódása nemcsak kulturális identitásvesztéssel járhat, hanem gazdasági kiszolgáltatottsággal is.

A globalizálódó gazdaság és a határok feloldódása nemcsak kulturális identitásvesztéssel járhat, hanem gazdasági kiszolgáltatottsággal is. A negatív kockázat kivédése helyett a helyzet felkínálta pozitív kihívás elébe kell mennünk. Ez a régiók világgazdaságba ágyazott működése révén lehetséges, azonban csak erős kulturális és gazdasági identitástudaton és önigazgató, autonóm működésen keresztül valósítható meg.

Az autonóm település gondolatát az 1996-os Naturexpón felépített Autonóm Ház alapozta meg. A kiállításon a Szelíd Technológia Alapítvány - mint nonprofit szervezet - vállalkozásában felépítettünk egy önellátó lakóházat, amely a ma hozzáférhető szelíd technológiákra, megújuló energiaforrásokra és nyersanyagokra alapozva készült. A sikeresnek bizonyult kiállítás révén bebizonyítottuk, hogy van reális alternatívája a centrális elosztóhálózatoknak kiszolgáltatott fogyasztói létnek, lehetséges az önállóság, méghozzá saját forrásokra támaszkodva.¹

A problémafelvetés, melyre a kiállítás választ kívánt adni, nem új keletű. Az utóbbi évtizedekben egyre erősödött a gépeknek és bonyolult technológiai-gazdasági rendszereknek való alávetettség érzése. Az érzés kialakulásának több oka is megragadható. A technológiai fejlődést nem tudta követni az emberiség tudati fejlődése. A korábbi „áldás vagy átok" kérdése lassan egzisztenciális kérdéssé vált. A technika mára összefüggő „második természetként" nőtt fölénk, áttekinthetetlen „fekete dobozzá" vált, használjuk, de már nem tudjuk, mi működik benne. Az embertől elszakadt technika önállósodott: ha a gyárban gép gyárt gépet, kérdésessé válik a munka mint teremtő aktus tartalma, mivel maga az ember már ki van iktatva. E folyamatokkal egyidejűleg a technológia már az élő szervezet belsejébe költözik be (géntechnológia). Összességében az embert körülvevő technológiai és építészeti környezet totális metatermészetté vált, mely a természeti és kozmikus környezettől teljesen izolált életmódot hozott létre. Ez a technológiai rendszer - egyéb veszélyeit itt most nem említve - azonban csak tartós környezetrombolás árán működtethető. A tartalom formát, a totális technológia strukturális feltételeket követel magának: a mai egyszerre globalizált és centralizált (gazdasági) hatalom, mely - noha eredményében hasonló - már más alapokra épül, mint az elmúlt évtizedek totalitarizmusa.

Milyen örökséget kaptunk, mi az, ami a mai helyzetet megalapozta?

A közelmúlt centralizált totalitárius rendszerének egyik kedvenc jelmondata („Szovjethatalom + Villamosítás = Kommunizmus") jegyében az alattvalók kiszolgáltatottsága a fizikai létig hatolt: centralizált energia- és közműellátó rendszerek, lakótelepek jöttek létre pontos forgatókönyvek szerint. A kommunista rendszer összeomlását követően elemi erejű követelések léptek föl a kelet-európai társadalmakban az önigazgatás, a decentralizáció, az autonómia iránt és a közös Európa Ház felépítésére. Ez idő tájt rövid ideig esély mutatkozott a korszellemnek megfelelő változások meghozatalára. Azóta eltelt tíz év, s az 1989-es illúziókkal már itt az ideje leszámolni, hogy a jelen mérlegét újból megvonhassuk.

1999-ben körültekintve bízvást megállapíthatjuk, hogy a régi típusú centralizációt új váltotta föl, s ez lényegét tekintve nem különbözik elődjétől. A mai már nem ideológiai, hanem gazdasági hatalmon alapul. A kommunista világrendszer helyét a New World Order, a Varsói Szerződést a NATO, az Európa Házat az euroatlanti integráció kifejezések váltották föl. Az autonómiát, decentralizációt, önigazgatást célzó törekvések a perifériára szorulnak. Mindennapi tapasztalatunk a centralizáció formáinak visszatérte, melyet azonban ezúttal a tőkekoncentráció idéz elő. A centralizált ellátórendszerek föloldása helyett mindössze tulajdonosváltás történt. A struktúra változatlan maradt, ennek konzekvenciáit most kell mindennapjainkban megtapasztalnunk. Az energiaipar privatizációja tovább erősíti a monopolhelyzetet. Az energialobby - a koncepciótlan állami oldallal együttműködve - sikeresen hátráltatja a megújuló források terjedését. A CO2-emisszió csökkentésére vonatkozó nemzetközi kötelezettség-vállalásokat gazdasági okokra hivatkozva² nem teljesítjük. A települések és az ország energetikai kiszolgáltatottsága növekszik: a külkereskedelmimérleg-hiány kb. 50 százalékát az energiaimport teszi ki, az energiaszükséglet 70 százaléka importból származik. Az energiaimport liberalizálása, a hazai erőművek bezárása kétélű megoldás, az olcsó nyugat-európai energia vásárlása függőségünk növelése mellett a külkereskedelmi mérleget is rontja. A többi közmű terén sem különbözik a helyzet: a szennyvíztisztításban a decentralizált, helyi tulajdonú megoldások helyett a tőkeigényes, befektetői tulajdonú regionális rendszerek terjednek, a jogszabályi és gazdasági környezet jelenleg egyaránt ennek kedvez - hogy az egyes embernek ez a legrosszabb, ez még kérdésként sem merül föl.

A tünetek rövid áttekintése után nézzük végre, milyen válaszok születnek manapság a fenti kérdésekre. Ezúttal mellőzzük a lobbyérdekek mögött meghúzódó egyéni érdekek és a korrupció taglalását. Mindezen tényezők akkor nyernek teret, ha hiányzik a velük versenyképes gondolat és akarat. Nézzük inkább a megközelítések szemléletmódját, mert az érvelésekben ezek jelennek meg. A problémákra adott válaszok között tehát - szemlélettől függően - karakteresen megragadható trendek húzódnak.

A „high-tech" szemlélet a technológiai fejlődésbe vetett pozitivista hittel abban bízik, hogy a jelenlegi környezeti és társadalmi problémákat a technikai fejlődés idővel kiküszöböli. Képviselői többnyire a technokrácia, a globális gazdasági hatalom birtokosai és kiszolgálói közül kerülnek ki. A „no-tech", avagy vissza a természethez gondolat jegyében a technológiai fejlődés teljes vagy skizofrén tagadói időleges vagy végleges kivonulást hirdetnek a civilizációból, némelyek kényszerűen csak addig dolgoznak, amíg a megélhetésükhöz szükséges javakat megkeresik, majd visszavonulnak a természetbe, élvezve a civilizáció áldásait.

E válaszok - úgy tűnik - elégtelennek bizonyultak a probléma kezelésére. A teendők újrafogalmazására van szükség. Az ember fölé növekedett technológiai és gazdasági hatalom nem politikai-hatalmi, hanem gondolati probléma. A válasz csak a rálátás és jelenlét képességéből születhet.

Új fogalmak: szelíd technológia, autonómia

A „soft-tech", a szelíd technológia koncepciójának megalkotói olyan, az ember által uralható, áttekinthető technológiákat keresnek illetve fejlesztenek, melyek lehetővé teszik a természeti-kozmikus összefüggésekbe való visszahelyezkedést, anélkül azonban, hogy visszafordíthatatlan környezetrombolást hajtanánk végre. A szelíd technológiák egyensúlyi állapot megteremtésére törekszenek az emberi tevékenység és a természeti világ között, nem tagadva a technológiát, azonban korlátok közé szorítva azt. A rombolást fékezve segítenek időt nyerni, hogy a technológia valódi tartalmát megérthessük, mielőtt időnek előtte pusztulásunkat okozhatná. Az autonómia (ezúttal nem politikai értelemben véve) önfenntartást, függetlenséget, önigazgatást, kooperációt, asszociatív működést egyaránt jelenthet.

A Naturexpón megvalósított önellátó lakóház extrém példaként kívánt szolgálni, hiszen kevés olyan valós szituáció adódik, hogy teljes önellátásra kell berendezkedjünk, azonban a megcélzott gondolat illusztrálására elegendőnek bizonyult. Mi a helyzet azonban egy lakóháznál nagyobb lépték esetén, egy falu, egy város, sőt, akár az ország tekintetében? Jól tudjuk, a munkamegosztáson alapuló világgazdaság korszakában értelmetlen önellátásról beszélni, azonban ha valami helyben rendelkezésre áll, akkor miért pótoljuk olyannal, ami messziről jön, drága és függőséget hoz létre? Ez a magasabb szinten feltett kérdés - rögtön kiderül - stratégiai jelentőségű.

A fenti gondolatok jegyében több mint egyéves munka eredményeképpen a Központi Környezetvédelmi Alap támogatásával a Független Ökológiai Központban alakult munkacsoport kétrészes tanulmányt készített Autonóm Kisrégió Projekt címmel. A tanulmány két önálló részből áll. Az elsőnek a címe: Esettanulmány a Dörögdi-medencében. Egy természetes ökológiai egységet (egy vízgyűjtőt) képező, előzetesen föltárt területen (a Veszprém megyei Dörögdi-medencében) kísérletet tettünk az ott található öt település, illetve az általuk alkotott kisrégió energetikai és tájpotenciáljának megállapítására. Ez a területen rendelkezésre álló megújuló források és mezőgazdasági potenciálok felmérését és prognosztizálását jelenti. Ezt követte egy jövőkép kidolgozása az adott potenciálok figyelembevételével, majd a helyi megújuló források kiaknázására alkalmas energiamodellek kidolgozása, gazdasági értékelése és javaslattétellé finomítása. Az energiakérdés mellett a táj életműködésében központi szerepet játszó víz is terítékre került. A települési vízhasználat és szennyvízkezelés vizsgálata alapján készült el az ökologikus vízgazdálkodás koncepciója. Mindez komplex javaslattá állt össze, helyi stratégiát alkotva a települések autonóm közműellátásának megvalósításához.

A második rész az Autonóm települések útmutatója címet viseli. Ez az útmutató a Dörögdi-medencében elkészített esettanulmány tapasztalatait általánosítva dolgozott ki egy önkormányzatoknak szóló útmutatót. A kiadvány az alábbiakban nyújt segítséget:

• ismerteti az autonóm közműellátású település koncepcióját;

• rövid áttekintést nyújt a megújuló energiaforrások és a természetközeli vízgazdálkodás kommunális megoldásairól, technológiáiról;

• felvázolja a szempontokat a település jövőképének elkészítéséhez, mely a cselekvési stratégia alapját képezi;

• ismerteti a település megújuló energiapotenciáljának felmérési módszerét, majd azt a lépéssort, melynek segítségével az önkormányzat eljuthat az autonóm közműellátást célzó beruházásokra vonatkozó megalapozott döntésig;

• segítséget nyújt a hosszú távú helyi stratégia kialakításához.

A tanulmány és az útmutató olyan, összefüggésekben gondolkodó szemléletet kíván elültetni az egyes települések/kisrégiók lakóiban, mely a tájat ökológiai egységnek tekinti, és a tájhasználatot - beleértve az energia- és vízgazdálkodást is - a környezettel egyensúlyban működő rendszerekben gondolja el. E szemlélet elsajátítása mellett a tanulmány hozzásegít azoknak a technológiáknak megkereséséhez, melyek alkalmasak a környezettel egyensúlyban létező, fenntartható tájhasználatra, s megmutatja a megvalósításhoz vezető út legfontosabb lépéseit.

A tanulmány néhány átfogóbb problémát jelölt meg kiindulásként:

- Ma az önkormányzatok, de a helyi ipar és mezőgazdaság is főleg központi, gyakran monopolhelyzetű ellátórendszerektől függ. Az energiakiadások profitja a szolgáltatóknál illetve az erőmű-tulajdonosoknál jelentkezik, adótartalmuk pedig költségvetési bevételként jelenik meg. Az erre kifizetett pénzek a településekről kifelé áramlanak, nagy részük külföldre. Miközben az energiafüggőség az árakkal együtt nő, az energiatermelés folyamatos környezetrombolást okoz.

- A Földgolyó az üvegházgázok kibocsátása miatt klímakatasztrófa elé néz. Az óceánok a kibocsátott CO2 nagy részét elnyelik, azonban a telítettség elérése után ez a fékező hatás nem érvényesül többé, a légköri üvegházgázok növekedése exponenciálissá válik.

Ez a telítettségi küszöb egyes szakértők szerint 10-20 éves távlatban bekövetkezik. A katasztrófa elkerülésére vonatkozó lépések tehát ma már nem a választható alternatívák, hanem a túlélés kizárólagos és sürgető eszközei.

- Ma Magyarországon az összenergia-felhasználáson belül a megújuló energiák részaránya a kétségbeejtően alacsony 2,6 százalék körül van, ez is jórészt a meglévő vízi erőműveknek és a hagyományos fatüzelésnek köszönhető. Az 1993-ban elfogadott magyar energiapolitika szerint az ezredfordulóra 5-6 százalékra kell emelni a jelenlegi értéket. Ez a növekmény összhangban van a klímaváltozási keretegyezménnyel. Az EU 2005-re az alternatív motor-hajtóanyagok arányát (pl. alkohol vagy repce-metilészter) 6 százalékra becsüli. A számítások alapján megállapítható, hogy energiatakarékossági intézkedésekkel és a megújuló energiafajták alkalmazásával a vállalt CO2-csökkentés 50 százaléka realizálható.³ Ennek megvalósítása, mely vállalt kötelezettség, központi intézkedéseket és helyi kezdeményezéseket egyaránt igényel, mégpedig sürgősen.

A tanulmány a felvetett kérdésekre alternatív energiamodellek kidolgozásával válaszol. Az energia kérdéskörén túl azonban a víz- és szennyvíz-gazdálkodás területére vonatkozóan is kínál alternatív javaslatcsomagot. A következőkben röviden összevetjük az Autonóm Kisrégió energiamodelljét és víz-szennyvízellátási javaslatát a hagyományos koncepciókkal.

Kistérségi energiacentrum, vízgazdálkodás, szennyvíztisztítás

A tanulmány a vizsgált kisrégió egészére egymással kooperáló, egységes energiarendszert javasol. A kisrégió öt településén egy-egy energiatelep épül több lépcsőben. Az első ütemben a legkedvezőbb változat létesül, a továbbiakról az első ütem megvalósulása és tartós üzemelése után lehet dönteni. A javasolt fűtőmű létesítményei:

- Bioszolár fűtőmű⁴, faaprítékszárító tárolóval, távfűtő gerinchálózattal és nyári hővisszanyerő rendszerrel.

- A fűtőművet kiegészíthetik villamosenergia-termelő segédüzemmel, melynek generátorát a következő energiaforrásokkal működtethetik:

- biotrágya-termelő üzem által adott biogáz

- biodízel

- fagáz

- Az elektromosenergia-termeléshez egyéb források is hozzájárulhatnak (a helyi adottságoknak és igénynek megfelelő számban):

- szélgenerátorok

- vízkerekek

-Üzemanyag-ellátás:

- biodízel-előállító kisüzem

Több település közösen létesíthet kisléptékű kommunális kétfázisú hulladékégetőt, mely hulladékkal, vagy szilárd biomasszával (tűzifa, apríték stb.) üzemel. Ez esetben a fűtőmű elsősorban a hulladékra támaszkodik, de a környezetbarát fogyasztói szokások fejlődésével párhuzamosan az arány eltolódhat a hulladékégetéstől a biomassza-tüzelés javára. A vizsgálatok tapasztalatai szerint a bioszolár fűtőművek kiegyensúlyozott gazdaságú kistelepülések számára reálisan megvalósíthatóak, gyengébb adottságok esetén mindez csak közel 100 százalékos külső forrásból lehetséges. A megvalósításra a legkedvezőbb esély meglévő távhőellátó rendszerek átalakítása esetén van.

Milyen konzekvenciákat lehet levonni a javasolt megoldásokból?

Az országban első ízben lett megbecsülve egy térség megújuló energiapotenciálja. A térség saját energiaszükségleténél jóval több potenciállal rendelkezik. Ez nemcsak az önellátásra elegendő, hanem külső értékesítésre is, amennyiben kiaknázására lehetőség nyílik. Nagy valószínűséggel állítható, hogy ez a felesleg a települések többségénél szintén adott, vagyis az ország megújuló energiapotenciálja meghaladja a szükségleteket.

A tanulmány megvizsgálta valamennyi energiaforrás kiaknázásának lehetőségeit, és ezeket műszaki, gazdaságossági, ökológiai, tájalakítási vizsgálatoknak vetette alá. A vizsgálatok eredményei alapján választotta ki a megvalósítható megoldások modelljeit. A javasolt megoldások és a feltárt tartalékok áttekintése előrevetíti a jövő évezred magyar falujának modelljét.

A kistérségi vízgazdálkodás és szennyvíztisztítás modellje a jelenleg uralkodó szemléleten túl egy tágabban értelmezett víz- és szennyvízgazdálkodást ölel fel, mely a tájhasználattal, az ökológiai szempontokkal összefüggőnek tekinti a térség vízháztartását. Az ökologikus vízgazdálkodás a táj vízháztartásának egyensúlyba hozását eredményezi.

AZ ALTERNATÍV MEGOLDÁSOK HATÁSAI

A globális klímaváltozások következményeit (kaotikus és szélsőséges időjárás, agresszív napsugárzás) valamennyien átéljük, noha nem tudatosan. Magyarországon az energiaellátásban a megújuló források elhanyagolható mértékben vannak jelen. A megújuló forrásokra támaszkodó helyi energiatermelés valódi alternatívája lehet az új szén- vagy atomerőművek építésének. A megújuló energiák nem ellenségei a hagyományos energiatermelő vállalkozásoknak, hiszen nagyon sokáig nem lesznek képesek helyettesíteni azokat. Partneri viszonyra van szükség, mely mindkét félnek előnyt jelent. Ehhez megfelelő jogszabályi környezet kell.

A megújuló források konkurenciája, a gázhálózat-fejlesztés a kényelem érdekében történő lépés, azonban csak újabb nehézségeket készít elő. Ausztria kistelepülései és városai egyre inkább a gázfűtés kiváltására törekednek, illetve ellenállnak a hálózatfejlesztési törekvéseknek. Gazdasági lemaradásunk - hogy tudniillik nincs rá pénz - önmagában nem indokolná a szomszédainkkal ellenkező irányú lépéseinket, fontosabb ok ennél a megújuló energiák és technológiák ismeretlensége, valamint a környezeti problémák iránti felelőtlenség.

A jövő beruházásainak a tájhasználat ismeretén kell alapulniuk. Minden emberi tevékenység, különösen az energiatermelés és a vízhasználat közvetlen hatással bír a környezetre. A döntéseknek ezért abba az irányba kell mutatniuk, mely a fenntartható környezeti egyensúlyt célozza meg. A tájhasználatban egy olyan összműködés valósulhat meg, ahol az emberi termelő és tájalakító tevékenység valamennyi eleme közös egyensúlyra törekszik.

A beruházások gazdaságosságát illetően a környezeti károk helyreállítási költségének megtakarításából származó tőkeérték a beruházások nagyságrendjét megközelítő érték. Ez a tőke elméleti, tehát nem hozzáférhető, azonban belátható, hogy ezen a téren a beruházások értékelésénél nem lehet kizárólagos szempont a helyi szintű megtérülés. A globális előnyök töredékét bár, de visszakaphatjuk nemzetközi támogatási alapokból. A nemzetgazdasági szint azonban már közgazdaságilag reálisan értékelhető. Egy ilyen projekt erőművi beruházást vált ki, s ennek megtakarításait figyelembe véve a befektetés - nemzetgazdasági szinten - rendkívül gyorsan (vizsgált példánkban 2-5 év alatt) megtérül. Mivel az erőműépítésre szánt állami és magántőke, illetve bankhitelek megújuló forrásokra való fordítása gyors megtérülést eredményez, ezért az ilyen célra fordított támogatás az állami költségvetés számára hosszú távon megtakarítást és az energiahelyzet javulását jelenti. Az energiaimport okozta függőség csökken.

A helyi gazdaságosság vizsgálata két megállapítást eredményezett: 1. a megvalósításhoz a saját erő kevés, 2. a megvalósult beruházás tevőlegesen és sikeresen járul hozzá a térség gazdasági felemelkedéséhez, mivel az energiaköltségek helyben maradnak, a fogyasztók helyi vállalkozásnak fizetnek, melyben adott esetben maguk is tulajdonosok, a tőke nem folyik ki a településről.

A megújuló források használata kedvező társadalmi-szociális következményekkel is jár, miután a következő területeken teremt munkaalkalmakat:

• erdőművelés: favágás, fafeldolgozás, faipar, papíripar;

• mezőgazdaság: energiaerdők, illetve ültetvények művelése, versenyképesség növekedése a hagyományos ágazatokban is az energiaköltségek csökkenése következtében;

• a fűtőművek berendezéseit hazai kis- és középvállalkozások gyártják;

• a helyi erőművek, decentralizált szennyvíztisztítók helyi munkaerővel kivitelezhetőek;

• a helyben maradó tőke a helyi gazdaságot erősíti. Az alacsonyabb energiaárak a helyi termékek versenyképességét növelik a külső piacokon. A helyi tulajdonon alapuló gazdaság megteremti az önigazgatás alapját. A helyi gazdaság stabilitása a környezeti egyensúlyon alapul, és nem ingatja meg a világpiaci energiaárak hullámzása.

• az ipar, a szolgáltatások, a kereskedelem fejlődik, de inkább helyi értelemben, a decentralizáció irányában.

A fenti érvek ismeretében belátható, hogy a kérdés stratégiai jelentőségű. A jugoszláviai háború ékesen bebizonyította, hogy egy centrális elosztóhálózattal rendelkező országot néhány létesítmény tönkretételével meg lehet bénítani. Mit kezdene azonban akár egy hazai diktátor, akár egy idegen agresszor egy olyan országgal, ahol minden faluban van erőmű, üzemanyag, és a mezőn növekszik az utánpótlás? Kell-e aggódni a befektetők bizalmáért, ha mindez a helyben lakók tulajdona?

Javaslat országos fejlesztési stratégiára

A fenti tényezők áttekintése nyomán körvonalazható egy országos alternatív energiapolitika koncepciója, valamint az ezzel összefüggő legfontosabb teendők.

Mit célozhat meg egy alternatív energiapolitika?

• az ország lehetőségeinek megfelelő legnagyobb önállóságát és stratégiai biztonságát az energetika tekintetében (is);

• a megújuló energiák jelenjenek meg markánsan a korábbi alibi-szereppel szemben;

• az ország mérje fel megújuló forrásainak teljes potenciálját, hasznosításuk és az országos energiarendszerbe integrálásuk módjait és korlátait;

• alapozzon meg egy rövid-, közép- és hosszú távú stratégiát, mely biztosítja a fokozatos és érdemi fejlődést;

• jelölje ki a fosszilis és nukleáris energiaforrások hosszú távú kiváltásának reális ütemezését, nem hagyatkozva csupán az energiaszükséglet importból történő kielégítésére. Az energiaimport szükséges és lehetséges mértékét ezzel összefüggésben kell meghatározni.

• nemzetgazdasági szintű kalkuláció elvégzése az állami és banktőke megújuló forrásokba történő invesztálásának visszahatásáról a központi költségvetés energiakiadásainak alakulására;

• a jogszabályi környezetet kedvezőbbé kell tenni: az elektromos energia vásárlási kötelezettségének alsó mennyiségi korlátját (100 kW) csökkenteni kell az európai gyakorlatnak megfelelően, s a saját áramtermelés megvalósítását meg kell könnyíteni (az áramszolgáltatók passzív ellenállását megakadályozó jogszabállyal és a kétirányú mérőórák felszerelése adminisztratív nehézségeinek leegyszerűsítésével).

Mik a legfontosabb teendők, melyek elősegíthetik az energiapolitika megvalósulását?

A passzív segítés eszközei:

• az azonnali és radikális adócsökkentés e területen, mely a kis és közepes magántőke megmozdulását eredményezi: ÁFA-mentesség a megújuló források beruházásainak egészére;

• a létező energiatakarékossági tanácsadó irodák tevékenységi körébe vonni a megújuló források területét;

• a bioüzemanyagok termelésére és értékesítésére vonatkozóan módosítani az energiahordozókra vonatkozó adókat, hogy a bioüzemanyagok termelése versenyképes lehessen a fosszilis tüzelőanyagokkal, illetőleg ennek alternatívájaként kidolgozni a bioüzemanyagok zártkörű termelési-értékesítési láncolatát, például szövetkezeti formában (lásd Ausztria).

Az aktív segítés eszközei:
A német példához hasonló, korlátozott időszakra kiterjedő direkt támogatási rendszer megvalósítása a megújuló források hasznosítására:

• I. ütem: négyéves program indítása, melynek keretein belül bármilyen megújuló forrást hasznosító beruházás állami támogatást kap a beruházott tőke 80 százalékára. Az így a területnek adott kezdőimpulzust kövesse egy szerényebb, de jelentős támogatási forma.

• II. ütem: a beruházások megtérülési idejének megfelelő futamidejű hitelkonstrukciók kidolgozása, olyan kamattal, mely lehetővé teszi, hogy a törlesztés mértéke ne haladja meg a hagyományos energiahordozók fogyasztási díját. A kamattámogatás mértékét az e területen növekvő tőkemozgásnak megfelelően folyamatosan csökkenteni lehet, és biztosítani az állami támogatás fokozatos kivonulását a területről.

Mik lehetnek egy országos fejlesztési stratégia körvonalai?

1. Az energiaipar átstrukturálása a centrális elosztórendszerek preferálása helyett a stabil, decentralizált rendszer felé.

2. A mezőgazdaságon belül az energiatermelés alapjainak lerakását meg kell tenni, s a termékek felvevőpiacának kialakulását elő kell segíteni a különböző területeken:

- biodízel-előállító kisüzemek

- metanolgyártó telepek

- faapríték-tüzelésű kazánok támogatása

- biobrikett- és pelletgyártás segítése

- energiaerdő anyatelepek létesítése

- a tömegközlekedés üzemanyagának adalékolása ill. keverése (földgáz, metanol, biodízel, etilalkohol)

- a CO2-kibocsátás csökkentésének konkrét ütemezése

A projekt fenntarthatósága - a fenntarthatóság projektje

Míg a globális trendek a folyamatos gazdasági növekedés receptjét kínálják, mely önmagában automatikusan környezetrombolással jár együtt, addig az autonóm projektek megvalósult beruházásai az érintett település/kisrégió fenntartható működését segítik elő. A közműellátás autonómiája az egyensúlyi helyzet irányába mozdítja a kezdeti állapotot: a beszállított külső energiahordozók és nyersanyagok mennyisége csökken, a kiszállítottak összetétele a megújuló források irányába mozdul el. A gazdálkodás és a termelés a környezettel egyensúlyban működő, fenntartható állapot felé halad. A javult állapot következtében a környezetterhelés mértéke csökken, és a környezeti potenciálban tartalékkapacitások keletkezhetnek. Ez újabb lehetőségeket nyit a távolabbi régiókkal való együttműködés tekintetében.

A világban zajló folyamatok - már elégszer tapasztalhattuk - ha saját törvényeiknek engedelmeskednek, maguktól nem hoznak javulást, épp ellenkezőleg. A közeljövőben a következő globális és európai változások folytatódása várható:

• a légköri CO2-mennyiség radikális emelkedése,

• a fosszilis tüzelőanyagok nagymértékű áremelkedése,

• az ún. fejlett országok technológiai fölényéből következően a szakadék mélyülése köztük és az ún. fejlődők között,

• a globalizálódó gazdaság fokozott tőke- és hatalom-koncentrációja, a közösségek perifériára sodródásának növekvő veszélye,

• a mezőgazdasági művelés területeinek csökkenése.

Az olló tehát egyre inkább nyílni látszik két, radikálisan különböző alternatíva közt:

• a kiszolgálók és kiszolgáltatottak közt a tőke- és hatalom-koncentráció okozta társadalmi és egzisztenciális szakadék mélyülésének, illetőleg

• az autonóm közösségek saját munkával megteremtett, növekvő stabilitású egzisztenciájának alternatívája közt.

A globalizálódó gazdaság és a határok feloldódása nemcsak kulturális identitásvesztéssel járhat, hanem gazdasági kiszolgáltatottsággal is. A negatív kockázat kivédése helyett a helyzet felkínálta pozitív kihívás elébe kell mennünk. Ez a régiók világgazdaságba ágyazott működése révén lehetséges, mely azonban csak erős kulturális és gazdasági identitástudaton és önigazgató, autonóm működésen keresztül teremthető meg.

A változásokra a legrugalmasabban és legönállóbban az autonóm régiók képesek reagálni. A fosszilis és nukleáris fűtőanyagok kiváltása az autonóm működésű régiók gazdaságai által a kezdeti lépések megtétele után egyre csökkenő mértékű erőfeszítést kíván. A nagy tőke- és technológiaigényű megoldások helyett egyre inkább hozzáférhetők a stabil, megújuló forrásokra épülő köztes (szelíd) technológiák és a megvalósításukat lehetővé tevő támogatási alapok. Az ezekhez való hozzáférés azonban csak helyi kezdeményezések révén lehetséges.

A sokat hangoztatott „Régiók Európája" így is, az autonóm települések és kisrégiók Európájaként is elgondolható. Reményünk ez esetben nem a befektetők bizalmában, hanem magunkban lehet.

Jegyzetek:

1 Lásd: ÖKOTÁJ, 1997/14-15.

2 Példa: első konkrét lépés a médiumok által sikeresen elhallgatott 1000 MW-os bükkábrányi barnaszénerőmű, a bős-nagymarosi méretű tőkemozgás és tájrombolás, majd savas eső és CO2-emisszió

3 A számított növekedés nem számol több, tervezés alatt álló kis vízi erőmű teljesítményével, valamint a modern fafűtés növekedési arányával, mely fosszilis tüzelőanyagokat válthat ki, mindezek nagyobb csökkentést is eredményezhetnek. Ezzel szemben külön összehasonlítást érdemelne a - csak tervezett - megújuló energiahasználattal ellentétben a tényleges fosszilis energiahasználat növekedése, például a bükkábrányi 1000 MW-os barnaszénerőmű, a gázprogram, a forgalomnövekedés, az ipari fejlesztés, az égetőművek stb.

4 Bio = biomassza (értsd: faapríték), szolár = napenergia (napkollektorok). A bioszolár fűtőmű a két energiaforrás kombinált használatával állít elő fűtési és használati melegvíz célú hőt.