Európai Űrtechnológiai Kulturális Központ

2012. szeptember 6-án nyílt meg a szlovéniai Vitanje településen az űrtechnológiát a nagyközönség számára bemutató központ különleges épülete. Az asztronautika kevésbé ismert szlovén úttörője, Herman Potočnik Noordung örökségének is emléket állító intézmény négy építésziroda (Bevk Perović arhitekti, Dekleva Gregorič arhitekti, OFIS arhitekti és Sadar + Vuga arhitekti) közös munkájaként készült el.

Maribortól délnyugatra található Vitanje, amely egy ideig Herman Potočnik Noordung (1892-1929) otthona is volt. Az I. világháborúban az Osztrák-Magyar Monarchia mérnökeként és katonatisztjeként tevékenykedő Potočnik az 1920-as évek közepétől a világűr meghódításának lehetőségeivel foglalkozott. Az asztronautika elfeledett úttörője elsőként írta le a geostacionárius (a Föld forgásával megegyező keringési idejű, a Földről nézve álló helyzetű) műholdak működési elvét. 1929-ben jelent meg korát jócskán megelőző könyve, „Az űrutazás problémái – A rakéta-motor” (Das Problem der Befahrung des Weltraums – der Raketen-motor). A 188 oldalas, 100 saját rajzával illusztrált kötetben különböző rakéta-meghajtásokról, űrjárművekről, a repülés fázisairól, valamint a távolabbi bolygók és csillagok meghódításnak reális lehetőségéről írt, továbbá felvázolta egy 30 m átmérőjű, kerék alakú, saját tengelye körül forgó, geostacionárius űrállomás tervét, amelyben a centrifugális erős segítségével a földi viszonyoknak megfelelő gravitáció idézhető elő. A most elkészült kulturális központ építészeti koncepcióját is ezen űrjármű vázlatai inspirálták. 

Az új épület mellett áll az egykori püspöki kastély, ahol a település önkormányzata székel és 2006-ban itt nyílt meg a Herman Potočnik Noordung Emlékszoba is. A KSEVT a tervek szerint kulturális, társadalmi és tudományos események kiemelt helyszíneként fog működni a jövőben. A szabadon álló, monolit vasbeton szerkezetű, alumínium burkolatú épület a település főútja mellett - a település egykori közösségi háza helyén - található, északnyugati oldalról egy patak és az azt kísérő zöldterület határolja. Az épület formáját két alacsony, különböző szögben összemetsződő henger alkotja. Az alsó a nagyobb átmérőjű, síkja északról dél felé emelkedik, míg a felső a kisebb, észak felé emelkedik és délen kapcsolódik a nagyobbhoz, amelyet a déli oldalon a bejárat transzparens üvegfelülete „támaszt alá”.

Kívülről nézve dinamikus hatást kelt a két hengerforma áthatása, amelynek révén az épület úgy tűnik, mintha lebegne és déli-nyugati oldala mentén az út felé fordulna. Az épület északi oldalán a lejtős terepbe „kapaszkodik”, míg a déli oldalon felnyílik a közvetlen környezet felé. Ez a téri helyzet a lebegésből és forgásból adódó mesterséges gravitáció hatását kölcsönzi az épületnek. A főbejárat a ház dél-keleti oldalán található térről nyílik, míg az északi bejárat a folyó feletti kavicsos területről közelíthető meg. A föld alatti szinten próbaterem, gépészeti- és raktárterek, irodák, valamint közönségforgalmi vizesblokkok, öltözők és kis konyha található.

A nagyobb hengerforma túlnyúló része alatt található a déli-délkeleti oldal visszahúzott főbejárata, amely egy viszonylag keskeny, körszelet alakú előtérbe vezet, ahonnan a kör alaprajzú, 300 fős központi előadóterembe juthatunk, amely függönnyel elzárható az előcsarnokban zajló tevékenységektől. A főbejárat üvegfelületei teljes egészében megnyithatók, így a nagyteremben és az épület előtti téren zajló események összekapcsolhatók. Az előcsarnok nyugati részében található a könyvtár. A nagytermet két oldalról egy félkör alakú, íves falak között vezetett lépcső és rámpa veszi körül, amely az emeleti szintre vezet. Ez jelzi a nagyobb henger főbejárat felé nyúló részéig tartó kiállítótér kezdetét. A nyugati oldalon kis irodák találhatók a rámpa mellett. A közönségforgalmi terekben a nyersbeton felületek a meghatározóak.

Az emelkedő rámpán való közlekedés a felülről megvilágított, fényes nagyteremből a sötét kiállítóterekig tartó átmenetet jelképezi. Az előcsarnok és az enyhén emelkedő padlószintű kiállítótér közötti vertikális kapcsolatot lépcső és lift is biztosítja. A kiállítótér a kisebb hengerforma belseje felé vezet, ahol a központi nagyterem fölötti, lépcsőző szintű többcélú terem található, ahonnan egy nagyméretű, kör alakú nyíláson keresztül a látogatók figyelemmel kísérhetik a lent zajló eseményeket is. A kisebb henger legmagasabb, legészakibb részében található helyiségben álló üveghengerek az űrtechnológia történetében jelentős kutatóknak állítanak emléket, akiknek munkásságában a belépő látogatók a lent zajló eseményektől függetlenül elmélyedhetnek. Kívül, a nagyobb henger peremén keskeny, magas mellvéddel szegélyezett rámpa húzódik végig, amely a szép kilátást nyújtó - a kisebb hengerformát lezáró - ferde tetőteraszra vezet és menekülési célokra szolgál.

Az épület különleges helyszíne és tervezési programja mellett a négy építésziroda együttműködése is különlegesség volt. A közös munka ötlete az első találkozón vetődött fel, ahol a beruházó a négy irodának egy belső pályázatot ajánlott. Az építészirodák vezetői ekkor döntöttek úgy, hogy inkább közösen viszik végig az egész projektet. A koncepció alapötlete több egyeztetés során alakult ki, később a tervezési munkát a különböző fázisok szerint osztották fel az irodák között.

A tervezőktől kapott leírás felhasználásával fordította: Garai Péter