Épülettervek/Hallgatói terv

Evolutív tervezés – Négy sikeres példa és szemléleti keretük Balázs Mihály megfogalmazásában

2020.10.21. 08:16

Balázs Mihály építész, a BME Építőművészeti Doktori Iskola vezetője már több alkalommal érvelt az integrált szemléletű építészképzés szükségessége mellett. Kovács Fruzsina, Pasker Ingrid, Tihanyi Dóra és Varga Liza 2. éves hallgatók munkáival mutat pozitív példát a BME Középülettervezési tanszékén elindult fókuszált munka sikerére.

Az építészetről mindig annak összetettsége tudatában érdemes gondolkodni és beszélni. Különösen így van ez az építészképzésben és kiváltképp igaz, ha az építészetre nem mint szakmára tekintünk, hanem figyelemmel vagyunk annak tágabb kulturális összefüggéseire. A Műegyetemen az építészetről felhalmozott tudás hagyományosan komoly szellemi műhelyekben koncentrálódik, az ismeretek rendszerezésére többszáz tantárgy jött létre az évtizedek során. A tudásterületek közötti összefüggés felismerését, tehát a szintézis megteremtését a jelenlegi képzési felfogás jórészt a hallgatókra bízza. Az egyetlen integráló típusú tantárgysorozat az építészeti tervezés, ennek jelentősége azonban a képzés egészében meglehetősen korlátozott. Az építészetről folyó párbeszéd így szaggatottá válik, a sok részismeret összeadásából  – ha ez egyáltalán sikerül – nem feltétlenül következik komplex tudás. 

Nehezen fejlődik ki időben egy, az alkotói személyiség kibontakozásához szükséges összetett szemlélet. Ennek felismerése vezetett a negyedik szemeszterben, tehát a képzés elején párhuzamosan futó „tervezésmódszertan" és a „Középülettervezés 2" tárgyak programjainak tudatos összehangolásához. Egyrészt az alkotás és kutatás párhuzamosságára, egymást segítő-kiegészítő-erősítő jellegére, másrészt az elméleti és gyakorlati megközelítés egyidejű fontosságára szerettük volna felhívni hallgatóink figyelmét. Arra a körülményre, hogy az építészetről való gondolkodásban ugyan központi helye van a háztervezés funkcionális, térbeli, formai–esztétikai és műszaki–mérnöki aspektusainak, figyelmünket mégis érdemes, sőt szükséges kiterjeszteni arra a tágabb fizikai és szellemi környezetre amiben tervezünk; hogy a tervezéshez személyes élményeken, emlékeken, intuíciókon túl szükség van a hely és a helyi közösség megismerésére. 

2020 tavaszán Törökbálint volt a második évfolyam tervezési helyszíne. A helyi közösséggel, civil szervezetekkel és klubokkal való együttműködésben alakított programok kisléptékű középületek tervezését célozták. Az elméleti tárgy követelménye egy ehhez kapcsolódó harmincezer karakter terjedelmű tanulmány elkészítése volt, melynek témája vagy az építészeti rajznak, mint kommunikációs eszköznek, vagy a saját építészeti alkotásnak (a közép2 terv) az elemzése lehetett. 

A Tervezésmódszertan előadás (2 kredit) tárgyfelelőse Balázs Mihály DLA egyetemi tanár, a Középülettervezés 2 gyakorlat, (6 kredit) tárgyfelelőse pedig Bartha András DLA egyetemi adjunktus, mindketten a Középülettervezési Tanszék munkatársai voltak. 

A kiválasztott és itt közzétett munkák, terv- és szövegrészleteiből az teljes alkotói szándék nem ismerhető meg, nem is ez volt a cél. Azt szeretnénk bemutatni, miként közelít ma egy másodéves építészhallgató mégoly összetett problémák felé.  

Kovács Fruzsina: Határhelyzetek   

A készített terv címe: Alkotóház. Konzulens: Kronavetter Péter

„Mindennek van határa." Ezt a választ kaptam, amikor kisgyerekként megkérdeztem édesanyámat, hogy miért van a kenyérnek széle, ha azt úgysem szereti senki.

Kell, hogy legyen határ, hívjuk ezt bárhogy, szélnek, csücsöknek, végnek.

Kell, hogy legyen határ, mert az ember úgy van felépítve, hogy a határtalanságot, a végtelent nem vagyunk képesek felfogni. Tudjuk, hogy van, folyamatosan az elérésére törekszünk, de nem igazán tudjuk, hogy mi ez pontosan. Csak egy fogalom, egy újabb szó, ami beépült a passzív szókészletünkbe.

A tervem kapcsán két fontos határhelyzetet vizsgáltam meg közelebbről: a ház és a hegy viszonyát, valamint a kapu helyzetét, mert mindkettő komoly szerepet játszott törökbálinti alkotóházam alakulásában, vezették a kezem a tervezés során: az előbbinél az erdőt is bevontam a relációba, megpróbáltam elmosni ezt a határt zöldtetők telepítésével. A kapu motívumnál (fal-fal-födém) a kapu kettős szerepét boncolgattam: elzár és összeköt. Födém nélkül érdekes kérdés, hogy a látogatók mennyire hajlandóak bejönni a belső, nyitott udvarba.

Anyaghasználat terén azt vizsgáltam, hogy hogyan tud a természettel együtt élni egy beton-és-üveg építmény, valamint hogyan tudnám az anyagokba belevinni, materializálni a hely – Törökbálint – szellemét: a telken is megtalálható mészkő tömböket összezúzva, adalékanyagként tenném a bütün lévő beton falakba (rétegzett és döngölt kőbetonként), ezzel új formát adva ennek a tipikusan helyi anyagnak. Ezen kívül a többi, látszóbeton burkolatú homlokzatot fával zsaluznám, hogy még jobban erősítsem a ház természetbe simulását.

 

Pasker Ingrid: Szalon a domb tövében  

A készített terv címe: Kulturális szalon. Konzulensek: Bartha András és Szilágyi Norbert

A törökbálinti kulturális szalon tervezéséhez funkcionális előképet a 19-20. század polgári, művészeti szalonjai jelentettek, valamint ezek korunkbeli megfelelői, a kulturális központok, amelyek flexibilis teret nyújtanak különféle közösségi eseményekhez. 

A szalon koncepciójából a találkozási pont szerepét tartom átemelendőnek. Egy Budapest agglomerációjában fekvő település esetében, ahol a munka miatt gyakori az ingázás és a főváros számos szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget kínál, saját tapasztalatom szerint kiemelten fontos a személyes kapcsolatok ösztönzése, mivel a lakosok nem feltétlen töltenek időt a város közösségében.

Olyan teret kell létrehozni tehát, ami már kívülről is hívogató, elköteleződés nélkül bejárható, publikus tér, azoknak is helyet ad, akik nem a kulturális szalon egy eseményére érkeznek, lehetőséget ad a kíváncsiskodásra, bekukkantásra, ezzel bevonzva az arra járókat. Ezért volt számomra lényeges koncepciós pont egy átjárható épület létrehozása, ahol, ha a telken át vezet az utunk, megpillanthatunk egy ismerőst a kerti asztaloknál, és mellé telepedhetünk beszélgetni, vagy este a Kálvária-hegy megmászása után összevegyülhetünk az előadásra várakozókkal egy pohár bor mellett.

A vakolt falak, látszó fa tetőszerkezetek, a vázas épületek csűr jellege Törökbálint építészeti hagyományát, identitását idézik meg, míg a lapostetős tornác és az előtér, a nagy transzparens felületek és a körbefutó ösvény, amely mindezeket összeköti, egy kortárs, mai képet mutat, amely egy gyors ütemben növekedő város jelenlegi és jövőbeli közösségét egyaránt kívánja szolgálni, lehetőséget teremtve új élményeknek és új kapcsolatoknak.

A középület a közösség számára készül, így szükségszerűen identitásának egy meghatározó pontja és egyben formálója. A tervezés során célom volt létrehozni valamit, ami egyszerre tűnik ismerősnek és egyedi annyira, hogy az emberek sajátjuknak érezhessék, városképbe simul, de újat képvisel, a közösség igényeit és szükségét tartja szem előtt. Magukra ismerhetnek benne, és esetleg arra is, amivé válni szeretnének.

 

Tihanyi Dóra: Alkotásra tervezve

A készített terv címe: Alkotóház.  Konzulens: Pelle Zita

A művészek alkotó vágyát megtartani képes helyszínt - elképzelésem szerint - egy világos, izgalmas, formabontó, újszerű arculat jellemzi majd, mely vonalvezetéseire leginkább a játékos, kreatív, lendületes, természetes jelzők illenek. A helyi adottságot és értékeket, a körbevevő természetet nagy üvegfelületekkel, a mészkő használatával, hullám motívumokkal és a fény-árnyék játékkal idéztem meg.

Koncepcióm egyik kiindulópontja volt, hogy egy nagy monumentális tömeg helyett több, kisebb, barátságos és lendületes térrészletet hozzak létre. Ehhez három funkcionális egységet terveztem; intim alkotótereket, a kiállítás tereit és a művészek szálláslehetőségét biztosító épületeket. A tömegeket a telekhatárra rendeztem és elemekre bontottam. Hosszú, keskeny épület adódott így, lendületes, újszerű tetővel, amely összekötő kapoccsá vált az épületrészek között. A tető alatt változatos, hol zárt, hol fedett–nyitott terek bújnak meg, ezzel adva plusz játékot a fénynek. A természet a harmónia legjobb színtere, ezért az erdő felé közeledve egyre tágasabb kertek indulnak el, természetet az épületegyüttesbe behívó gesztusként.

Másik fontos célom az volt, hogy létrehozzak egy olyan külön épületegységet, amely a kiállításra látogatók népszerű fogadó tereként szeparált a szállásoktól és az intim alkotóterektől. A tervezési folyamat során igyekeztem figyelembe venni, hogy az élet minden szférájának a szellem és a művészet ad végső értelmet. 

Őszintén megvallva kicsit féltem a félév elején kilépni a komfortzónámból és egy számomra új formavilágot választani, de örülök, hogy így lett. Sokat tanultam ebből a tervezési folyamatból, legfőképpen, hogy nem minden sikerül elsőre. Ahhoz, hogy megtaláljuk a jó megoldásokat rengeteg variációt, elgondolást végig kell járni, olykor kettőt visszalépni és újrakezdeni. A legfontosabb, hogy a végén minden összeálljon és kitisztuljon a terv, logikussá, megalapozottá váljon minden mozdulat. Ez nehéz feladat, rengeteg munka, de megéri.

 

Varga Liza: Elmélyülés az alkotásban

A készített terv címe: Alkotótábor. Konzulensek: Zsuffa Zsolt, Karácsony Tamás és Kovács Károly Lehel

Megpróbálom leírni most ezt az érzést, amivel úgy gondolom, hogy mindenki, aki alkotott valaha valamit, valamilyen tekintetben találkozott már. Egyszerre keringenek a funkciók, a helyszín, a formák, az anyagok, az emlékek és a jövőképek az ember fejében, és ebből próbálja leképezni azt, ami minden szempontból a legoptimálisabb... Amilyen ez a tervezés és az én „alkotásom" folyamata, várhatóan olyan lesz majd az ide látogatók elmélyülésének útja is, vagy ha nem is egy az egyben olyan, de a két dolog minden bizonnyal párhuzamba állítható.

Olyan terekre és helyzetekre van szükség, ami az emberekre inspirálóan hat, nem nyomasztó, és ki lehet benne bontakozni. Ami nem túl rendezett és steril ahhoz, hogy ne merjünk felszabadulni, és nem túl figyelemfelkeltő ahhoz, hogy elterelje a gondolatainkat az alkotásról. (Értem ezalatt a formák, színek, és anyagok használatát.)

Úgy gondolom, hogy szép rendszert alkotna, ha a privát funkciójú tereknél a beton falba csak színes üvegtégla sávokat tennék, amiken nem lehet átlátni, de beeresztik a fényt, és különleges, inspiráló színes foltokat hoznak létre a terekben. Ahol pedig alkotásra, kiállításra vagy közösségi tevékenységre szánt terek vannak, ott nagy, teljesen eltolható üvegfelületeket alkalmaznék. Ezek a részek általában befelé, a kert felé nyitnának, és nyáron akár teljesen kinyitva, a kerttel együtt működnének.

Személyes tapasztalataim miatt, szerettem volna kihangsúlyozni a tűz „építő" szerepét, ezért értelmet nyer, hogy a hátsó, gyerekek által használt kertrészben, központi helyen helyeztem el a tűzrakó helyet. Mégpedig úgy, hogy az utcáról is észrevehetővé, szimbolikus erejűvé váljon, és az arra sétálókban valamit megmozgasson. Sokféle érzést hozhat elő, csendes nyári estéken, a ház előtt elsétáló emberekben, a halványan átsejlő tábortűz jelenléte a kert végében. Nem lehet odamenni hozzá, éppen ezért csak felvillan mondjuk egy régi emlék, vagy egy érzés, aztán visz tovább az kinti élet útja. Pontosan úgy, mint ahogy a gondolataim megfogalmazása közben, előtörtek bennem, a korábbi emlékek...

 

Szerk.: Somogyi Krisztina