Évtizedeken átívelő folytonosság
A Firka Stúdió hosszú kutatási folyamat és számos szakértői konzultáció után tervezte újra Szabó István Szervita téri épületállományát. A volt irodaház és parkoló helyére a helyi értékek megtartásával kívántak olyan új struktúrát emelni, melynek a "meg nem különböztetett megjelenés" jegyében folytonos anyaghasználata és igazodó homlokzata van.
Nyolc éve a válságból kivezető egyik lehetséges útnak tűnt – beruházói és tervezői szempontból egyaránt – a meglévő épületállomány átalakítása (helyben történő újrahasznosítása) és egy stratégiailag fontos bérlő betelepítése. Ez a szerencsés együttállás vezetett Szabó István (mára már lebontott) Szervita téri épületeinek újraértékeléséhez, "alternatív" hasznosításához.
Szándékaink szerint az eredeti tervezői elképzelés íródott volna újra: meg akartuk tartani a meglévő karaktert miközben szó szerint értendő tükröt is tartottunk volna neki. A terv engedélyezési eljárása többszöri tervtanácsi és főépítészi véleményezés után indult meg, majd leállt.
Az átépítés koncepciószintű vizsgálatai nemcsak a programmal, a beépíthető területtel és a megtérüléssel számoltak, hanem a meglévő épületek értékeinek feltárása segítségével azok megőrzésével is. Az eredeti tervező örökösével, dr. Szabó Orsolyával, illetve Jakab Zoltán statikussal is felvettük a kapcsolatot amellett, hogy a művészettörténeti kutatásra és a környezeti elemzésre Kovács Dánielt, a Szabó-életmű kutatóját kértük fel. A meglévő épületek értelmezéséhez az ő segítségük is elengedhetetlennek bizonyult.
Az eredeti építészeti szándékok – az épületet alakító formai-szervezeti szabályok - új/sajátos olvasata mentén lehetett az "újat", a továbbépítést is megtervezni. A fő kérdés ennek az interpretációnak a módja, a viszonyulás a hetvenes évek magyar, modern utáni elképzeléseihez. Értékelhető-e az épületpáros a városban "talált tárgyként", újrahasznosítható-e koncepcionális szinten is, illetve milyen arányokban lehet az "eredetiség" ideájára, más külső tényezőkre (aktuális szabályozási tervek és normák, szállodasztenderd, építési technológia, stb.) és az urbanisztikai kontextusban betöltött szerepre hagyatkozni. Az iroda- és parkolóház együttese ugyan nem kanonizált műemlék-státuszú, de értékes, ha másért nem, hát modern alakíthatóságáért.
Ahhoz, hogy a szállodát be tudjuk telepíteni és a parkoló belvárosban idegen vakhomlokzatait meg tudjuk szüntetni, a parkolóház külső részét lebontjuk és a megmaradó parkolóházat mint magot körbeépítjük szobákkal, "hagyományos" homlokzati felületeket teremtve a tömb minden oldalán. A probléma tehát az eredeti és az új viszonyában jelenik meg, mely azáltal még összetettebbé válik, hogy valójában a mai (épületfizikai, tartószerkezeti, stb.) követelményeknek meg nem felelő épületet mindenütt legalább a szerkezetig le kell csupaszítani: ekképp a régi sem lehet már "eredeti". Az általunk javasolt megoldás ekképp nem tesz különbséget meglévő és új között; megtartja a régi épület bizonyos elemeit (vízszintes hangsúlyokat, a tömör és transzparens felületek dialektikáját, stb.), de eltávolítja az eredeti szándékban is kevéssé értékelhető zavaró felhangokat (mint a klasszicizáló párkányformákat, az utcába belógó tömegeket, stb.).
A meg nem különböztetett megjelenés minimális formálást és az anyagok folytonosságát követeli meg, ezért még tovább csupaszítottuk az "eredeti" függönyfalakat: parapetek eltávolítása által födémtől födémig érő üvegezett felületeket terveztünk. Ez utóbbiakat folytonos síkokként kiterjesztettük az összes homlokzatra, sőt, ahol a volt irodaház csatlakozik az új épületszárnyhoz, ott nem formai eszközzel dolgozunk, hanem az épülettömegnek önmagával való (történeti és vizuális) tükrözésével, szembesítésével. (Valójában a tömeg sem keretezett tömeg, hiszen az üvegfelületek magas transzparens értékkel rendelkeznek: belátást és kilátást is megengednek.) A teljes tömeg egységes megjelenítése magával vonná egy túlzottnak tűnő tömeg megjelenését, de a volt irodaház és az új szárnyak finom eltérésekkel élnek.
Ilyen például a kőfelületek kezelése: az eredeti kőanyag lefejtése és tisztítása után visszakerül a tömör falfelületekre. Egyedül a Városháza felőli Szervita téri sarok, mely minden urbanisztikai pozícióból kitüntetett, kap szabadabb jellegű formálást. Itt a födémek "elcsavarodása" továbbra is biztosítja a homlokzati felületek folyamatosságát, de a második szint felett a derékszögű geometriai rendszerből kilépve a sarkot mint hagyományos hangsúlyképző helyet azáltal emeli ki, hogy megszünteti. A szerkesztés alapja, hogy a 7. szint párkánya "szimmetrikus homlokzatként" jelenik meg, mint egy hagyományos városi palota; ez torzul a földszint felé közeledve. Itt az új részeken kőfelülettel jelezzük a födémeket, míg a volt irodaházon egységes üvegfal jelenik meg.
A volt irodaházban két ponton van jelentős átalakítás: a Fő utca felőli tárgyalótermek kibontásával helyükre szobák kerülnek, illetve a központi közlekedőmag megépítéséhez néhány cellányi irodateret is bontani kell. A parkolóház szinte teljes külső részét (a pincétől kezdve) új szárnyakra kell cserélni. A Fehérhajó utcában az új homlokzati vonal jóval visszalép a meglévőhöz képest, a szomszédhoz csatlakozó részen a második világháborút megelőző tömbhatárt követve. Így (mindkét oldalon, a Bárczy utcában is) a régi-új épület a homlokzati síkokba simul, "folytonos-sima" utcaképet eredményezve.
A parkolót érintő másik alapvető változás a külső rész levágása mellett a tetejére helyezett kétszintnyi szálloda. Ezek a szárnyak U-alakban helyezkednek el az alatta lévő szerkezetre illeszkedve, a jellemző homlokzati vonaltól mindenütt hátrahúzva, és nem nőnek magasabbra, mint az irodaház teteje.
Az alkalmazott anyagok a következők: neutrális, kissé reflexiós, de transzparens üvegfelületek az égtájaknak és a funkciónak megfelelő minőségben és rétegösszetételben, alumínium függönyfalrendszerben. A bordák és a kapcsolódó alumíniumfelületek színe RAL9007 szürkealumínium, a függőleges külső takarósapkák feketék, elősegítve az üvegfelület folytonosságának és vízszintes hangsúlyozottságának látványát. Az alagútzsaluk üres végeinél mindenütt üveghéj készül, kivéve a zárt mögöttes funkcióknál (pl. fürdőszoba): itt festett (tömör, shadowbox) üvegszerkezetet helyezünk a függönyfalba, előtte több helyen a régi alumíniumlamellákat is visszaépítve.
A függőleges függönyfal-bordák a volt irodaház osztásának (alagútzsalu közötti egység harmadolva) megfelelően készülnek az egész épületen, ennek megfelelően a táblaszélesség 95-115 cm között mozog. Minden szobában a középső egység bukó-nyíló szerkezet, általában biztonsági üveg mellvéddel ellátva. Ahol terasz készül (a 8. szinten), ott üvegmellvéd véd a tetőre való kijutás ellen. A tetőn körben visszahúzott tüzihorganyzott acél korlát készül kiesés ellen, illetve a függönyfal-takarítás installációjaként. A bordák helyzete és az üvegfelület sarki pozíciója eltolódhat, de borda sarokpozícióba csak akkor kerülhet, ha a raszter egyébként is ott lenne: ellenkező esetben strukturális-szoknyás módon fordul át az üvegfelület.
A mészkőről már esett szó, de az egybefüggő tömör felületek mellett egy sor kőtábla megjelenik a födémek sávjában; nem azt imitálva, hogy az a födém széle, hanem onnan ki- sebb-nagyobb mértékben eltartva csak utal a födémszerűségre és vízszintes hangsúlyt képez.
Meglévő, de kívülre kerülő szerkezetek (pillérek) jelennek meg a passzázsban a mennyezettel azonos fényes, alumíniumburkolattal (mögötte hőszigeteléssel és szerkezeti megerősítéssel). Az átjáró kis belmagasságát tördelt síkokkal képzett vizuális játékok ellensúlyozzák.
A 7. szint feletti egybefüggő tető zöldfelülettel, terepszerű formában készül. A terep topográfiája rejti magában például a felvonók aknafejét vagy gépészeti csatornákat, veszi fel a dilatált egységekből adódó szintkülönbségeket és vezet le az U-alakú szobaszárnyak alatti, 7* félszinten található gépészeti egységhez. Itt csak az épületgépészet egyik fele található, a másik a volt irodaház már említett 9. szintjén: oda telepítjük a kültéri egységeket, melyek a szintbe süllyesztve, függönyfallal körülvéve nem jelennek meg a városi látványban.
(Részlet a Műleírásból)
