Ezerarcú Újlipótváros

Budapest utcáin tekeregve rengeteg helyen van módunk szecessziós, art deco stílusú és modern házakba botlani, viszont egyetlen negyedében sem találjuk meg olyan gazdag koncentrációját ennek a három irányzatnak, mint Újlipótvárosban. Ezen épületekből szedett össze egy sétára való adagot Vizy Márton. 

A Nagykörút által határolt és közrefogott területekhez képest Újlipótváros igen későn, csak az 1910-es években kezdett el kiépülni. Hatalmas tömbökbe rendeződő, katonásan sorakozó bérházait négyzethálós utcarendszer szövi át, egyszerre idézve meg két szuperhatalom, a gyarmatosító és városteremtő ókori Róma sztenderdizáló törekvéseit, valamint az USA rohamos tempóban növekvő nagyvárosainak a költséghatékonyságot mindennél feljebbvalónak ítélő várostervezési filozófiáját.

Bár a családias hangulatot árasztó városrész szövetére legjobban a '30-as évek modern építészete nyomta rá bélyegét (1933 és a második világháború vége között közel 200 épületet húztak fel rohamtempóban a Radnóti utcától északra eső részekre - a mozgatórugó pedig mi más lett volna, mint az építtetőnek kijáró adókedvezmény), számos, a boldog békeidők Magyarországának utolsó nagypolgári éveiről tanúskodó szecessziós, és egy maroknyi, art decós hatásokat felmutató lakóház is színesíti a 19. század végéig ipari létesítményekkel és szegénytelepekkel teli negyedet.

 

Rosenfeld-ház (Hegedűs Gyula utca 15.)

A pezsgő, egykoron megannyi irodalmi óriásnak (Adytól kezdve Radnóti Miklóson és József Attilán át Hatvany Lajosig), valamint “nyugtalanítóan intelligens hivatalnokok” és zongoratanárnők egész seregének otthonául szolgáló városrész nagykörúti kapujától nem messzire találjuk az egyébként leginkább bútortervezőként jeleskedő Porgesz József 1911-es építésű ötemeletes, Újlipótvároshoz illően teraszokkal bőséggel ellátott bérházát. A zsidó felső- és középosztály közkedvelt tervezőjeként Porgesz tucatnál is több budapesti ház terveiért felelős, többek között az Akácfa utca 7. szám alatt található szecessziós lakóházért, a Hegedűs Gyula utca 34. alatti, szintén a Rosenfeld-család nevét viselő bérházért, és az Attila út 133. szám alatti, az art deco streamline irányvonalához tartozó társasházért.

A ház legszembetűnőbb ismertetőjele a homlokzat cour d’honneur-ös kiképzése: az egyre sűrűbb beépítettségű belvárosban munkálkodó építészek a századfordulót követően mind gyakrabban nyúltak a középső traktus hátrébb húzásához mint térfelszabadító technikához. Újlipótvárosban a szűk utcák megváltójaként is ismeretes francia udvar különösen nagy népszerűségnek örvendett a gangos belső udvarral szemben, hiszen így több szoba volt az utca felé tájolható, és az épület is izgalmasabb képet mutatott.

 

A ház homlokzatát hat darab, a középkori pestisdoktorokat eszünkbe juttató pelikánszobor díszíti, formájukban megelőlegezve az egy évtizeddel később szárnyra kapó art deco kőből faragott angyalfiguráit. A díszítőfunkció azonban csak másodlagos, fontosabb nála az ősi Keletig visszavezethető szimbolikus védelmi szerep, amely Mükénében a kapu feletti oroszlánpár, a középkor és későbbi idők házainál a kisdedet tartó Mária-szobor, a szecesszió korában pedig különféle létező (madarak) vagy mitikus (sárkányok) szárnyas lények alakjában ölt testet. Korának pszichoanalitikai és összehasonlító vallástudományi eredményeiből merítve az építész ilyetén módon köti össze a földit az égi szférával, biztosítva az állandó kapcsolatot emberi és isteni között.  

Ezek a pelikánok azonban már távol vannak a szecesszió csicsergős kinézetű madárkáitól. Komor darabosságuk, leszegett fejük más hangon szól hozzánk, mélyen és halkan, mintha egy ravatali sorfal tagjai lennének. A madárszobrok komolyságát az utcába fényt és teret engedő homlokzat, a gyönyörű, domborműves kapu, és a játékos, a ház valódi értékét jelentő belső terei oldják fel.

Az épület színes bejárati csarnokában trónoló, leginkább LEGO-figurákhoz hasonlító baglyokon kívül a berlini Rheingold Borház hajdani domborműveinek izmos férfi- és nőalakjai is visszaköszönnek a falakról, de Porgesz egyébként is előszeretettel idézte meg a német szecesszió nagy szobrászmesterének, Franz Metznernek az alkotásait saját tervezésű épületein (elég csak összevetni az imént említett Rheingold Borház és a Salétrom utca 6. szám emberi alakokat magába foglaló arcdíszeit).

A szecesszióban díszítőelemként gyakran elővett, a közösségért önmagát feláldozni kész ember alakját jelképező atlasz szobrok sem maradhattak el: Porgesz több mint egy évszázada megfeszülő figurái az előcsarnok két oldaláról néznek le ránk fájdalmas beletörődéssel. A tervező-vállalkozó 1944-ben egy koncentrációs táborban halt meg, mint a városnegyed lakói közül oly sokan. 

 

Pannónia utca 19.

Az art deco építészet legszebb újlipótvárosi példáját a Pannónia utca 19. szám alatt találjuk. Az első budapesti szecessziós lakóházként ismert Lindenbaum-ház díszes homlokzatáért felelős Spiegel Frigyes és fiatal kollégája, Kovács Endre által tervezett épület 1929-re készült el, Spiegel utolsó előtti terveként. Porgeszhez hasonlóan egyébként Spiegel is kitűnő bútortervező volt, még saját szalonja is volt a Király Bazárban, emellett egy ideig babákat és filmdíszleteket is tervezett.

Az ötemeletes épületen nyomát sem leljük a harminc évvel korábban Spiegel által nagyvonalúan alkalmazott növényi ornamentikának, állatalakoknak, aranyozott díszeknek és lüktető színeknek. A Pannónia utca 19. klinkertéglákkal kirakott homlokzatának leglátványosabb díszei a rizalitszerűen kiemelkedő zárterkélyek - ezek viszont legalább annyira szerethetővé teszik az épületet, mint a Lindenbaum-ház fénylő napkorongjai. A három emelet hosszan húzódó zárterkélyeket gyémánt kváderkövek gazdagítják, a pilaszterek által közrezárt kapu feletti táblán pedig ősi napkeresztek kaptak helyet.

A nácik által 1920-ban használatba vett, majd a '30-as években végérvényesen kisajátított, 11 ezer éves múltra visszatekintő szimbólum jó szerencsével hivatott megajándékozni mindenkit, aki áthalad alatta, hiszen derékszögben megtört szárai varázserővel bírnak. A szvasztika használata Spiegel szecessziós múltjának egyetlen lenyomata: annak az új magyar építészeti formanyelvet az ősi kelet felé fordulva megteremteni kívánó törekvésnek a jele, mely Lechner 1891-es “Keletre, magyar!” felhívásából is kicseng, egyúttal pedig látványos szembenállás az ókori Egyiptom bűvöletében élő art decós fősodorral.

 

Akinek a klinkertégla art deco a mindene, és még egy kicsit időzne Újlipótvárosban, annak érdemes megnéznie a Tátra utca 20. Gyárfás Antal és Erdély István által jegyzett bérházát is, amely szépen rímel Spiegelék egy évvel korábban felépült alkotására.

 

Dunapark-ház (Pozsonyi út 38-42.)

Az 1936-ban átadott T-alakú Szent István Park a korai modern szabadtér-építészet egyik legkiemelkedőbb alkotása, Rerrich Béla munkája. Városképi jelentőségét mutatja, hogy a 33 000 négyzetméteres zöldterületet övező házak építészeti kialakítását a parkhoz igazítva írta elő a Közmunkák Tanácsa, olyan paraméterekkel, mint például a megegyező magasság (25 méter). Ennek eredményeképpen született meg a Hofstatter Béla és Domány Ferenc párosa által 1936-ban emelt Dunapark-ház is, a bauhausba hajló modern stílus legnagyobb és mai napig legfényűzőbb budapesti bérház-palotája. A Szent István Park felőli homlokzatot zárt erkélysor díszíti, míg a Pozsonyi útra néző oldal északi végén ott vár minket az elmaradhatatlan francia udvar. Eredetileg minden pont fordítva lett volna, csakhát a tanácsi előírás, ugye: a francia udvar lakásai a főbejárattal együtt a Dunára néztek volna, a ház erkélysoros homlokzata pedig a Pozsonyi út vonalában húzódott volna végig. A csavarért cserébe nagyobb tér jutott a földszinti kávéháznak, amelynek vendégei ma a karcsú fémkeretekkel szegélyezett hatalmas ablakok mögött ülve 80 éves platánfák koronáján pihentethetik megfáradt szemeiket.

 

Kevesen múlt, hogy ne Eszterházy tortát és presszó kávét, hanem popcornt és üdítőt szolgáljanak fel az épület földszintjén, és ne a platánfák zöldje, hanem az ezüstvászon csillogása szakítsa ki a vendégeket a hétköznapok szürkeségéből: az első rajzokon ugyanis még nem kávéház, hanem egy mozi terve szerepelt. Bár a Dunapark-házból végül kimaradt, az egy évvel később, 1937-ben átadott, szintén a Hofstatter-Domány építészpáros nevéhez fűződő Hollán Ernő utca 7. szám alatt már megkezdhette működését Újlipótvárosnak az Elit (ma KINO) mozi után második filmszínháza, a Lloyd. Domány Ferenc utolsó hazai munkája is egy mozihoz köthető egyébként: 1938-ban az ő vezetésével alakították ki a Károly körút 3. szám alatti filmszínházat (a későbbi Filmmúzeum, mai Belvárosi Színház). A Broadway átadását követően Domány Londonba emigrált, ahol 1939 szeptemberében, mindössze 40 évesen (valószínűleg véletlen balesetből bekövetkező) öngyilkosságot követett el. Hofstatter mindössze 5 évvel élte túl barátját és kollégáját: őt 1944 decemberében a Dunapark-ház hatodik emeletén található lakásából hurcolták el a nyilasok (annak ellenére, hogy az épület svájci  védettség alatt állt), hogy aztán a fagyos Dunába lőjék.

A Hatvany-Deutsch család tulajdonában álló Alföldi Cukorgyár megrendelésére készült, egyként kezelt, ám valójában két, egymáshoz szervesen kapcsolódó épületet rejtő vasbetonvázas komplexum három bejárattal, fényárban hullámzó lépcsőházakkal, megszámlálhatatlan ruskicai márványlappal, kettős liftrendszerrel (egyik a gyorsabb, másik a lassabb függőleges haladást előnyben részesítők számára épült), előcsarnoki hangosbeszélővel, dunai levegőt szállító szellőzőkkel, gyermekkocsi tárolókkal, valamint egy gyönyörű kilátást biztosító tetőkerttel szolgálta lakóinak kényelmes, korszerű és esztétikus élettér iránti igényét. A Szent István Park fáit lakóhelyül választó madarak csicsergése már csak hab volt a Dunapark-tortán.

 

Harmonikusan sokszínű

Ha érdeklődő tekintetünket felemeljük a finom kávékat és tökéletes tésztájú péksüteményeket kínáló reggelizők napi ajánlatát hirdető táblákról, egy százszorta izgalmasabb vizuális térélményben lehet részünk Újlipótváros utcáit róva. A tágabb értelemben vett pesti belváros legkésőbb urbanizált negyedeként Újlipócia a 20. század első felében népszerű építészeti stílusok legsokszínűbb képét tárja elénk, ahol szépen megfér egy utcában a szecesszió, az art deco és a modern, a '10-es, '20-as és '30-as évek legnagyszerűbb hazai építészeinek tolmácsolásában. 

Vizy Márton