faluÉPÍTÉS 2013 – a győri építészhallgatók második közösség-építő tábora

Immár másodszor szervezte meg Tátrai Ádám és Stein Júlia a faluÉPÍTÉS projektet. Idén Herdics Ágnes és Szalánczi Donát terve valósulhatott meg Czigány Tamás vezető tervező, és a győri Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszékének 32 lelkes hallgatója közreműködésével.

A mese elé

A győri Széchenyi István Egyetem Épülettervezési Tanszékéhez kötődő faluÉPÍTÉS projektet 2011 őszén hívtuk életre. Ekkor, mint végzett építészek, és mint a világban helyüket kereső fiatalok úgy éreztük, szeretnénk tenni: az építészet eszközeivel, de két kézzel is, közösségben. Úgy gondoltuk, az állandóan változó, rohanó világban szükségünk van arra – és úgy véltük másoknak is -, hogy időről időre megkapaszkodhassunk valamiben, ami szerintünk még hordozza azokat az értékeket, melyekben még nagyapáink nagyapjai is hittek…

A kezdeti hangzatos, talán már túlzó módon is bizonygatott vidékmegmentő, felvirágoztató mondatok a 2012 nyarán Bogyoszlón megvalósult első építőtábor után csendesedtek, realizálódtak, de megmaradt az akarat: évről évre felkutatunk egy falut, egy apró közösséget, beszélgetünk, próbáljuk megtalálni a közös hangot, majd együtt a feladatot. Erre hallgatói tervpályázatot írunk ki az egyetemen. (Talán nem túlzás azt mondani, hogy nincs nagyobb lehetőség egy építészhallgató számára, mint hogy még az egyetem évei alatt megvalósulhat egy háza.) A szakmai bírálat után a két legjobb tervet elvisszük a faluba, hogy ŐK dönthessenek. Majd segítjük az engedélyezési és kiviteli tervek készítését, tábort szervezünk (ahova szinte már nem is kell toborozni a diákokat, annyian szeretnének jönni), majd a nyáron két-három hétig művezetünk, irányítunk és a végén köszönetet mondunk mindenkinek. Ez történt idén nyáron (is) Csikvándon.

Stein Júlia, Tátrai Ádám

Építésünk tárgya, történetünk bonyodalma, együttlétünk apropója, a kilátó a hegyen. Ebben a mesében annyi „szép és jó” van, hogy a kilátó építészeti milyensége „szinte mellékes kérdés”. Viszont az e fórumot olvasók érdeklődési körére alapozva, mégis csak megosztunk róla néhány gondolatot.

Amikor nekiláttunk a pályázati munkának, kijelöltük az általunk fontosnak tartott célokat, a pályázati kiírásban adott szempontok mellett. Ezek közül első, és legfontosabb volt, hogy a kilátó torony építésében a táborban részt vevő hallgatók a lehető legtöbb munkafolyamatból minél alaposabban ki tudják venni a részüket. Egy közel 11 méter magas toronynál ez, a magasban történő munkavégzés, és a nagyméretű szerkezeti elemek kezelése miatt nem is olyan egyszerű feladat. Ezt a problémát úgy oldottuk fel, hogy a tornyot négy különálló, a földön összeépíthető egységből raktuk össze. Az egységek azonos szerkezeti kialakításúak, alapformájuk a kocka. A „kockákat” alkotó oszlopok és gerendák már olyan méretűek lettek, hogy kézi erővel és kézi szerszámokkal meg tudtuk munkálni és a helyükre is tudtuk illeszteni őket. Miután a földön mind a négy „kocka” teljesen elkészült, nekünk, „lelkes amatőröknek” véget ért a munkánk, mert az egységek egymásra daruzását hivatásos kivitelező csapat végezte.

Nagy hangsúlyt fektettünk a torony és környezete viszonyára. A tervezési terület egy aprócska háromszög alakú teresedés a csikvándi szőlőhegy „központjában”. A terület szomszédságában nádtetős, vályog présházak és a hozzájuk tartozó szőlősorok váltakoznak, harmonikus helyszínt alkotva. A kilátót úgy alakítottuk ki, hogy mérete ellenére se „nyomja agyon” a környezetét. Ezt a torony megfelelő elhelyezésével és karcsú kialakításával értük el. A karcsúság érdekében a kilátó magjának alaprajzi méretét a lépcsők által megengedett legkisebbre vettük, a lépcsőkarok közti pihenőlemezek pedig a magból kinyúló konzolos kialakításúak. A torony formáját az előbbiek mellett még nagyban meghatározza a két oldalán váltakozva végigfutó hézagos pallósor, amely lépcsőfokokat tartó szerkezeti elem és korlát is egyben. A pallósor osztása és méretrendje a fő szerkezeti elemekéhez igazodik, elősegítve ezzel is az egységes összképet.

Az igazi mese

Az igazi csikvándi mesét azonban nem a tervezéskor, hanem július 15-én kezdtük "írni", és nem ketten, hanem harmincketten, és még amennyivel többen. Harminckét diák váltotta egymást. Valaki egy mondatot írt, valaki egy egész fejezetet, de mindenképpen közös lett a történet. Ahhoz pedig, hogy kerek legyen, kellett egy helyszín, Csikvánd. Egy pici, de erős falu, mint egy igazi főhős. Tele élettel, vidámsággal, vendégszeretettel. Persze kellett még hozzá sok-sok fa és annál is több lelkes ember. Építő diákok, falusiak, mérnökök, asztalosok, ácsok, és még az is, aki csak egy dicsérő, biztató szóra állt meg az események mellett.

Így kezdődött. A kilátó alapjai készen vártak minket a helyükön, a faanyag pedig a szomszéd falu asztalosműhelyében gyaluláshoz előkészítve. Olyan volt ez nekünk akkor, mint a szegény legénynek a paszuly. Nem ismertük az erejét. Pár nap alatt viszont mindenki belekóstolhatott abba, hogy milyen is gyalulni a gerendákat, vésni a csapokat, fúrni a lyukakat vagyis megküzdeni a fával. Az asztalosok elláttak minket tanácsokkal, mi pedig kora reggeltől egészen sötétedésig dolgoztunk. Csak a laktató, nagy gonddal elkészített ebédre álltunk meg pihenni. Miután szinte minden elemet előkészítettünk és beszereztünk, elkezdhettük a keretek összeszerelését. Minden lépést feszült hangulat előzött meg és szerencsére fellélegzés követett. Az első hét vasárnapján ránk fért már a pihenés. Az este a polgármesternél vendégségben, őzpörkölttel, csikvándi vadvízzel és jókedvvel telt. 

Újult erővel folytattuk a munkát. Összeállítottuk az első teljes egységet és jöhetett a pallózás, lépcsőzés, padlózás. Már elképzelhettük, hogy milyen is lesz a négyszeres magasság és tapasztalhattuk, hogy ez a paszuly bizony nem magától nő. Gyorsan futott a híre a faluban a látványos munkálatoknak. Volt is mindig pár segítő vagy kíváncsiskodó, akiktől jó szót és jó tanácsot egyaránt kaptunk.

A harmadik, ráadás hétre a csapat kissé megfogyatkozott, de szívós kitartással haladt tovább a munka. Már állt a négy egység. Traktorral, platókon felszállítottuk őket a szőlőhegyre és egymásra is emeltük az alsó kettőt. Már 5 méter feletti magasságból nézhettük a tájat. Az utolsó simításokat végeztük a hátralévő napokban. Lenolajjal lefestettük az egységeket és mindent biztosítottunk, hogy pénteken a további egységek egymásra emelését az ács csapat gond nélkül elvégezhesse. Másnap a falu is és mi is szájtátva bámultuk a látványos munkát, majd az elkészült kilátót. Szombaton aztán összegyűlt a falu népe, az építők, oktatóik, a barátok és rokonok. Volt áldás, szalagátvágás, pezsgőlocsolás, eszem-iszom és hetedhét határra szóló dínom-dánom.
Aki nem hiszi, járjon utána!

Herdics Ágnes, Szalánczi Donát