Fecskehotel a Szegedi Vadasparkban

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint pár éven belül teljesen eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. Vannak, akik leverik a fészkeiket és vannak, akik direkt nekik terveznek házat. Tóth Bence Péter építészmérnök mesterdplomájára készült tervét közüljük.

Az ötlet

Két évvel ezelőtt, 2017-ben pincehomlokzatok felmérése közben, fecskékkel a fejem fölött született meg a gondolat, hogy ezekkel a madarakkal (fecskék) szeretnék foglalkozni. A cél a velük történő kapcsolat létrehozása volt építészetileg. Mondhatni segítségnyújtás – ámbár akkor nem igazán voltam tisztában azzal, hogy ténylegesen kell is nekik. A mesterdiplomámat úgy képzeltem el, hogy ne csupán a képzéshez lezárásához legyen elég: szerettem volna adni egy tervet, ami valós helyzetet old meg és valaki(k) hasznosítani is tudják – dupla értékkel bír. A tervemet fel szerettem volna ajánlani segítségül az ebben érdekelteknek – és ezt teszem is még a jövőben vele.

A kezdet

Felkerestem a Magyar Madártani Egyesületet [MME], ahol dr. Halmos Gergő és Orbán Zoltán személyében segítséget kaptam a program felállításához. Az alapképzésem diplomája halnevelde volt – gondoltam mesterségesen a madarakon is tudok majd segíteni.

Ez a gondolat az első pillanatban megdőlt.

Az analógia itt nem alkalmazható. A kép, maga a probléma komplexebb. A régi korok extenzív állattartása ma már nem alkalmazott. Nincs kültéren tartott nagyszámban nevelt mezőgazdasági állat, amelynek trágyája a rovarokat vonzaná, ezáltal a fecskéket is (táplálékhiány). A felmelegedés hozta éghajlati szélsőségességek megviselik a madarakat és azok élőhelyeit. Az emberi intolerancia (fészekleverés). A hármas korkép egyenlete a fecskék pusztulásának végeredménye.






A hely és a program

Immáron már 10 éve van szerencsém régi parasztportákat, polgári épületeket, mezőgazdasági épületeket mérnem az NTDK [Népi Építészeti Tudományos Diákkör]-val Fülöp István vezénylése mellett. A több mint 100 éves építésztábor lehetőséget biztosított számomra a népi építészet tanulmányozására. Erdély, Vajdaság, Alföld és Dunántúl… A formavilág, az eszme és szellemiség belém ivódott itt igen hálás módon. Úgy érzem, hogy ez végig fog kísérni az életutamon – nagyon bízom benne. A Kós Károly Egyesülés vándoraként, a magyar organikus építészek közelében próbálok utat találni – a fecskeház az első igazi és ilyen jellegű munkám. Az előzőkből kiderül: a magyar népi építészet és organikus gondolkodás akaratlanul húzta a kezemet (és a szívemet) rajzolás közben.

Na de hova tegyük le?! Valójában bárhová. Szenvedünk a szúnyogoktól, miközben a fecskék segítenének nekünk. Mi segítünk nekik? A Balaton vízpartján fekete felhőként zúgnak a szúnyoghadosztályok. Az első gondolat a Balaton volt – az épület realitását és létjogosultságát alátámasztandó külön funkcióval kellett ellátnom az egyszerű „lesdobozt”. Érdek kell, haszon, hogy életképes maradjon a képzelet. A les így tehát a szegedi Vadaspark területén lett elhelyezve.

Az állatok adta trágya biztosított lenne a Vadasparkban. Az emberi intolerancia csökkenthető lenne egy bemutató és ismertető során. Lest kellett létrehoznom, egy intim helyet – intim, ember és állat számára egyaránt. Simulnia kell, rejtenie és mutatnia egyaránt. Futunk, loholunk – közben pedig keressük a zugot, a természetet ahova bújhatunk.

Egy beszélgetés során az oda-vissza adott gondolatokból született egy igen jó megfogalmazás, vélemény. A következőképpen hangzott: „az organikus építészet a mai kor romantikája”.

A fecskeház megtervezését követően úgy érzem, hogy mind kinézetében (tömegében, anyagában, formavilágában), mind funkciójában (problémára keresett válasz, ember és madár (értsd természet) kapcsolata) szellemiséggel bír. Bízom benne, hogy más is képes ezt megélni, ha találkozik a tervvel. Számomra a népi építészet és a mai kortárs kézfogása a terv.

A cél mindenképpen ez szeretett volna lenni.

Az épület

Az alföldi téglaépítészet, föld-, és agyagépítészet, nádfedés és meszelt falak természetes módon működtek a természettel. A működés anyagban tehát így lett elképzelve: az egykori téglagyári bányató partjára, a nádas közé csúsztattam be házat az éppen itt megtalálható anyagok használatával (vályogtégla, kisméretű tömör tégla és nádfedés; nádpalló hőszigetelés). Alaprajzában szilvamagot kell elképzelni. A tó (Sancer-tó) nem körüljárható, nem hasznosított. A szilvamag egyik csücskén megyünk be: a másikon pedig ki – valójában pedig ott megyünk ki, ahol be is mentünk. Cél volt a visszafordítás. Oda érjen vissza a látogató, ahonnan jött (a tó ugyebár nem körüljárható – a „cirkuláció” az alaprajzi térben kell, hogy megtörténjen). Az épület ott a legmagasabb, ahol az igazán szükséges: a középső oktatóteremben. Az épület két vége visszasimul a nádba: a megközelítés hátulról történik. Az intimitást így igyekeztem kialakítani. Ne párhuzamosan haladjon az érdeklődő hosszú tízmétereken keresztül a vízparttal: ott menjen be és onnan, ahol az a legkevésébé zavaró, illúzióromboló. A teljes építmény a földbe lett nyomva. A több, mint 5 méter kinyúlású ereszaljakon a füsti-, és molnárfecskék figyelhetők meg; míg az épített löszös partfalakban a partifecskék és gyúrgyalagok. Télen az énekesmadarakat segíthetjük etetők készítésével és kihelyezésével (téli funkció). Az ereszvonalak mögé bekúszó vízfelületek tükröződése és az üvegezés speciális kiképzése (pókhálók elve) használhatóvá, „fecskebaráttá” teszi az ablakokat.

A cél

A terv felajánlása a tenni akarók számára a fecskék megsegítése céljából organikus lendülettel, népi logikán és romantikus gondolkodással.