Épületek/Középület

Fedett uszoda Mátészalkán

2008.09.10. 11:49

Mátészalkán húsz évvel a fedett strandfürdő lebontása után, 2007 végén nyitották meg az új fedett uszodát, amely egyben termálfürdő is. Az épület tervezésével Lengyel Istvánt és munkatársait bizták meg. 

A több mint 950 méter mélyből feltörő 57 celsius fokos, kiváló minőségű gyógyvíz összetételéből adódóan legfőképpen mozgásszervi megbetegedések kezelésére, valamint reumatológiai panaszok enyhítésére alkalmas. A hivatalos megnyitó előtt tartott próbaüzem során 7250 látogató vette igénybe a strandhoz kapcsolódó új létesítmény szolgáltatásait, s a tapasztalataikat írásban rögzítették. A kérdőívek alapján kiszűrt hiányosságokat, hibákat pótolták, illetve korrigálták az üzemeltető Szalka Víz Kft. munkatársai, így a lakosság igényeinek megfelelő uszoda áll a látogatók rendelkezésére.

Az uszoda helyszíne – Mátészalka dél-keleti részén – a fürdő előtti térség, egy Profi diszkont üzlet szomszédságában. A mély fekvésű terület feltöltésével, észak-déli hossztengelyű tájolással, a 33-as nyitott úszómedencével közel párhuzamosan alakult ki az új épület telke, ahol a II. ütemben szabadidő létesítmények építését tervezik. A terület nyugatról kelet felé lejt, a nyitott medence nyugati oldalán árokszerű mélyedés húzódik déli irányban. Az uszodának közterületi kapcsolata az Alkotmány út felől van, de feltárása az üzletház mellett kiépített szerviz útról történik. A szerviz úthoz kapcsolódóan rendelkezésre álló parkoló az egyidejűséget is figyelembe véve elegendő a fürdő a diszkont és az uszoda kiszolgálásához.

A szabadon álló uszoda nyugati főbejárattal épült. Az előcsarnokhoz pénztár, információ, ruhatár, büfé és vécécsoportok kapcsolódnak. A büfé előtti térből, az üvegfalon keresztül látványként megjelenik a tanuszoda tere. Az öltözők az előcsarnokhoz kapcsolódó közlekedőről nyílnak. A közlekedő északi részéhez irodák és vizesblokk tartozik. Az uszoda dél-keleti sarkán napozó teraszt alakítottak ki, továbbá összekötő hidat, mely átnyúlva a fürdő területére, a 33-as medencéhez nyújt kapcsolatot.

Az uszodatér három fő részből áll. Középen van az 5 pályás, 13,5x25 m-es alapterületű 1,8 m vízmélységű úszómedence. Déli oldalon csatlakozik ehhez a 6x12,5 m-es, 0,7-1,2 m vízmélységű tanmedence, míg az északi oldalon a 6x8,5 m méretű, 0,95 m vízmélységű termálmedence. A termálmedencéhez élményelemekkel felszerelt külső medence tartozik, továbbá az épületen belül két darab hatfős szauna, egy hatfős gőzkabin és jakuzzi medence. Az épület északi oldalára telepítették gépészeti tereket.

Lengyel István