Nézőpontok/Kritika

Felelet Tarlós Istvánnak - Városliget ügyben

2014.07.02. 13:03

"Idétlen és túlzó" - e szavakkal jellemezte Budapest főpolgármestere a Városliget sorsáért aggódók állításait a Városligeti Építési Szabályzat módosításával kapcsolatos egyeztetésen. Szerencséjük van azonban a tiltakozóknak, mert Tarlós "nem neheztel" rájuk. A Ligetre vajon igen? Pákozdi Imre írása.

Kérem, olvassák el a Városligeti Építési Szabályzattal kapcsolatos 2014. június 12-i, belügyminisztériumi egyeztetés hivatalos jegyzőkönyvét. Már csak azért is érdemes, mert Tarlós István főpolgármester, a Városligeti Építési Szabályzat minapi elfogadása kapcsán így nyilatkozott: "Nem neheztelek azokra, akik ellenzik, de hogy ettől tönkremenne a Liget, az idétlen és túlzó állítás, politikai performanszot nem érdemes csinálni belőle." Ez a nyilatkozat feleletet érdemel.

1. Először is "politikai performanszot" a tisztelt Fidesz-frakció csinált a dologból, amikor párt-hovatartozás szerint szavazott. Ez ugyebár vagy azt jelentette, hogy kötelezték őket a párt-álláspont képviseletére vagy azt, hogy a legegyszerűbb volt nem végiggondolni az ügyet, hanem jámboran felemelni a kezüket. Akárhogy is, politikai performansznak minősíteni a Városliget beépítése elleni tiltakozást, miközben a tiltakozók mindvégig kínosan ügyeltek arra, hogy ne politikai, hanem szakkérdésként minősüljön az ügy, egyszerű megtévesztés. (Amúgy nem volt nehéz megőriznünk a politikai semlegességünket: az LMP és az MSZP, az Együttel és a DK-val együtt ugyanis ebben az ügyben hónapok óta a füle botját sem mozdítja. Utóbbiaknál még reszortosa sincs a környezetvédelemnek, legalábbis nem ismert...)

2. Másodszor, az volna "idétlen és túlzó állítás”, hogy a hivatalosságok által adott válaszok többségükben megütötték az elégséges szintet. A meghallgatáson tanúsított inadekvát válaszadói magatartástól pedig - ha beletörődünk - igenis "tönkremenne a Liget". Ám azért is érdemes elolvasni a jegyzőkönyvet – főleg annak kérdezz-felelek szakaszát – mert tanúbizonyságot ad karakán kiállásokra is. És itt most – bocsánat – nem a civilek, Ráday Mihály, Várnai László, a Levegő Munkacsoport képviselői és a többiek, amúgy ugyancsak a saját bőrüket vásárra vivő kiállását helyezem előtérbe, hanem azokét, akik az államtól és az önkormányzattól közvetlenül függő testületek élén álltak helyt szakmájuk és az emberi tisztesség nevében: a Corvinus Egyetem dékánjaként, a MÉK képviseletében, a Közép-Duna-völgyi környezetvédelmisektől, a fővárosi kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségétől. Salut.

3. Harmadszor, visszautasítom főpolgármester úr ingerült minősítését, külön is az „idétlen” szót. Nincs hozzá erkölcsi alapja, mert Tarlós úr tudtunkkal eleddig egyáltalán nem kommentálta a Liget Budapest projektet. Ez a hallgatás egy főpolgármestertől szerintem elfogadhatatlan. Ha valakinek nincs véleménye egy ennyire fontos kérdésről, ne legyen főpolgármester. Egyébként pedig, ha ingerültségre hajlamos, szíveskedjék azt azokkal szemben gyakorolni, akik ráerőszakolják az Ön által vezetett testületre a döntésüket: a kormánnyal szemben, amely a Városliget vonatkozásában hatályon kívül helyezte a főváros évek alatt, szakemberek által kidolgozott és a közgyűlés által elfogadott, 2030-ig terjedő távlati fejlesztési tervét. Kérem, velük szemben legyen ingerült, ne a tiltakozó civilekkel, a választóival és a szakemberekkel szemben.

4. Apropó, erőszak: mit szól az alábbiakhoz, Tarlós úr?

A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 31. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a Kormány, illetve a miniszterelnök által megjelölt, egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátására 2014. július 1. napjától dr. Fürjes Balázst kormánybiztossá nevezi ki.

A Kormány a kormánybiztos feladatkörébe utalja az alábbi beruházások előkészítését és megvalósításuk irányítását:

a) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egységes elhelyezésének biztosítása a Ludovika Campusban;
b) a Ferencvárosi Torna Club új labdarúgó stadionjának felépítése;
c) a Sorsok Háza – Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelye – Európai Oktatási Központ megvalósítása;
d) a Rubik kocka motívuma és gondolatisága által ihletett kiállítási központ („science center”) létrehozása;
e) az új, több ezer fős budapesti konferencia-központ megvalósítása;
f ) a Népliget fejlesztési tervének elkészítése és megújítása;
g) a Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges felújítási és építési feladatok a budai Várnegyed területén;
h) a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem „MOME Laboratory” kreatív oktatási és kutatási központ
intézményfejlesztési programjának építési beruházása;
i) további, külön kormányhatározatban meghatározott beruházások, illetve feladatok.

Azért kérdem, mert ezek itt mind a főváros fejlesztésével kapcsolatos feladatok. Ám, ha a fentiek létesítéséről szóló döntést nem Ön és a képviselőtestület hozza, a helyüket, tervezésüket és megvalósításukat nem az önkormányzat illetve az Ön hivatala határozza meg, akkor mire való a fővárosi önkormányzat? Tarlós úr, ebben a rendeletben a budapesti önkormányzat megkerülésének következő évtizedes programja olvasható, amihez magának egy szava sincs. Mondja, hogyan számol el főpolgármesteri ambícióival, miközben segít felszámolni a főváros szuverén döntéshozatali mechanizmusát?

5. A főváros szuverén önkormányzati jogkörének részbeni felszámolása és átadása a miniszterelnöknek és kormányának nem azért rossz, mert a miniszterelnök vagy kormánytagjai rosszak volnának. Nem azok. Hanem azért, mert ezzel Budapesten megszűnik a demokrácia lépcsőzetes hatóköreinek egyike, a városi önkormányzat. Ha úgy tetszik, súlyosan sérül a szubszidiaritás elve. Ez egyaránt elvi és gyakorlati kérdés, aminek a fontosságával minden közalkalmazottnak tisztában kell lennie. Ön és a miniszterelnök azonban láthatóan a probléma létezését sem észleli: ezért avatkozhatnak bele a kormány részéről Budapest legbelsőbb ügyeibe, az Ön tűrve támogató segítségével. Abba, hogy hol létesüljön múzeum, hogy a Városligetet milyen feltételekkel újítsák fel (csak ha odaépíthetik a múzeumaikat - így szól a Baán-féle lappangó zsarolás).

6. Igen, látens zsarolás. Mert amikor Baán kormánybiztos úr azt ismételgeti, hogy „a múzeumok felépítése ellenére nőni fog a Városliget zöld területe”, akkor két különböző dolgot köt össze: a Városliget rendbehozatalát és a múzeumok odaépítését. Méghozzá úgy köti össze ezeket, hogy evidenciának tűnjék az első függése a másiktól. Pedig két, teljesen különböző dologról van szó: az első, a Városliget rendbehozatala évtizede aktuális és növelné a zöldterületet, a másik, az újabb múzeumokkal történő beépítés egyáltalán nem aktuális és csökkentené azt.

Tarlós főpolgármester úr, kérem hathatós intézkedését a Városligeti Építési Szabályzat adta lehetőségek Budapest érdekében álló kihasználására. Ne építsenek semmit a Városligetbe, viszont hozzák azt rendbe. A lakosság többször kinyilvánította, hogy ezt akarja, továbbá ezt diktálja a józan ész és ezt javasolja a város- és tájtervező szakemberek hosszú sora is.

Pákozdi Imre